Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Jánosy István: Kamatostul, Euszkhémoszüné (versek)
JÁNOSY ISTVÁN Kamatostul Vonulnak már a vadludak hosszú Vekbe, vénséges varjak települtek a tájra. Kendermagos köd vetül a vidékre, bokrok zizegnek zúzmara-kabátban. Tar ágak terülnek: csont kezek: fogják a Semmit — kopár emlékezet. A felhők már a hó szagát lehelik. Két öreg néz a cirmos fényben egymásra; egyik szívbeteg, másiknak rossz a lába. A kertet azért megművelik. Sorsuk kertjében a homály mind sűrűbb. Erőben ketten nem tesznek ki egy embert. Mi lesz, ha meghal egyik közüliük? S ha dérrel, széllel durrogat november: a másik alig tud ágyából kikelni? Tán csak nagysokára lelik meg kihűltén. Még pislákolnak. A vénasszony nagynéha elkanyargat egy-egy öreges nótát, szíve csöndes még-maracLhatnékát. Fiatalok, ha már nem segíttek gémbedt, bukdácsoló kezeiknek, legalább csak azt a dalt óvjátok, — ne vesszen el: — füzetbe rójátok, mígnem szemfedőtterít rájuk a tél, szemfedőt lelkünk leglényegére, hiszen az úgy hull mint a kéve: talajtalanul dörömöz benn a Semmi... Kedvesem! Nem ez a sors fog kettőnkön betelni? Tán csak nagysokára lelnek meg kihűltén? Amit együtt éltünk, azért a sok szépért bizony fizetni kell kamatostul a végén. 50
