Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
ZAIM: Mikor induljak uram ? IBRAHIM: Csak az első ágyútűz után. Egy kicsit megijesszük őket. A vár négy pontjára irányítjuk a tüzet. ZAIM: Nincsenek nehéz ostromágyúink, uram. IBRAHIM: Épp ezért... amikor jöttem jól megfigyeltem a vidéket. Ott körül mindenütt szőlődombok vannak. Fölvisszük ágyúinkat oda s mintha égből jönne rájuk a tűz. Meglesz a hatása, ne félj. , ZAIM: Allah segítsen minket. IBRAHIM: Ezen kívül megtanítasz engem néhány magyar szóra, mert csak keveset tudok. ZAIM: Szíves örömest, uram. IBRAHIM: Azt mondják, Ferdiinád magyar király létére még mindig nem tud magyarul. Nos, mi az ellenségeinket ezzel is megbecsüljük. Győzelmünk után a vesztest saját nyelvén köszöntjük. Ennek mindig jó hatása van. ZAIM: Bizonyára így lehet, uram... IBRAHIM: Le fogod írni nekem magyarul a következőket: Bár győzelmünk gyors volt, vitézségeteket megbecsüljük. És bár győztesek vagyunk, nem úgy nézünk rátok, mint vesztesekre. Nem tévesztjük össze népeteket Ferdi- nád királlyal! (Ezt már úgy mondja, mintha győzelmi beszédét diktálná.) ZAIM: Azonnal hozom az írószerszámokat. IBRAHIM (mint akinek hirtelen jut eszébe): Várj csak.. . (Amaz megtorpan.) Ugye te most először jársz ezen a földön amióta. .. (Elhallgat.) ZAIM (Megelőzi, hogy amannak ne kelljen kellemetlen dolgokat kiejtenie): Igen tizenhárom éves korom óta. Akkor kerültem Sztambulba. Kijártam az új sereg* minden iskoláját. Ügy hiszem, jó janicsár lettem. (Némi öntudat, méltóság.) IBRAHIM: Emlékszel-e valamire? Ügy értem, e tájak nem ismerősek? A szüleid, élnek-e még? (Mintha magánérdeklődésből.) ZAIM (tényközlőén, szinte szenvtele- nül): Hallottam róla, hogy szüleim valahol Erdélyiben éltek, aztán erre menekültek. Mikor a fényes szultán serege először elfoglalta a déli vidéket, ötezer gyermektársammal együtt fölvittek Sztámfoulba, hogy az új sereg katonáivá neveljenek. IBRAHIM: Szóval elég jól emlékszel. ZAIM: Mivel társaimnál eszesebb voltam, köteleztek rá, hogy ne feledjem anyanyelvemet, sőt: úgy beszéljem, mint az itthoniak. Sok történelmet is tanultam, vallást és geográfiát. Különleges kiképzést kaptam. IBRAHIM: Még mindig nem válaszoltál. ZAIM: Mire uram? IBRAHIM: Azóta — először jársz erre? ZAIM (apró szünet után): Először, uram. IBRAHIM: És... nem félsz? ZAIM: Kitől uram? Az ellenségtől? IBRAHIM: Ugyan! Az emlékektől, ök a legveszélyesebb ellenségeink. De vannak idők, amikor, ha valaki nem tud felejteni — elveszett. Máskor viszont épp emlékezni kell, csak az mentheti meg az embert. Egy dolgot jegyezz meg: feledni és emlékezni is — csak a birodalom érdekében. ZAIM (némi zavart méltósággal): Erre neveltek, nagyvezír. IBRAHIM: Még egy kérdés. ZAIM: Hallgatom, uram. IBRAHIM: Mondd csak... (kicsit tétovázva). Vágtál már le magyar katonát a csatában? ZAIM: (némi szünet után kissé fakó hangon): Igen, uram. IBRAHIM: Hányat? ZAIM: (kurtán): Hármat. IBRAHIM: (ránéz): Nem sok. ZAIM: Nem is kevés, uram. (Fejét kicsit lehajtja.) IBRAHIM: Hiszen csak tréfáltam... ahhoz képest, hogy te különleges dolgokban vagy járatos, egészen szép eredmény. .. (Más hang.) No menj írószereidért. .. te leírod nekem, én pedig bemagolom, mint a jó diák... Eredj! Én addig pihenek egy kicsit. (Belép a sátorba.) * A jent cseri törökül új sereget jelent. 722
