Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)

tek, magyarok, románok, lengyelek és más megbízható nemzetiségek tájékoz­tatást nyernek arról, hogy a szlovének erőszakkal szegülnek ellene az elvonu­lásunknak, előreláthatóan mindnyájam segíteni fognak az ellenállás letörésé­ben. A fegyverbecsület mindenekfölött való!” Harmadikán kapja meg a hírt a kormány, hogy a Balkán-hadsereg élén nyomuló szerb csapatok átléptek a Száván. Milyen is a valóságos helyzet ekkor a Monarchia területein? Horvát- és Csehország már elszakadt — az utóbbiak tudják, hogy a békekonferencián a győztesek oldalán lesz a helyük —, október 31-től Szlovéniában, november l-.től pedig Boszniában is a nemzeti tanácsok kezében van a hatalom. Keleten — Galíciában, Bukovinában — lengyel, ukrán, román hatalmi szervek marakod­nak a hatalomért. Magyarország északi és keleti területein szlovák, ukrán, magyar, román, szász tanácsok alakulnak, a nemzetőrségek is külön szerveződ­nek, saját nemzeti színeik alatt. A magyar államhatalmi szervek még a helyü­kön vannak az ország egész területén, de a román, szlovák tanácsok már kö­vetelik a helyi közigazgatás átadását. A Károlyi-kormány 'kifelé teljesen el­szigetelt. Most bosszulja meg magát a külügyek közös vitele: Budapestnek so­hasem voltak külképviseletei, nincsenek külön diplomáciai csatornái. A zava­ros közjogi helyzetben funkcionáló^-kormányt sem a győztesek, sem a semle­ges államok nem ismerik el. De mind a vezetőkben, mind a közvéleményben uralkodik a tévhit, hogy a Károlyi-kormány számíthat az antant rokonszen­vére. Bíznak a paeifizmusban, nem sejtik, hogy a witsonizmus helyett a bosz- szú és büntetés elve került előtérbe. A hadügyminisztériumban Linder egyik államtitkára a szociáldemokrata Böhm Vilmos — a Vörös Hadsereg későbbi parancsnoka —, a másik Friedrich István, a majdani ellenforradalmi miniszterelnök. Egymást követik a rendele­tek a fegyverek beszolgáltatásáról, a frontokról érkező csapatok leszereléséről. Fogadó bizottságok működnek, karhatalom vonul kd a pályaudvarokra, decem­ber közepéig majd mintegy másfél millió katonát fognak leszerelni. Ezzel pár­huzamosan folyik a rendfenntartó alakulatok szervezése: kiegészítik a esend- és rendőrség létszámát, nemzet- és védőrséget szerveznek tisztekből és tovább­szolgáló altisztekből. A karhatalom gerince: a szervezett munkásokból álló — tehát szociáldemokrata kézben levő — civil ruhás népőrség. Vidéken folyik a rendcsinálás; és megesik, hogy munkás-karhatalom lép fel a földet követelő parasztok ellen. S ami kikerülhetetlen: nemzetiségi vidékeken a szociális fe­szültséget nacionalista indulatok is fokozzák. A balkáni antant-hadsereg már ott van a déli határok közelében. Parancs­noka, Franchet d’Esperey tábornok a Száva és Duna vonalán lévő magyar csa­patok fegyverletételét követeli. Nyilvánvaló, hogy az országon át készül to­vábbnyomulni a még mindig hadban álló Németország felé, s az is, hogy a pa- dovai fegyverszünetet nem tekinti érvényesnek a Balkán-arcvonalra. A kor­mány szeretné megállítani az előnyomulást, s mert úgy véli, hogy egy — im­már csak Magyarország és az antant közötti — külön megállapodás egyben az önálló államiság elismerése is: magas szintű delegáció indul Belgrádba, Ká­rolyi Mihály vezetésével. A november 7-i belgrádi találkozó sokmindent világossá tesz. Franchet d’Esperey, amikor Károlyi a Katonatanács képviselőjét mutatja be neki, el- szörnyűlködik: „Ilyen mélyre süllyedtek?” Ez nyilván nemcsak a hivatásos tiszt viszolygása: a francia tábornok fülének a „katonatanács” szó úgy hangzik: bolsevizmus... De ennél is árulkodóbb a megvető kézlegyintés, amikor a ma­515

Next

/
Thumbnails
Contents