Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
JURISICH: Mit állsz ott? Gyere. {Zaira nem mozdul.) (Közben kiszorítják a törököket, Juri- sich vércsíkos arccal mosolyog.) Kereket oldanak! Nézzétek! Legalább egy óra kell, míg összeszedik magukat! Addig betömjük a rést! Álljatok itt őrt! (Zaimhoz.) Miért nem jöttél oda, mikor hívtalak ? (Kis csend.) ZAIM: Hármat öltem meg, uram. JURISICH: Három az isten igaza, mi? (Nyilván nem értheti Zaim indítékát. Csak most veszik észre, hogy Gábriel a földön fekszik, vérében.) GÁBRIEL (Városbíróhoz): Hát nem visz vissza. .. már a tömlődbe... VÁROSBÍRÓ: Hallgass, jóember Véled már csak az isten tesz igazságot, ott fenn. GÁBRIEL (erőlködve): Igazság... Tudja, mi az igazság? Tudja? VÁROSBÍRÓ: Micsoda, te? (Zavart.) GÁBRIEL: Hogy... látom a belem... (Megfordul, látni véljük mi is egy villanásra, hasrafordul, meghal. A Tolvaj valahonnan előbukkan, látja a halottat, lehajol, mint aki meg akarja csókolni, de csak ezt súgja furcsa elégtétellel.) TOLVAJ: Szervusz Gábriel! JURISICH: Gyerünk a hordókért, gerendákért! (Forintoshoz, Városbíróhoz.) Maguk maradjanak! (Néhány jobbágy velük megy. Kis csend.) FORINTOS: Hátha megunja a sok áldozatot a török. Ha én most a szultán bőrében lennék, így gondolkodnék: jól megleckéztettem a kőszegieket, elég volt. Pihenni is kell a seregnek. Békét kötnék, én mondom. Ha a szultán bőrében lennék. VÁROSBÍRÓ: De maga a saját bőrében van, Forintos. Túl sokat szeret a más eszével gondolkodni, az a maga baja. (Sanda.) FORINTOS: Vagy inkább a sajátommal. Oszt inkább az a baj. VÁROSBÍRÓ: Ha vége lesz ennek az egésznek... magának azért még lesz egy kis dolga nálam. Mert a törvény holnap is törvény lesz. FORINTOS: De vajon ugyanaz a törvény? VÁROSBÍRÖ: Nagyjából, Forintos Nagyjából. FORINTOS: Csak nehogy elfeledjék, amit én itt és most cselekedtem. Mert maguk könnyen felejtenek ám. VÁROSBÍRO: No, nem mindent Forintos. FORINTOS: Persze, azt nem, ami érdekük. Dehát mi közük maguknak ahhoz, hogy miféle szerkentyűket találok ki és mivel gyógyítom a betegeimet, tűvel vagy harapófogóval? Nem az a fontos, hogy meggyógyuljanak? VÁROSBÍRÖ: Nem. FORINTOS: Nem? Hát? (Hökkent.) VÁROSBÍRÓ: Az a fontos, hogy szabályosan gyógyuljanak meg. FORINTOS (rábámul): Komoly emberek maguk? (Városbíró ügyet se vet rá, a réshez ugrik.) VÁROSBÍRÓ: Miféle zaj ez a keservit! (Forintos lassan közeledik, nem sok kedvel.) (Most megjelennek az asszonyok, vének, serdülő gyermekek, kezükben minden elképzelhető fegyverrel: bot, kő... Jurisichné és a Plébános jön az élükön. Hátrébb Szeréna és Panka. A könnyebb sebesültek is. Aki csak mozogni tud.) JURISICHNÉ (elszánt, szoborszerű): Álljatok ide! Élő falat alkotunk! (Félkör alakban rendezkednek el a rés előtt.) Gyermekeitek ott bent vacognak. Rajtunk is múlik, hogy kardhegyre tűzi-e őket a török, mint ti késhegyre szoktátok a krumplit. Mint Heródes király ’katonái, úgy pusztítják el köiykei- teket! Falaitokra s a kapukra véres jelet írnak. Krisztusunk szobrát ledöntik s kiharcolják a templomokból, s az oltárt védő pátereket leszúrják! Krisztus arcmását besározzák s gúnnyal a pap véres tetemére dobják! A szentírás lapjait kitépik s gyújtásnak használják a lacikonyhán! Akarjátok-é ezt? MIND (mormolón): Nem. (Nem túl erősen.) JURISICHNÉ: Rajtunk is múlik hát, hogy mi lesz velünk... hogy lesznek-e új árvák és özvegyek? S hogy megszám- láltatunk-e, híjával találtatunk-e és darabokra szaggattatuink-e végül? JOBBÁGYASSZONY (felsír): Ó már darabokra szaggattattunk... Ó már darabokra szaggattattunk... (Második sebesült óvón-vígasztalón fogja meg a vállát.) 761
