Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
GÁBRIEL: Szerencséd van te patkány, nem akarom, hogy a kegyelmes asz- szony gatyában lásson. (Inkább mormolva szólt, belöki a cellába.) JURISICHNÉ: Md történik itt? GÁBRIEL: Ez lopta el a kegyelmes asz- szony gyűrűjét. Ne tessen sajnálni. (Mormogva. Közben az őr kinyitotta a cellaajtót, jobbágyasszony a tállal belép, sikoltva, a tányért elejtve kifordul) JOBBÁGYASSZONY: Jaj istenem. . . a nyelve... (Elrohan.) PLÉBÁNOS (benéz, Gábriel is, visszafordulnak): Jobb, ha elmegy... asszonyom. .. JURISICHNÉ (határozottan lép az ajtó felé): Tudni akarom, mi történt. PLÉBÁNOS: Ne menjen be, inkább megmondom. Az a vakbuzgó... felkötötte magát. TOLVAJ (aki szintén hallotta): Mégis adott néki Krisztus nadrágszíjat! Mégis adott! (Jurisich sietve jön.) JURISICH: Mit zagyváit ez a szakácsnő? TOLVAJ: Gábriel megkorbácsolt! Levétette a nadrágomat és ez a vakbuzgó valahogy megkaparintotta a szíjat! Ha Gábriel nem vert volna meg, ez még ma is élne! JURISICH: Igaz ez? (Közben Jurisich benéz a cellába: a Vakbuzgónak csak a lába látszik.) GÁBRIEL: A kapitány úr mondta, hogy leljem meg a tolvajt. És azt is mondta: betyárból lesz a jó pandúr. JURISICHNÉ: Gondolhattam volna. JURISICH (ingerült): Mit gondolhatott volna? JUPRISICHNÉ: Hogy mindenre talál egy aranyigazságot. (Egymásra néznek, az asszony némán kimegy.) GÁBRIEL: Megyek, levágom. (Bicskát már előkészítve megy be.) TOLVAJ: El ne vágd a nadrágszíjamat, hé! Mindig az vágja le, aki felköttette, mindig az! És milyen sajnálkozó, farizeus képpel! JURISICH: Elhallgass te! (Plébánoshoz) Plébános úr, én azt mondtam magának foglalkozzék ezekkel a gyávákkal. PLÉBÁNOS: Déhiszen most is azért jöttem. .. A kegyelmes asszony is vigasztalni jött... velem... JURISICH: Nyisd ki azt az ajtót! (Az őr kinyitotta. Tolvajhoz.) öltözz fel és menj a helyedre! TOLVAJ (miközben öltözködik): Melyik helyemre kapitány úr!? JURISICH: Ahol harcoltál. De nekem kösd fel a gatyát. (Tolvaj közben kihozza a nadrágszíját.) TOLVAJ: Hát épp azt csinálom. Egy kicsit rövidebb lett. (Vigyorogva Gábriel felé.) Látod te ostoba, hol az ész? Ott — a kapitány fejében! JURISICH (dühösen megragadja a gallérját): Tudod, mért engedlek ki? TOLVAJ (ijedten): L-dgen... ne-e-m... JURISICH: Hogy ott kint halj meg a bástyán! Ne itt. Hogy ha az életed haszontalan volt, legalább a halálod legyen ajándék valakinek. No eredj! (Meglódítja, az elrohan.) Maga pedig Plébános úr, vegye komolyan a dolgát! Legalább az asszonyokat bátorítsa, és a gyávákat, legalább őket! (Elmegy. Gábriel és Plébános csak állnak.) GÁBRIEL (komoran, fejével utánabökve): Nem ilyen ő máskor. Igaz, mi sem. (Kimegy.) PLÉBÁNOS (fejét ingatva lassan): Nem ilyenek vagyunk. (Maga elé.) Ugye Krisztusom — nem ilyenek vagyunk? (Sötét, zene.) 11. kép A már látott ispotály. Szeréna ül s maga elé néz. Panka épp befejezte egy sebesült kötözését. Odalép Szerénához, aki pihen. PANKA (súgva): Tudom, hova gondol a kisasszony. SZERÉNA: Ugyan hova. (Levértén.) PANKA: Hát Bécsbe. Ahol Benedek úr van... ' (Szeréna ránéz, ebben a pillanatban két öreg halottas taligával jön.) MÁSODIK SEBESÜLT (nyögve): Tessen behúzná azt a függönyt! 738
