Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
gyünk és védekezünk. És a szultánjuk nekik se arról beszél, hogy mi jó és jámbor nép vagyunk. Igenis, a várvédő az ördögtől se íéljen jobban, mint a töröktől. De ne annyira, hogy berezel- jünk. Ne harcolni féljünk, hanem megadni magunkat! Hát csak ezt akartam mondani. (Szétnéz.) Most pedig lássuk, miből élünk. Van tehát negyven katonám, ehhez hozzájönnek az épkézláb városi polgárok, saját szolgáim, no meg a jobbágysereg... Ez körülbelül nyolc- kilencszáz fő. Mondjuk, ezer. PLÉBÁNOS: Teremtő isten. BUNYI (gúnyos): Talán sokallja? PLÉBÁNOS: Ne kísértse istent. BENEDEK: Hegyi őrszemeink megszámolták hány török hadtest ütött tábort. .. Kiszámítottuk, hogy nagyjából... JURISICH (mint aki nem akarja, hogy szám elhangozzék): Mindegy! Vannak amennyien vannak. A Plébános úr feladata a sebesültekben, asszonyokban és a gyermekekben tartani a lelket. Időnként a harangozóval ellenőrzi a harangokat az őrtornyokban, ahhoz úgy is szakértelmük van... Nejem az asszonyok munkáját vezeti. Schuster uramat kineveztem strázsamesternek. Városbíró uram a benső rendre vigyáz. Bunyi uram... raktárnok lesz. Az a bizonyos Forintos Mátyás főleg az ispotályban tartózkodik, de mindenütt használható. .. (Ebben a pillanatban kintről szörnyű ágyúzás hangja hallatszik. Közben berohan Jurisichné, Szeréna és az ifjú Jurisich. Az asszony mintegy a védőszárnyai alá fogja a két fiatalt. Benedek Szeréna pillantását keresi, az elkapja.) JURISICH: Jösszte el az anyád szök- nyája mellől, Miklós fiam. (Hangja nyugodt, a fiú röstellkedve távolodik el.) (Feleségéhez). Mi történt? JURISICHNÉ: Nem hallja? (Időnként szünetek az ágyúzásban.) JURISICH: Ez az ágyúszó csak ijeszté- sünkre van. Afféle sólyomlövegek. Az ostromágyúk még nem kértek szót. (Gúny.) JURISICHNÉ: A jobbágyok... s a többiek. .. mind elbújtak... senki sem mer a helyén állni... (Remeg, de erőt vesz magán.) JURISICH: S a katonák? SZERÉNA: ők a falon állnak... de a többiek... Megrémültek az ágyúzástól... JURISICH: Beszélnünk kell velük! JURISICHNÉ: És mit mond nekik? JURISICH (kis szünet után): ígérni kell. És ígérni fogunk. *, JURISICHNÉ: Ez nem lesz elég. JURISICH: Nem. (Ránéz). Majd be is kell tartani. No gyerünk! (Valamennyien indulnak, Plébános néhány másodpercig a szín közepén némán imádkozik, majd sietve a többiek után megy. Sötét, zene.) 5. kép A városfalon belül. Bástyák, falak. Emberek lapulnak a földre, a fal tövébe. Egy csomóban. Némelyik kezeit tördeli, haját huzigálja, fülét takarja be. Jönnek Jurisichék. Egy ember épp mászik a létrán rémülten fölfelé. Jurisich lerángatja. JURISICH: Hová hé? Szökni akarsz? VAKBUZGÓ: Megyek isten felé! Hagyjatok menni istenem felé! Én embert úgyse ölök! Krisztusom megtiltotta azt! (Fetreng.) JURISICH: ölni fogsz, ha kell! (Ordít.) VAKBUZGŐ: Nem! Nem! Istenes vagyok! Istenes! JURISICH: Tudod mi a te istened, a vallásod ? A gyávaság! Hé, porkoláb! A tömlődbe vele! Vasra! Ha nem tér észre, kivégezni! (Az ember remegve, megszégyenülten áll. Jön a Porkoláb, elhurcolja. Jurisich ordít.) Én is félek! (Az egy csomóba bújt emberek közé fekszik: a vele jött társaság távolabbról dermedten nézi a jelenetet.) Engedjetek közelebb a falhoz! Én is félek! (Lökdösi őket, odatapad a falhoz. A jobbágyok, polgárok zavartan húzódnak el, arcukon értetlenség, félelem, röstellkedés. Jurisich hirtelen kihúzza magát, végignéz rajtuk. Csak most válik világossá a színjáték, amely egyébiránt jól sikerült.) Mit bámultok? Csak nektek van jogotok félni? (Közelebb megy hozzájuk.) Mi volna, ha mindenki félne. Ki védne meg benneteket? Ki védené meg a vá727
