Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
JURISICH: A nagyvezírék. Igazítsd meg rajtam egy kicsit ezt a gúnyát. (Az asszony kicsit rendbeszedi.) Hozzátok elő a legnagyobb ezüst edényemet. Hadd lássák milyenek vagyunk: ajándékot is adunk a pusztításért. Csak béke legyen, béke. (Keserű.) (Az asszony ránéz. Int Szerénának, aki elsiet néhány asszonynyal.) A kaput! A hidat! (Csikorgás minden oldalról.) Ha katonáik a hídra mernének lépni, azonnal fel kell vonni, hadd hulljanak az árokba! A dögök közé! (Indul, nem a kiskapu, az ellenkező irányba indul, az asszony megragadja karját.) Mit akarsz? JURISICHNÉ: Csak azt akarom mondani. .. JURISICH (szinte nyersen): Mit? JURISICHiNÉ: Hogy... azért isten áldja. Egy fiúnk meghalt. De nékem, né- künk már a többire kell gondolni. (Körülnéz.) És valamennyire. Hát vigyázzon, mit beszél. (Jurisichné megfogja kezét. Ura zavartan veszi el. Jön Zaim.) ZAIM: Uram, még volna egy kérésem. Ha kérdik: én három társammal jöt- tetm, mert... JURISICH (közbevág): Majd elmondod. (A többiekhez.) Kísérjetek! (Indulnak. Előtűnik Szeréna is hátul.) (Sötét, zene.) 21. kép A falon kívül. A színen balról jobbra — átlósan — a felvonóhíd leeresztve. Alatta sejteni az árkot. Baloldalt — ferdén — falrészlet. A híd másik — jobboldali fejénél — mező sugallata érződik. Tehát a várat látjuk kívülnézetből, de más szemszögből, mint az elején. Innen közelednek most Ibrahim, Első és Második török tiszt, meg néhány török vitéz. Ju- risichék még nem léptek ki a nagykapun. A törökök megállnak. IBRAHIM (halkan, a Második tiszthez): Hol az az írás? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Itt van, uram. (Előveszi.) IBRAHIM: Olvasd csak, hogy hangzik. MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Bár győzelmünk gyors volt... vitézségeteket megbecsüljük. .. IBRAHIN (gyorsan közbevág): Ez kimarad. Olvasd tovább. (Ingerült.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Bár győztesek vagyunk, nem úgy nézünk rátok, mint vesztesekre. Nem tévesztjük össze népeteket Ferdinánd királlyal! IBRAHIM: Ez is kimarad. Helyette azt mondjuk... (Közelvonja, a fülébe súgja, az bólogat.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Mégis... te uram nem kívánsz néhány szót magyarul szólni hozzájuk. A közhangulat kedvéért. IBRAHIM (szinte durcásan): Nem. (Maga elé.) Sose fogom előre megiratni a beszédemet. Soha. MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Parancsolsz, uram? (Nem értette.) IBRAHIM (ingerült): Semmi. Mi van? Félnek kibújni? (Ebben a pillanatban csikorog a kapu. Kilép Jurisich. Mögötte a Városbíró, Plébános, leghátul: Jurisichné, Forintos, Benedek, Szeréna. Szolgák a nagy ezüstedénnyel, majd végül Panka és Zaim. A lány kezét egy rúdon tartja, a taliga a kapun belül van.) (Ibrahim előre lép.) IBRAHIM (Második tiszthez): Gyere. (Az melléje lép. Zavarában előkapja a papirt.) ZAIM: Egészen mást kell mondania... (Szinte elégtétel. Panka nem érti.) PANKA: Nem értem,de érteni akarlak. (Közben török részről torkot köszörülnek.) IBRAHIM (súgva): Tedd el azt a papírt, tökfilkó! (Az zavartan elteszi.) ZAIM: Lesz egy új török közmondás: előre megírta a győzelmi beszédet, mint Ibrahim vezér. (Maga elé.) IBRAHIM: Megnémultól? (Súgva.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Csak összeszedem a gondolataimat. IBRAHIM: Talán az enyéimet. Beszélj! MÁSODIK TÖRÖK TISZT (kihúzza magát): Nagyérdemű Várkapitány úr! A dicsőséges nagyvezír, a szultán jóváhagyásával megkegyelmez váratoknak és Kőszeg városának. Megkegyelmez a vár védőinek és személyesen neked. JURISICH: Megszűrtük a kutya orrát tüskéinkkel s most az eb azt morogja: megkegyelmezek. BENEDEK: Ha legalább háromezer emberünk lett volna... SZERÉNA (ránéz): Épp olyan konok, mint a kapitány. 765
