Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)
gyár miniszterelnök kiejti Wilson nevét. Amikor Károlyi a hongrois szót használja, tüstént kiigazítja: — Dites le pays madjar! Vagyis: ne az államterület össznépessége, hanem osak a magyar etnikum nevében szóljon. Álláspontja elég világos: „Önök elnyomták a nemzeti kisebbségeket és ellenségeikké tették őket. Most a tenyeremen tartom őket, a cseheket, románokat, jugoszlávokat, szlovákokat. Csak egy szavamba kerül és megsemmisítik Önöket... Önök túl későn jöttek. Két hét előtt még szükségem lett volna az Önök semlegességi nyilatkozatára, de most már, hogy Belgrádiban vagyok, nincs rá szükségem.” És még egy mondat: „Ebben a háborúban a magyarok együtt mentek a németekkel, együtt fognak lakolni és fizetni.” A tábornok kijelöli az új demarkációs vonalat, most már belül a történelmi határokon. Ez a Dráva vonalán húzódik kelet felé, majd Pécs, Baja, Szabadka érintése után a Maros mentén húzódik Marosvásárhelyig, s onnan Besztercétől az országhatárig. Ez a baranyai háromszög, a Bácska és Bánát, Dél-Erdély és a Székelyföld megszállását jelenti. A fegyverszüneti egyezmény azonban magyar kézen hagyja a közigazgatást a megszállandó területeken is, tehát tisztán katonai és nem politikai jellegű. Ez — noha az idegen csapatokat nem lehet megállítani a történelmi határokon — reményt kelt a kormányban: a végleges vonalakat majd a béketárgyaláson húzzák meg; s ekkor még álmukban sem gondolnák Károlyáék, hogy ezek rosszabbak lehetnek a belgrádiaknál. Az egyezmény időhaladékot is jelent: lehet tárgyalni a nemzetiségekkel, s elfogadtatni velük a területi autonómiákra alapozott államegység gondolatát. A szerb csapatok a belgrádi tárgyalás közben is folytatják az előnyomulást. A Bácskában Baja-Szabadka vonaláig mennek, a Bánátban pedig november 19-ig megszállják a Maros—Temesvár—Versec—Fehértemplom határolta területet: ez nagyjából azonos a Belgrádiban kijelölt demarkációs vonalakkal, változás nem is igen következik egészen a trianoni békeszerződésig, konfliktus- helyzet inkább szerbek és románok között alakul ki a bánáti területen. Románia helyzete egy ideig tisztázatlan. Miután fél évvel előbb különlbé- két kötött, az sem bizonyos, hogy Versailles-ban elismerik hadviselő félnek. Wilson csak november 7-én nyilatkozik: az antant újra szövetségesének tekinti a királyságot és támogatja a román nemzet egyesülési törekvéseit. Egy nappal a német forradalom győzelme után, november 10-én vonul be az Erdély felé hátráló Mackensen-hadsereg nyomában a román királyi pár Bukarestbe, Ber- thelot francia tábornok kíséretében. Még aznap kiadják az új mozgósítási parancsot. A hadsereg hamarosan elindul Bukovina és Erdély megszállására. 10- én terjeszti a Károlyi-kormány a Nemzeti Tanács elé a belgrádi okmányt. Sok vita nincs. Hisz már tudják: a szerb csapatok Újvidékig jutottak, a csehszlovákok 17—19 északi vármegyére tartanak igényt, az aradi Román Nemzeti Tanács követeli a román népességű területeken a teljes kormányzó hatalom átadását. Azonnal alá kell írni a szerződést, hisz a benne rögzített demarkációs vonal, a magyar közigazgatás meghagyása jogalapot jelent a védekezésre. A pacifista reményekből való kijózanodás jele, hogy Bartha Albert alezredes lesz a hadügyminiszter; Linder Béla Belgrádba indul, hogy a kormány nevében aláírja a fegyverszüneti egyezményt. 11- én Németország is aláírja a kapitulációs okmányt. IV. Károly ugyanakkor véglegesen lemond osztrák császári trónjáról, Ausztria köztársaság! Az első cseh alakulatok ezen a napon lépik át a történelmi határt. Bartha honvédelmi miniszter elrendeli az új hadsereg fölállítását, proklamáciőban tudatja 516
