Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
BENEDEK: Hozzám csak az méltó kis- p*szony, hogy rossz hírt hozzak idegenből és rossz hírre találjak otthonom- oan. SZERÉNA: Maga ugyanolyan, mint ő... Maga éppúgy más szeretett volna lenni. .. több és különb... ő is. BENEDEK: Több és különb, (öngúny). Jó császárunk megígéri a halálraítéltnek, hogy nemesi rangot adományoz neki. S majd lent a férgek más ellátásban fognak részesíteni. .. Előbb a kutyabőrömet kezdik rágni! JUR1SIOH: Fejezzék ^e! Itt dönteni kell! ZAIM: Ha békét kötnek, adjanak át. De addig... bízzanak bennem. Adják nekem néhány napra vagy hétre a bizalmukat. Úgyis kevés emberük van. (Kis csend.) Miért nem bíznak bennem? (Roppant fegyelmezett, de mögötte hangja, mintha megremegne.) JURISICH: Miért, miért? Mert... hihetetlen. .. ZAIM: Mi hihetetlen kapitány uram? JURISICH: Hogy valaki... ide... hozzánk vágyik... ide, ahol minden dögszagot lehel! S ahol még ilyenkor se nyugszik az ostobaság, irigység, bosszú- szomj. Ide, ahol annyi golyónk sincs, amit saját fejünkbe ereszthetnénk. Ahol az útonálióiból katonatiszt lesz... és nem is akármilyen. Ahol az asszony kezdi meggyűlölni urát, mert az teljesíti kötelességét egy föld... s egy szerencsétlen nép iránt. JURISICHNÉ (kiszakad belőle): Nem gyűlölöm! Nem! JURISICH: Hát? (Kétely és szomorúság.) JURISICHNÉ: Csak sajnálom. A dühömmel csak sajnálom. Magát. Magamat. Az istent. (Kimegy.) (Csend.) ZAIM: Tehát: hihetetlen. Hihetetlen, hogy én azért jöttem ide, hogy a 1 étkem békét találjon? JURISICH: Hát nem latja? ZAIM: Az erős nem bízik, mert az hiszi: érdekből állnak melléje. A gyenge nem bízik, mert azt kérdezi: ugyan mi érdeke volna éppen mellém állnia? (Megállapító.) Értem én. Ide kellett jönnöm, hogy megértsem. Hogy lássam, ezt is, azt is. Hát láttam. (Kint nagy robbanás. Megdermednek.) (Jurisich máris ugrana, de most bicegve rohan be Második sebesült.) MÁSODIK SEBESÜLT: A töröknek... sikerült... aláaknáznia az egyik falrészt. .. egy nagy lyuk a falban... egy nagy lyuk... JURISICH (majdnem üvöltve): Hol? Te hol? (Megrázza.) MÁSODIK SEBESÜLT: A kiskapu mellett. . . ZAIM: Engedje, hogy magukkal menjek! JURISICH (merően a szemébe néz): Engedjétek el! Most majd megmutathatja, kihez húz a szíve! De rajtad tartom a szemem! Mellettem harcolsz janicsár! Gyerünk! SZERÉNA (Pankához): Az asszonyokért, siessünk! (Kiürül a szoba. Most Benedek kiszáll az ágyból. Benyúl az ágy alá, elővesz egy kardot. Végigsimítja a pengét. Nehézkesen elindul utánuk. Közben mondja.) BENEDEK: Én is megnézlek, janicsár! (Sötét, zene. Rohanások zaja.) 20. kép A városfalon belül. A kiskapu mellett. A falban akkora rés, amelyen egyszerre két-három ember is átfér. Ott harcolnak a bepréselődő törökökkel: Jurisich, a Városbíró, Forintos, néhány katona, jobbágy. Hátul Benedek segít. Jurisich Zaim mellett küzd. A kapitány félszemmel figyeli. Zaim két törököt szúr le, másokat kiszorít. Letörli verejtékét. Benedek közelmegy, ő is figyeli, igen élesen, mint aki készül valamire. JURISICH: Hol vagy janicsár? Meguntad a dicsőséget? Bizonyítsd, hogy hova tartozol! (Egy törököt megrúg, az földre esik, kardját a mellének szegzi.) Gyere, janicsár! Gyere! (Zaim közeleg.) Döfd le, hallod, döfd le! (Zaim arcán verejték.) Sajnálod? A te fajtád? Sajnálod ? (Zaim kardját átdöfi a törökön, az fel- jajdul, kimúlik. Benedek elfordul, nagyon elfáradt, hátul a fal tövéhez ül.) (Zaim csak áll, közben Jurisich már újabb törökre veti magát.) 760
