Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XVI. (életrajzi esszé)
december közepe táján egy „baráti kör”, jórészt huszártisztekből. A köröcske gyorsan bővül. Ide tartozik Odescalchi Károly herceg, Kozma Miklós, Rácz Kálmán, Prónay Pál, Magasházy László, Rantzenberger Jenő; itt vannak a gróf Crouy-testvérek és itt van Bajcsy-Zsilinszky Endre is. Igen, ők azok, Horthy jövendő „szegedi kapitányai” s hamarosan megjelenik köztük a „kapitányok kapitánya”, Gömbös Gyula is. Kezdetben gyanakodva szagolgatják: vezérkari, a HM-ben dolgozik ... De Friedrich államtitkár van mögötte, s ez már reményekre jogosít, azonkívül kész tervei vannak, valósággal elkápráztatja a társaságot, hamarosan ő az elismert vezér. Kozma Miklós — 1919 augusztusában majd ő tartóztatja le Stromfeldet Siófokon — ezt írja a naplójába: „A MOVE-t minden körülmények között csoportunk számára kell megkeríteni ellenforradalmi munkánk bázisául. Éppen ezért Gyula utasítására egész társaságunk, hogy feltűnést ne okozzunk, egyenként és különböző időpontban belépett a MOVE-ba. Járunk is szorgalmasan, de tartózkodóak vagyunk, csak megfigyelünk, és nem szerepelünk.” Böhm Vilmos, mielőtt a tényleges hadseregszervezéshez látna, előbb biztosítani akarja a rendszert az ellenforradalom veszélye ellen. Ö így ír memoárkötetében: .......meg kellett tisztítani a hadsereget a reakciós tisztektől... Korm ányrendelettel feloszlattuk a vezérkart, saját hatáskörömben öt nap alatt elbocsátottam a tisztekkel túlzsúfolt Hadügyminisztériumból 400-nál több tisztet.” Nyugdíjazza az ezredeseket >és az egész tábornoki kart. Amikor Stromfeld megkapja a papírt, első dühében a minisztériumba készül, hogy agyonlője Böhmöt. ö is ír: ........romhalmaz az ország, melyen a hálás gyermek egész szeretetével csüngöttem, melyért éltem, amelyért bármikor kész voltam meghalni... S midőn e romhalmazhoz isietek, hogy segítsek, most karácsony előtt értesítenek, hogy nem kellek többé ... Negyvenéves vagyok, telve tapasztalattal, telve életerővel, energiával, s akkor eldobnak ...” December közepére a román csapatok már mindenütt elérték a belgrádi szerződésben kijelölt demarkációs vonalat. De Prepán tábornok, a hadsereg parancsnoka, aki nem titkolta, hogy valójában az 1916. évi titkos szerződést tekinti érvényesnek: folytatni kívánja az előnyomulástia Nagykároly—Nagyvárad—Békéscsaba vonalig. Berthelot tábornok, a bukaresti francia főmegbízott — igazából a szovjetellenes intervencióra szánt „Dunai Hadsereg” parancsnoka — támogatja a románokat, és december 18-án követeli Kolozsvár kiürítését. Ettől kezdve gyorsulnak az események. December 22-én a Magyar és Székely Nemzeti Tanács gyűlést rendez Kolozsvárt. A résztvevők — köztük a bánáti svábság és kis számban a román szocialisták képviselői — tiltakoznak i a Romániával való egyesülés ellen. Olyan javaslat is elhangzik, hogy Erdély legyen önálló köztársaság. A véghátározat: autonómia valamennyi nemzet számára, a magyar állami keretén belül... Ber- thelot újra követeli a kiürítést, és már másnap, 23-án megérkezik a Hadügyminisztérium parancsa: „Vix francia alezredes értesítette a magyar kormányt, hogy a román csapatok fontos pontokat, köztük Székelykocsárdot, valamint több más erdélyi várost ideiglenesen, míg francia csapatok érkeznek be, >jogosultak megszállni. Hadászatilag fontos pontokon a fegyverszünet értelmében jogunk van fegyveres ierőt tartani. Ezért a fegyveres erő egy része feltétlenül a megszállott pontokon tartandó.” Ám a rendelkezést — mivel bizonyos lenne az összetűzés — csaknem azonnal módosítják: a katonaság, s vele az 1700 főnyi 599
