Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
HANGOK (mormolása): Ó már darabokra szaggattattunk... JURISICHNÉ: Ne sírj! Itt nem mehetnek át! Láttál már présházban szűrőt?! (Kezével felemeli annak állát, biztatóan, keményen: most látszik, férje ellen küzdve — maga is hasonult hozzá, méltósággal.) JOBBÁGYASSZONY: Láttam, asszonyom. JURISICHNÉ (feléjük): Ahogy a szőlőszem nem jut át a szűrőn — csak a piros must... itt rajtunk a töröknek csak a vére zúdulhat át! (Még rendezgeti a sorokat, szinte katonásan.) (Közben Szeréna észrevette hátul, a fal tövében, kezében karddal lihegő Benedeket, odamegy, letérdel.) SZERÉNA: Maga idejött — ilyen állapotban? Várjon visszaviszem... tegye a vállamra a karját. (Hóna alá nyúl.) BENEDEK (már-már nyersen): Ne engem féltsen! SZERÉNA: Hát kit? (Hangjában némi remegő árnyalat.) BENEDEK (a távolba réved, aztán meggondolja az eredeti választ): Saját magát. VÁROSBlRÓ: Jönnek! Megint közeleg egy csapat! Fusson a kapitányért! Hátul a gerendáknál vannak! FORINTOS: Menjen maga. Különben meglehet: a végén nem lesz, aki elítéljen. VÁROSBlRÓ (komor gúnnyal): Lehet, hogy igaza van. (Sebesen el.) PLÉBÁNOS: Imádkozzunk és énekeljünk ! JURISICHNÉ: Valami szép szent éneket Plébános úr. Élőkért és halottakért. Én most temetem a fiamat. PLÉBÁNOS: Bármit énekelhetnek. Most minden ének szentté lesz. (Imádkozva): Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben. . . (Mondják az imát valamennyien, de érthetetlen mormolásba megy át, a végén Forintos szinte „átveszi" a hangot, a szót. Egy-két török fej felbukkan, de szinte ijedten húzódnak vissza, már-már hőkölten a látványtól.) FORINTOS: Ne fuss, ne szaladj, Szent István királyunk! Mi sem vagyunk ördögök, Hanem a te szolgáid. Haj regő rejtem, Azt is megengedte A nagy úristen! Haj mindent megenged az a nagy úristen! (Forintos félig-meddig „parlandósan" járt elől a hangban, Panka pedig énekkel követte. A törökök riadtan állnak meg.) PLÉBÁNOS: Istenünk segíts! Krisztusunk gyámolíts! TÖRÖKÖK: Allah! Allah! (Forintos most megindítja a „visszhang- csinálót”. Mintha sok ezer ember zúgna föl. A törökök egy része hőköl.) (Most két elszántabb török beugrik, Benedek kirántja magát a még mindig őt tartó lány karjából, csap egyet-kettőt irányukba, de kezét kardvágás éri, megint le kell ülnie.) BENEDEK (a lány felé): Hagyjon! Menjen oda maga is! (Szeréna tehetetlenül elindul a sokaság közé. Az élő fal felmagasodik. Ima és ének állja a török útját. A Jobbágy asszony közben hátraszaladt. A hirtelen felerősödő énektől újfent megtorpannak. Lehet ez szent ének vagy népdal, ami a helyzethez illő — tetszés szerint. Most megjelenik Jobbágy asszony az ételes taligát húzva, rajta gőzölgő fazekakkal. Kendővel ragadja meg a fazekakat, előrerohan.) JOBBÁGYASSZONY: Eresszetek! (Loccsintja, közben Jurisichék is érkeznek. A törökök üvöltve hátrálnak. Még mindig sokan énekelnek. Jurisichék harca rövid, a török csapat nem volt nagy. Üvöltve rohannak el. Városbíró arcát törölve áll meg a résben.) VÁROSBlRÖ: Menekülnek, emberek, menekülnék! (Hitetlen öröm.) (Egymást félre tologatva valamennyien a réshez tülekednek, bámulnak utánuk.) HANGOK: — Menekülnek uramisten! — Segítettél nagy istenünk! — Hála Krisztusunknak, hála! — Tán vége lesz, Szűz Máriánk! JURISICH: Félre! Félre! Gyerünk betömni ! (Most néhány jobbágy hordót görgetve megjelenik, aztán gerendákat cipelnek. Jurisich noszogatja a már alig vánszor762
