Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
HANGOK: A nagyvezír! A nagyvezír! (A színen lévők máris kihúzzák magukat, aztán földig hajolnak.) (Kisvártatva két testőrtől övezve jön gyalog Ibrahim.) ELSŐ TÖRÖK TISZT: Fényes nagyvezír! IBRAHIM (türelmetlenül int): Hagyjatok magunkra! (Testőrök el.) Ti is... te is! (Örök és Első török tiszt eltűnnek. Kis csend.) ZAIM: Nagyvezír, a'sátrad készen. Pihenhetsz. IBRAHIM: Láttad az ég alját? ZAIM: Láttam, uram. IBRAHIM: Tudod, mit jelent? ZAIM: Tudom uram. Nem adják meg magukat. IBRAHIM (bólint, elsétál, ideges): Za- im! (Megfordul.) Ezek, ahogy látom, mindenre elszántak. ZAIM: Csak nem... nem tartasz tőlük, nagyvezír? IBRAHIM: Ostobaság. Bár a halálfélelem még a gyávák erejét is megnöveszt ti. (Halkabban.) S ezek még csak nem is gyávák. (Más hang.) Tudod, hogy megbízom benned? ZAIM (szirüte hálásan): Tudom nagyvezír. IBRAHIM: A szultán magához hivatott, végül is reám bízta az egész ostromot. ZAIM: Ez nagy tisztesség, uram. Ki másra is bízhatta volna? IBRAHIM: No persze: a hiúságomnak jólesett. Mégis aggaszt a dolog. ZAIM: Nem értem uram. IBRAHIM: Nagy dolgokon elvérezni dicsőség. De ez a vár túl kicsi pont. Akkor viszont miért épp engem jelölt ki e feladatra, akit mindig olyan nagyra tartott. Úgy viselkedett, mintha azt mondaná: Ibrahim fiam, én itt se vagyok. Te felelsz mindenért. Ha viszont győzök, mindjárt itt terem. A győzelem az övé, a kudarc az enyém. (Kis csend.) ZAIM: Kudarc? Hiszen ez a vár valóban kicsi. IBRAHIM: Meg kell tudnunk, hány ember védi. Mi sokan vagyunk, borzasztó sokan. Szégyellnivalóan sokan, Zaim. Több, mint nyolcvanezren, ök mennyien lehetnek? ZAIM: Hát... sokkal kevesebben. Nem is férnénk oda. De persze: ők otthon vannak. IBRAHIM: Igen, otthon. S akik otthon vannak, onnan is elő tudnak húzni valami tartalékot, ahonnan az idegen még egy kenyérmorzsát se tud beszerezni. Az idő is rossz... Megint esni készül... Igen, aki az otthonát védi — sokkal jobban védi. Akinek az anyját szidják, akkor is felágaskodik, ha a káromkodó kétméter magas. így van ez, Zaim. ZAIM: Bölcs vagy, nagyvezír. (Szeme a távolba néz.) IBRAHIM: Ennek ellenére, ha minden jól megy, legkésőbb három nap alatt mienk a város és a vár. ZAIM: Allah segítsen minket. IBRAHIM: Néked is lesz egy-két különleges dolgod. ZAIM: Várom parancsodat. IBRAHIM: A szultán azt mondta: minél több emberünk van, annál kevesebbet kell veszítenünk. Hadd tékozol- janak ők. ZAIM: Okos gondolat. IBRAHIM (kurtán): Azért ő a szultán. Szóval, hogy minél kevesebbet veszítsünk, annál többet kell tárgyalnunk velük. Hátha harc nélkü/l, a puszta ijesztgetésre is feladják a várost. Ezért ecsetelnünk kell előttük a török hatalom nagy előnyeit Ferdinánddal szemben. Meg kell nekik mondani, hogy a császár németté akarja őket tenni, ahogyan a pápa latinná tette vallásukat. Am a szultán s a török birodalom se németté, se latinná, de még törökké se kívánja őket tenni, nem vesszük el nyelvüket, még vallásunkat sem varrjuk nyakukba. Csak engedelmességet és adót követelünk. Ennyi az egész. Ezt kell velük megértetni — egyelőre. Ehhez azonban követségbe kell menni. ZAIM (apró szünet után): Rám gondoltál, uram? IBRAHIM: Te tudsz legjobban magyarul, horvátul, tótul és oláhul a janicsárok közül. 721
