Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
PANKA: No ugye! (Behúzzák.) (A taligások hamar végeznek.) ÖREG JOBB AGY: Elmentünk! (Széthúzzák a függönyt.) ELSŐ SEBESÜLT (üti a szalmazsákot): Elvették a régi szalmazsákomat! Mért vették el!? Miért? (Visszaálél.) MÁSODIK SEBESÜLT: Én már nem is számolom a halottakat, teremtőm. (Az egyik szalmazsákra bök.) Ennek jó. Ez állandóan alszik. SZERÉNA: Halkabban, felébresztik! MÁSODIK SEBESÜLT (halkabban): Nem mondom én is aludnék, ha a halottas pincéből kerültem volna ide. SZERÉNA (miközben még kötést cseréli): Hogy-hogy? MÁSODIK JOBB AGY: A kisasszony még nem tudja. Egyedül voltam ébren. .. S akkor egyszer csak csikorog az ajtó. Az ni. (A pinceajtóra.) ... nem vagyok gyáva pulya, de megfagyott a vérem. Ez a szerencsétlen támolygott ki. Merthogy halottnak nézték... pedig csak ájult volt. Csak nyögött, aztán azóta szinte egyhuzamba alszik. (Bejön az étellel Jobbágyasszony.) Pedig a sebe nem nagy. De a rémülettől aludhat. Merthogy ott a hullák között ébredt... Valami jobbágy lehet. JOBBÁGYASSZONY: Hát te ugyan mi vagy? (Szedegeti a tálakat.) MÁSODIK SEBESÜLT: Én is az, de elhatároztam, — ha vége a cécónak — katona leszek. Ott más a világ. Ott a magamfajta még dicséretet is kaphat. Meg a papoknál is. JOBBÁGYASSZONY: Épp a bicegős lábaddal kellesz te katonának. MÁSODIK SEBESÜLT: A jó csődör vagy megvakul vagy megsántul. PANKA: Orcátlanja, hogy beszélsz a kisasszony előtt? MÁSODIK SEBESÜLT (súgva): Mit tudja ő mi fán terem a csődör. (Hangosan.) Ha talpra állok majd meglátod, miben sántikálok! (Megcsípi a farát.) JOBBÁGYASSZONY (kezére csap): Még templomkoldusnak se leszel jó te! (Kimegy.) MÁSODIK JOBBÁGY: Most még fennhordja az orrát... Merthogy az ura hősi halált halt... Majd lejjebb adja... Hálás tud lenni az özvegyasszony, ha nem hagyják talpig feketében, hanem viszik fehér lepedőre! PANKA: Imént még nekem udvaroltál. MÁSODIK SEBESÜLT: Te még magasabban hordod a vizet! PANKA: Elég legyen! (Zaimra mutat, aki kezd ébredezni. Most ismerjük fel, amikor nyöszörögve megfordul. Csak a bajusza van meg s borostás az arca. Ereznünk kellett, nem annyira alszik, mint inkább végig figyel.) SZERÉNA: Mutassa a karját. Hogy hívják? ZAIM: Jánosnak. (Panka is ott „asszisztál”). PANKA: Ki volt a földesurad? ZAIM: Nád'asdy Tamás. Üj jobbágya voltam... menekültem hozzá... Kőszeg felé futtomban sebesültem meg... PANKA: Nem lehettél valami dolgos ember. ZAIM (könnyedséget erőltetve magára): Honnan gondolja? PANKA: Túl szép a kezed hozzá. ZAIM: Inkább kastélybeli munkára fogtak be... még írnokoskodtam is. Afféle deák voltam. PANKA: Tudsz írni? Netene, a végén kiderül, hogy még olvasni is. ZAIM: Volt egy pap... a faluban... ő tanított meg... (átmenet nélkül.) Egy janicsár sebesített meg. Akár hiszik, akár nem: miközben üldözött még szitkozódott is. És: magyarul. PANKA: Bezzeg, ha káromkodni kell, egyik se felejti el az anyanyelvét. SZERÉNA; Szerencsétlenek. ZAIM: Átkozott társaság. Én nem sajnálnám a maga helyében. SZERÉNA: Ha magát kisgyermek korában elhurcolták volna Törökországba, maga se volna különb. Vagy talán igen? ZAIM: Hát... nem igen tudom. SZERÉNA: Még megvolt az apám birtoka. .. egy vándor borbélydoktor meglékelte egy ember koponyáját, hogy kiűzze belőle a sátánt... (Megborzong.) Valahogy így képzelem el ezt is, mint 739
