Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XVI. (életrajzi esszé)

latéban állottak.” Később, egy pártfőiskolai előadáson majd konstatálja: „A harc... a szociáldemokrata párt teljes vereségével végződött.”

A Szociáldemokrata Párt egész története most már nem egyéb, mint permanens árulások története. 1948. június 12-ike pedig nem egyesülés többé a lenini normák alapján, hanem győzelem az árulók pártja fölött. Ügy tűnt, hogy aki ebben a pártban vezetővé lett, az vagy már eleve a munkásosztály elárulásának szándékával kezdte pályafutását, vagy előbb-utóbb jobb- vagy álbaloldali kártevővé formálódott. Csakhogy a Rajk-per ennél is többet látszott bizonyítani: hogy az illegális kommunista mozgalom ugyancsak tele volt kémekkel, árulókkal, ■ opportunistákkal, s hogy a szociáldemokrata és ál-kommunista árulás szorosan összefonódott egészen 1919-től, s így összefonódva nőtt át a múltból az adott jelenbe. Rajk, Pálffy, Szakasits — az antifasiszta egységfront, az ellenállás vezetői voltak! Gyanús tehát minden múltbeli együttműködés, az egész ellenállás. Rajk életben maradt akkor, tudjuk már, miért! De hogy maradtak életben mások, akik maguk is vezetői voltak ennek az úgynevezett ellenállásnak, akik szorosan együttműködtek ezekkel az árulókkal és besúgókkal? ... Nem meglepő hát, hogy 1951 májusában, három hónappal az MDP- kongresszus után már letartóztatásban'van Kádár János, a párt főtitkárhelyettese, Kállai Gyula — Rajk utóda a külügyminiszteri székben —, s a belügyminiszter Zöld Sándor csak úgy menekül a felelősségrevonástól, hogy egész családjával együtt öngyilkos lesz. Igen, Zöld Sándor, ő az: az egyetemi ifjúság, ay) 1937-es Márciusi Front szervezője — már ebből is látszik a szellemi jogutód, a feloszlatott NÉKOSZ gyanús fogantatása! Bizony, úgy tűnik, Rákosinak nagyon igaza van: itt minden’összekapcsolódik, mindenki gyanús, aki ebben az országban a Horthy-rendszer évei alatt „balról” politizált...

Rákosi kongresszusi értékelését hallva a „szociáldemokrata tömegekről”: már-már a régi dalra kell gondolni: „A szovjetek ellen ha áll a menet, / Hát küldd a pokolra a tisztjeidet!” Mintha valami ilyesmi történt volna: az eszmélő „közlegénység” az ellenforradalmi „tisztikar” ellen fordította a fegyvert. Persze, ez azért nem ilyen egyszerű. Hallgassuk kicsit tovább a kongresszusi beszámolót:

„1948 tavaszáig a Magyar Kommunista Párt a Szociáldemokrata Párttal való versengés egyik káros következményeképpen kénytelen volt lazán kezelni a tagfelvételt. Emiatt sorai közé könnyen bejuthattak nemkívánatos elemek, sőt beépült az ellenség is. Fokozottabban állt ez a Szociáldemokrata Pártra, melynek tagsága között a rendes szocialista munkásokon kívül rengeteg volt a kispolgári, a nemszocialista elem is... Ezek jelentékeny része már az egyesülésnél lemaradt. A többi nemkívánatos elem eltávolítására elhatároztuk a tagság felülvizsgálatát.... melyet megfelelő előkészület után 1949 első felében hajtottunk végre... Bár akkor még nem volt leleplezve sem a Rajk-banda, sem az áruló szociáldemokrata vezetők csoportja, a tagfelülvizsgálat eredményeképpen Pártunk lényegesen megerősödött, egységesebb lett...”

Igazság és valótlanság keveredik a mondatokban. Tény a k'ét párt vetélkedéséből is bekövetkezett felhígulás. Tény, hogy az egyesülés „nem kívánatos elemeket” is juttatott az új MDP-be. Mindebből következik a tagrevízió szükségessége. Tény az is, hogy minden olyan méretű,akció, amilyen az 1948-as fúzió és az 1949-es felülvizsgálat, elég nagy hibaszázalékot feltételez. Elvi elfogultság, személyes | érzelmek elkerülhetetlenül motiválták a munkát. Előfordulhatott — elő is fordult —, hogy az előző évek pártközi harcaiban szembe595