Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
gó embereket. Ez a vánszorgás egy idő óta „tömegjelenség”.) Gyerünk! Gyerünk! A vizeshordókat! A köveket... (Egy-két halott asszony, sebesült is van a földön, őket most Jurisichné, Jobbágyasszony meg Panka gyorsan hátravonszolják. Valamennyien ott sürögnek-fo- rognak a faltömésnél.) JURISICH (az egyik emberhez): Kívülre a gerendát, közbülre a hordókat, aztán megint gerendát! (Zaim is derekasan dolgozik a többiekkel. Épp a fal tövében fekvő Benedek mellett halad el, aki nehézkesen felemelkedik, halkan szól.) BENEDEK: Hallod, janicsár! (Szeréna munka közben észreveszi, megdermed, figyeli őket, közben gépiesen adogatja a köveket.) ZAIM (megállt): Tessék. BENEDEK: Tudod, hogy... meg akartalak ölni? ZAIM (szinte egykedvűen): Kár lett volna. BENEDEK: De láttam... ahogy leszúrod azt a törökölt... hát... meggondoltam. .. De azért csak menj el. Nem neked való ez a világ itt... elfelejtettél te ebből mindent. Ott neked még minden új, de itt minden a régi volna. Itt én azon töröm magam, hogy nemes legyek — ne polgár. ZAIM: Én meg ott... hogy török lehessek. (Komor.) BENEDEK: Látod... ebben is hasonlítunk. .. akarunk valamit... de nem ugyanazt. Nem lehetünk mi már testvérek. ZAIM: Én csak magyar akartam lenni megint. De nem sikerült. Nem sikerülhetett. Nem hagyják. Valakik nem hagyják. Vagy itt, vagy ott. Mert nem jó nekik. (Elmegy egy gerendával.) (Városbíró, közben felment a bástyára.) VÁROSBÍRÓ: Megint jönnek. Egész csapat! (Jurisich sebbel-lobbal felmegy, előtte azonban szól.) JURISICH: Folytassátok! (Néznek a falon túlra. Közben lent dermedtek.) HANGOK: Hát megint kezdődik. — Elveszünk! — Most már elveszünk! (Jurisich lassan feléjük fordul.) JURISICH: Erősítsétek meg a szíveteket! Ne gondoljatok a halálra! S aki mégis a halálra gondol, gondolja azt, hogy jobb a halál. És hogy lesz menyország! Igaz, Plébános úr? PLÉBÁNOS (fejét kicsit lehajtja, majd felemeli): Lesz... kapitány, lesz menyország. VÁROSBÍRÓ (most izgatottan jön oda): Ezek nem úgy viselkednek, mint aki támadni akar. Megálltak. S egy követféle kivált közülük... jön — egyedül — errefelé. .. (Jurisich izgatottan odamegy.) JURISICH (leszól): Ez követ. Be kell engedni! (Leszalad, a tömegre szól.) Szedjétek össze magatokat! Ne lássa rajtatok, hányadán állunk! (Az emberek nehezen kihúzzák magukat. Jurisich két katonát a kiskapu mellé állít, maga nyitja ki. Lassan közeledik Második török tiszt. Zaim a tömegbe húzódik, hátra.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Hős kapitány, a nagyvezír küldött. Szívese*, látna sátrában. JURISICH: A sátorában? Mondd meg néki tisztelt követ úr, hogy sebet kaptam, nem nagyon mozdulhatok. Ügy hogy őt kérem: jöjjön a vár elé. Ö álljon meg a felvonóhíd egyik sarkán, mi meg a másikon a kapunk előtt. így is tárgyalhatunk. Nincs titkom az enyéim előtt. Értetted az üzenetet? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Értettem uram. így fogom elmondani. (Indul a két katona kinyitja előtte a kiskaput, kimegy. A kapu csattan. Kis csend.) EGY HANG (boldog): Békét akar kötni! Békét! MÁSODIK HANG: Fogadjuk el a békét! HARMADIK HANG: Bármilyen békét! JOBBÁGYASSZONY (letérdel Jurisich elé, ujján mutatja): Csak ennyi békét jó urunk. Elfáradtunk nagyon. (Jurisich felállítja, keményen.) JURISICH: Elfeledtétek, hogy nem mi ostromoljuk Isztambult, hanem ők ostromolják Kőszeget?! Hát méltó volna-e hozzánk olyan béke, amely elszakítja tőlünk, ami a mienk? A szolgabékét akarjátok vagy a méltóságét? 763
