Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)

rost, a szülőföldet! A gyermekeket... asszonyokat. Miért féltek a haláltól? Hát mi nektek a halál? Azt hiszitek fáj? Utána semmi se fáj. Naponta el­mondjátok imádkozván, hogy hisztek a feltámadásban, s most mégis féltek! Hát nem hiszitek, hogy valóban feltá­madtok? Pogányok lennétek, mint a tö­rök?! Látjátok ők mégse félnek! S azt hiszitek annyira sokan vadnak? Töb­ben, mint mi, de mi a sajátunkat véd­jük! ök pedig idegen birtokot akarnak! így hát az isten is minket segít. Jézus- Krisztus megígérte nekünk, hogy feltá­madunk, hát higgyünk isten adott sza­vában! Ne kételkedjetek az ígéretben! (Kis csend.) De hiszen ti vitézebbek tudtok lenni, ha akartok, valamennyi töröknél. Azoknak unokái vagytok, akik any- nyiszor elűzték a törököt e földről. Azoknak a gyermekei, akik hősök vol­tak. És én tudom, ti se vagytok rosz- szabbak, mint nagyapáitok! Ha össze­szedjük magunkat, ígérhetem: megver­jük a törököt. Ide be nem teszi lábát, amíg engem láttok. Itt győzelem lesz és a béke napja süt ki. Olyan béke lesz, amely alatt nem kell szemlesütve jár­ni. Délcegjárású béke lesz itt barátaim, édes jó testvéreim. Egyenes gerincű bé­ke! Földesuraitok hálásak lesznek, hogy megvédtétek a földet, birtokot. A csá­szár hálás lesz, hogy megvédtétek az ország egyik várát. Gyermekeitek há­lásak lesznek, hogy megvédtétek nékik a jövendőt. A neveteket imába foglal­ja minden ember. Kőszegi hősök! — ez lesz a ti nevetek. (Kis csend.) HANGOK (felforrósodva): Éljen Juri- sich! Éljen Jurisich! JURISICH: Én azt mondom: éljen Kő­szeg! Éljen ez a föld! MIND: Éljen! Éljen! Éljen! JURISICH: Ezt ígérem én, ezt ígérik néktek uraitok, ezt ígéri néktek a Fenn- való! (Kis csend.) De vajon, mit ígér a szultán a töröknek? Zsoldot és zsák­mányt. De a ti nagy zsákmányotok az ország megbecsülése lesz! Az, hogy több jogot kap a polgár, mint eddig, többet a jobbágy, a katona. De még az is, kit most a törvény sújtott, mert lopott, ra­bolt vagy egyebet csinált, még az is emelt fővel járhat ezután! MIND: Éljen, Éljen! JURISICH: És mit ígér néktek Ferdi- nánd a császár!? Hogy a sokfelé sza­kadt, szétszéledt országot eggyé tereli, mint jó pásztor a nyájat, amit a farka­sok széjjelziláltak. Ne csak kis földjei­tekre gondoljatok, hanem az országéra is! Mert a kincsünket, amik szerte van­nak — a török élvezi! Egy legyen az ország — ezt akarja Ferdinánd! NÉHÁNY HANG: Éljen! Éljen! JURISICH: Most pedig nézzük a sere­get. Te mi vagy? ELSŐ JOBBÁGY: Jobbágy uram. JURISICH: Csak voltál. Mától kezd­ve tűzmester a rangod. Hát te? GÁBRIEL: Én megtévedt ember voltam uram, zsiványféle. Gábriel a nevem. JURISICH: Arkangyali név! Mától kezdve őrparancsnok vagy! Ahogy Fo­rintos mondaná: ha eddig tisztes­séges emberek útját álltad, má­tól a török útját állód, hallod-e? (Ne­vetés.) És ki ajcama itt szökni? A tö­rök elevenen nyúzza meg azt, ki innen elszökik! Becsületet, rangot csak tőlünk kaphattok fiaim! GÁBRIEL (fogadkozva): Ne féljen ka­pitány uram, én holnap reggel már tö­rököt früstökölök! (Nevetés.) ELSŐ JOBBÁGY: Meglátjátok, úgy el­futnak, mint a nyúl! (Nevetés.) (Ebben a pillanatban fent az egyik őr­szem elkiáltja magát) ŐRSZEM (később Második sebesült): A létrák! A török... (Nyíl találja el, le­dől, nem hal meg.) JURISICH: A falakra! (Feleségéhez.) Ti meg a konyhára! S a sebesültekhez! (Jurisichné kézenfogja Szerénát, a fia maradna, de anyja megragadja kezét, viszi őt is. El.) (A külső falhoz támasztott létrákon már megjelennek a török turbánok. Jurisi- chék minden módon próbálják a létrá­kat a falaktól elválasztani. Plébános egy hosszú fakereszttel. A mélybehulló törökök ordításai.) JOBBÁGY: Jaj... (Nyílvessző éri, le­hullik.) (Még egy-két sebesült rogyott a földre.) 728

Next

/
Thumbnails
Contents