Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
BUNYI (komoran): Jói megtisztította a telkemet... Hát te? PANKA: Kötőszerért jöttem. BUNYI: A tegnap adtaim. PANKA: Hát én tehetek róla... sok a sebesült... Eleinte csak két ispotály volt... mostmár négy van... BUNYI: És csak egy raktár! PANKA: S még az sincs mindig nyitva. A múltkor is, miikor be volt zárva, mert maga ki tudja hol kasmatolt. . . b'izisten az ingünk széléből hasítottunk ki a kisasszonnyal. (Kacérság nélkül.) BUNYI: Az ingetek széléből? Nocsak... micsoda önfeláldozás. Iszol egy kicsit? PANKA (türelmetlenül): Nem én! Adja azt a kötőszert... sietek... BUNYI (már eléggé részegen): Adom, ha — megmutatod az ingedet... azt az áldozatos ingedet... S akkor azt kapsz innen, amit épp akarsz... PANKA (rámered): Magának elment a sütnivalója! BUNYI: Néked meg van sütnivalőd... egészében az vagy... egy szép darab sütnivaló boszorkány! ‘ (Megragadja s odadobja a bálák tövéhez. Gyorsan kulcsra zárná az ajtót, de a leány felugrik s neki a kezének. Nem tudja ráfordítani. Egymásba gabalyod- nak. A lány kiszabadul, de Bunyi eláll- ja az ajtót.) BUNYI: Hát nem akarod? PANKA: Maga se akarna engem elvenni. .. mert maga polgár, én meg egy pecsétes hírű füveslány vagyok... No hát, ha az vagyok, akkor a pendelyem se érdekelje! (Dühös, szikrázik.) BUNYI: Elvenni? Majd elvesz az isten. .. téged... mindenkit... meglátod... Nekünk már úgyis mindegy... gyere hát! PANKA: Mást szeretek, hallja! Mást! (A férfi feléje ugrik, nagy erővel karolja át, földre esnek, Bunyi lihegőn a lányon fekszik, rajta súlyosul.) PANKA (felsikítva): Elmondom mindenkinek ! Elmondom mindenkinek! (Mint utolsó szalmaszálba kapaszkodik ebbe.) BUNYI: Nem baj! Nem baj! Te ribanc! (A lány még egyet sikít, aztán elernyed, majd felfelé néz: a nyitott ablakon épp egy tüzes nyíl hull a raktárba.) PANKA: Tüzes nyíl! Ég a raktár! BUNYI (még mindig rajta) Tüzes nyíl... (Felpillant, látja a szaporodó füstöt, talpraugrik.) Hijj az istenit! (A lány lesepri derékig csúszott szoknyáját, az ajtóhoz ugrik, a kulcsot kirántja s kívülről rázárja az ajtót. A férfi csak most kap észbe, rémülten ugrik oda, dörömböl.) BUNYI: Nyisd ki! Nyisd ki! PANKA (kintről): Elmondom a becstelenségét mindenkinek! (Rohanó léptei. Bunyi iszonyodva áll.) BUNYI: Ez... ez... nem lehet... isten. .. hogy így... éppen így... ennyivel fizetni... azért nem lehet... Isten, ez nem lehet! (Dörömböl, lángok, támadnak, füst. Majd sötét. Zene.) 15. kép A városfalon belül. A már látott ispotály. A függöny behúzva. Egy üres taligával épp most indul kifelé az öreg. Jön Szeréna, mintha felügyelne. ZAIM (hangja belülről): Kérem... kérem. .. SZERÉNA (halkan): Panka! Hol vagy? (Kicsit benéz a függöny mögé.) ZAIM (kilép, eltúlozza gyöngeségét): Épp most ment el... kötőszerért... Ki kell mennem... SZERÉNA: Várjon, segítek... (Egy-két lépést támogatja.) Nem tud menni? (Za- im csak áll. Szeréna rábámul.) Miért nem mozdul? Megint valami álmot látott? Az a gyanúm... már rég az a gyanúm... ZAIM: Micsoda? (Feszült.) SZERÉNA: Hogy maga valami furcsa új vallás tagja... sokat hallottam ilyenekről. .. Akik álmokat látnak és égő szemekkel, híveket toboroznak... Róják az országutakat s gyűjtik a népet maguk köré... (Hirtelen.) Ki maga? ZAIM: Megvártam, amíg a többiek lepihennek, s amíg Panka kisasszony is elmegy... SZERÉNA (hátrábblép): Megvárta? (Kis meghökkenés.) 747
