Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
ZAIM (áll, arca zavart, 'feszült, halkan, maga elé): Máért... miért...? Miért? (Kissé megrázkódik, mini aki feladatára „ébreszti” magát, sietve indul. Sötét. Zene.) 4. kép .4 városfalon belül. Kis tanácsterem. Asztal, székek. Jobbágyasszony és Panka igazgatja a térítőt, kupákat. Juri- sichné és Szeréna be.- JURISICHNÉ: Siessetek lányok, minden percben itt lehetnek. JOBB AGYASSZONY: Igenis. PANKA (picit komikusán ismétli): Igenis. JURISIGHNÉ (nem figyel válaszukra, Szerénához fanyar öngúnnyal): Úgy érzem magam, mint az első bálozó leány: házasságom alatt ez az első igazi, nagy várostrom. Most először gyűlnek ide a városatyák... haditanácsra. No hallod? (hirtelen elkomolyodik.) Jaj istenem, csak tréfálgatunk, tréfálgatunk... Mit hallgatsz? (Közben a szolgálók kimentek. Észrevétlenül.) SZERÉNA: Csak arra gondoltam, hogy nemsokára várnak szüleim... én meg ittrekedtem. JURISICHNÉ: Hát igen. .. Nyárára küldtek nagybátyádhoz, hogy pihenj és szórakozz. Jó kis mulatság: báli ruha helyett a török bugyogója! SZERÉNA: Egyszer voltam bálban itt. . . Emlékszik... JURISICHNÉ (nem figyel közben, még talál igazítanivalót az asztalon, Szeréna is segít): Olyan tétova vagy egy pár napja. Nincs neked valami bajod? SZERÉNA: Arra gondoltam, hogy van az úgy: az ember valahova elindul aztán útközben másutt reked. .. JURISICHNÉ: Nocsak! Nagy galiba lehet, ha egy lány filozofálásra adja a fejét. Hagyd az ilyesmit lányom a tonzú- rás szerzetes urakra, ök jobban értik a módját. (Hirtelen.) Van valami bajod? SZERÉNA (komolyan): Valaki... üldöz. .. JURISICHNÉ (leesett állal): Üldöz? Majd adok én neki! Kergesd el! Miért nem kergeted el? SZERÉNA: A... szemeivel üldöz. JURISICHNÉ: Pont a szemeivel? Ejnye. (Hümöggőn.) Hát az már nehezebb. A szemnek, tudod, szabadsága van. SZERÉNA: S kétszer is a fülembe súgott, hogy találkozzunk. Még a helyet is megmondta. De én nem mertem elmenni. JURISICHNÉ (élvezi ezt az ártatlan té- to-oaságot): Féltél? Persze, attól, hogy valamiről értesít. Márpedig, aki rossz hírre számít az minden postástól retteg. SZERÉNA: Én a jó hírtől félek. JURISICHNÉ: No, de ilyet. (Bujkáló humor, élvezi). SZERÉNA: Félek, hogy... szerelmet... akar vallani. JURISICHNÉ (rábámul): S ez... any- nyira borzasztó!? SZERÉNA: Most még igen. Mert nem tudom hányadán állok vele. ő mégis mindig sugdossa a fülembe a találkáit. .. JURISICHNÉ: Ó, a gazfickó! Majd elbánok én vele! Kifia borja? SZERÉNA: Egy szóval se bántsák... Ö végül is... nem tehet róla. JURISICHNÉ (tréfás parancsolón): Ki vele, ki az az úr?! SZERÉNA: Benedek uram. (Halkan.) JURISICHNÉ: No igen. Elég jómódú polgár. De te mégiscsak nemes kisasz- szony volnál, mégha nem is oly gazdag. SZERÉNA: öt bátyámuram hadsegéddé tette. JURISICHNÉ: No ha máris találsz neki mentséget, akkor nem is félsz te tőle annyira! SZERÉNA: Nem tudom... hogy miféle ember... Nem tudom, mi van benne. Mert ez sose beszél. Csak sugdolódzik. JURISICHNÉ: S miért félsz te annyira a sugdolódzástól, hisz az a titkok beszédje. A titok pedig édes... legalábbis nektek. Beszélj! (Éles szemmel észrevett valamit.) 723
