Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)

JURISICHNÉ: Mi történt? SZERÉNA: Megzavarodtam... Jaj, na­gyon nehéz... JURISICHNÉ: Mi nehéz? (Tölt neki, kortyainak.) SZERÉNA: Titkom van, édes néném. Űjabb titkom... JURISICHNÉ (régi énjével): Addig jó, míg a lánynak titka van, ne búsulj. SZERÉNA: Ez... nem olyan titok. JURISICHNÉ (rosszat sejtve): Hát? SZERÉNA: Míg meg nem történt ve­lem az a baj... azt hittem... nekem so­se lesz titkom. És sose gondolok olyas­mire, hogy élet meg halál... nem gon­dolok a más emberek sorsára... Addig olyan könnyű volt nekem. Olyan jó. És most... nem tudok eléggé örülni még­se, hogy megjött Benedek uram... Fé­lek. JURISICHNÉ: Félsz? Mitől? Ezek után mitől lehet még félni? SZERÉNA: Mitől? Azt akarom, hogy magán kívül édes néném senki se tud­ja azt a régi titkomat... senki és so­ha. .. De a lelkem mégis azt mondja: nem szabad becsapni senkit. Hát ezért nem tudom.. hogyan viselkedjem Be­nedek urammal. JURISICHNÉ (elszántan tanácsolja): Vedd úgy, hogy nem történt veled semmi. Vagy ha igen — akkor álmod­ban történt. Hiszen sejtem én, hogy miként történhet az, ami csak egy­szer. .. egyetlen egyszer történt meg ve­led. SZERÉNA: Hát ne mondjam meg ne­ki? JURISICHNÉ: Ne. Amíg nem olyan érett a világ és a férfiemberek sem — őrizd tíz körömmel titkodat. Mert es- küdöznek égre-földre, s mégis, ha gyónsz nekik, sosem felejtik el. Ne mondd meg neki. S ha anyósod olyan lenne, mint néhol a falusi asszonyok, hogy a nászi ingedet és lepedődet látni kívánják — nem baj. Van még a ga­lambnak vére, hogy odacseppenjen azon az éjszakán. (Kis csend.) SZERÉNA: Micsoda szörnyűség! JURISICHNÉ: Mi?! SZERÉNA: Hogy a világnak más az ér­ték! Én azt hittem, csak a bevetett föld, meg a meleg ruha, meg a jóság értékes a világnak. És most kiderül: néki épp az értékes, ami... ami nekem hiányzik. A leányságom. És borzasztóan gyaláza­tos dolog, hogy ezért jobban kell szé­gyenkeznünk, mint azért, ha nem volna fölszántva s bévetve a földünk, ha nem volna meleg ruhánk és ha gonoszak len­nénk. .. Hát nagyobb szégyen ez, mint a gonoszság, mint a tunyaság... meg a durva ostobaság? Mitől nagyobb édes néném, mitől?! (Felindult nagyon. Sír.) JURISICHNÉ: Az ifjúságodat siratod. Egyszer mindenki elsiratja. (Más hang.) De miféle új titokról beszéltél? (Szinte örvend, hogy a másik problémáival kell foglalkoznia, addig se gondol a saját­jára. Kis csend.) SZERÉNA (még mindig habozik, meg­mondja-e): Valami eltűnt az életemből. Ami sose lesz többé. JURISICHNÉ: Tudom. Az önfeledtség. Jó volt felelőtlennek lenni, jó bizony! Az az igazi paradicsom. De kiűzik be­lőle az ifjúságot. Az ostromok. Az át­kozottak ! (Kis csend.) SZERÉNA (elhatározta, megmondja): Az a sebesült jobbágy... JURISICHNÉ: Melyik? SZERÉNA: Aki segített tüzet oltani. Az török. JURISICHNÉ (elképedve): Török? SZERÉNA: Janicsártörök. Kicsi korá­ban hurcolták el innen. Lehet, hogy vissza szeretne térni. Megsajnáltam... JURISICHNÉ (feszült lesz): Te... nem leskelődni jött? SZERÉNA (fejét ingatja): Akkor nem fedte volna fel magát... JURISICHNÉ (kis szünet után): Nem szóltál róla senkinek? SZERÉNA: Bátyámuramnak féltem szólni. .. JURISICHNÉ (ismét keménység): No hiszen... kegyelem dolgában hozzá ne is... SZERÉNA: Arra gondoltam, úgyis elég ember hal meg ... legalább én ne okoz­zam senki halálát... JURISICHNÉ (a józan ész feltámad): De kislányom, hogy gondoltad ezt? Búj­tathatunk mi egy törököt a szultán elől? Űgvis megtudja! 755

Next

/
Thumbnails
Contents