Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - Takács Péter: Három könyv az abszolutizmus koráról

függő problémakörét. A Bach-korszak a magyar polgári átalakulás fájdalmasan nehéz és nemzetietlen szándékú periódusa, amikor valóban történelmi erény volt arisztokráciánk részéről a magyarságtudat vállalása, bizonyára veszélyekkel is járt „fekete kilenc ezüst betűt” viselni, megtagadni az adófizetést, hátráltatni az ügyek menetét, távol maradni a közigazgatástól, csárdást táncolni, egymás között politizálni, az udvart beadványokkal, emlékiratokkal ostromolni. Még veszélyesebb volt szervezkedni, demonstrálni, összeesküdni. Áldozat, lemondás és örök harc volt a magyar nyelvű szépirodalmat, szakirodalmat művelni. De hadd kockáztassuk meg ellene mondani Nemeskürtynek, hogy mindezekben nem az arisztokrácia vitte a prímet. Kegyeletet nem szeretnénk sérteni, de az összeesküvések, szervezkedések tényén és adatain túl, érdemes lett volna felvázolni azokat a naiv, irracionális, misztikus és primitív jelzővel jellemezhető mozzanatokat is, amelyek körbelengték az elemzett „ködképeket” és „kedélyeket”. Az igazságot jobban megvilágító és kiderítő eredményre jutott volna Nemeskürty, ha — különösen az arisztokrácia viselkedési, magatartási formái mellé — felvázolta volna a társadalmi és politikai céljaikat. Bizton állíthatjuk: maga is megtagadja ezekkel a célokkal az azonosulást, ezeknek az akaratoknak a megvalósulásához a hozzájárulást, méginkább ezektől a rokonszenvét. Ezt már csak azért is végig kellett volna gondolnia Nemeskürtynek, mert 1859/60-ban az ókonzervatív arisztokrácia jelentős pozíciókhoz jutott, és néhány tucat exponált egyénisége, a leginkább gondolkodók, a legaktívabbak szembetalálták magukat az egész magyar társadalommal és az emgirációval. Ferenc József is azért „ejtette” őket, mert társadalmi bázis nélkül maradtak, teljesen elszigetelődtek. Azzal pedig semmi újat nem mondott Nemeskürty, hogy zaklatott, összeesküvésekben és szervezkedésekben, sajnos fölösleges — talán inkább: történelmileg és emberileg is értelmetlen — áldozatokban is bővelkedett ez a korszak, és túl sokat herdált, túl keveset „építkezett” még azokon a területeken is, ahol pedig nemzet éá haza iránti felelősséggel „építkezhetett” volna.

Nincs terünk, de szándékunkban sem áll aprólékos elemzésekkel bizonygatni: hol, miben téved Nemeskürty. Egyet azonban megjósolhatunk: egy szűk társadalmi réteg, a magyar arisztokrácia magatartás-formáját vizsgáló, és a Bach-korszak összeesküvéseit felsoroló könyve, bőséges idézetei ellenére sem fogja kiváltani azt a vitát, szellemi pezsgést, amit néhány munkája korábban megtett.

A harmadik könyvünk egyetlen ember, Széchenyi István személye köré sűríti a korszak probléma-halmazát. Kosáry Domokos könyve, a Széchenyi Döblingben, bár a Tények és Tanúk sorozatban jelent meg, tudományos igénnyel íródott. A szerző vallomása szerint ünnepi alkalom szülte: Széchenyi halálának századik évfordulójára készült, de csak 1981-ben jelent meg.

A kiadás elhúzódásának okát fölösleges lenne firtatnunk. Alighanem összefüggésben van ez a Széchenyi történelmi szerepét megítélő, tulajdonképpen az 1840-es évek elejétől máig dúló vitákkal.

Gergely András, Spira György, Laczkó (Mihály, Szabad György és mások egyre szaporodó Széchenyi-tanulmányai, a Hitel megjelenésének 150. évfordulójára emlékező rendezvények és kiadványok bizonyítják, hogy ma már sem vélt, sem valós tilalmak nem lengik örül Széchenyit, mégis komoly mulasztást kell regisztrálnunk, amikor hiányoljuk az életmű egészét értékelő marxista szemléletű monográfiát. Kosáry Domokos most- megjelent műve ebbből a hiányból pótol valamit, amikor az elmúlt évtizedek során az emlékezetből leginkább kiesett periódust, a döblingi éveket hozza olvasóközeibe.

Történetírásunk polgári korszakának feldolgozásai és forráskiadványai után is nagy igényű és fontos vállalkozás a Kosáry Domokosé. Ahhoz, hogy újat mondjon Széchenyiről, nemcsak az elődök nézeteit kellett felülvizsgálnia, korrigálnia vagy finomítania, hanem mélyreható elemzéssel kellett feltárnia az 1850-es évek európai és magyar történelmének tendenciáit. Tisztáznia kellett a neoabsznlutizmus gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális, ideológiai és emberi hátterét, ugyanakkor szembe kellett néznie az 1848 szeptemberében tudatzavarai miatt háziorvosától az elmegyógyintézetbe kalauzolt, majd ezt a társadalomkívüliséget tudatosan valló szemé574