Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)
tek, magyarok, románok, lengyelek és más megbízható nemzetiségek tájékoztatást nyernek arról, hogy a szlovének erőszakkal szegülnek ellene az elvonulásunknak, előreláthatóan mindnyájam segíteni fognak az ellenállás letörésében. A fegyverbecsület mindenekfölött való!” Harmadikán kapja meg a hírt a kormány, hogy a Balkán-hadsereg élén nyomuló szerb csapatok átléptek a Száván. Milyen is a valóságos helyzet ekkor a Monarchia területein? Horvát- és Csehország már elszakadt — az utóbbiak tudják, hogy a békekonferencián a győztesek oldalán lesz a helyük —, október 31-től Szlovéniában, november l-.től pedig Boszniában is a nemzeti tanácsok kezében van a hatalom. Keleten — Galíciában, Bukovinában — lengyel, ukrán, román hatalmi szervek marakodnak a hatalomért. Magyarország északi és keleti területein szlovák, ukrán, magyar, román, szász tanácsok alakulnak, a nemzetőrségek is külön szerveződnek, saját nemzeti színeik alatt. A magyar államhatalmi szervek még a helyükön vannak az ország egész területén, de a román, szlovák tanácsok már követelik a helyi közigazgatás átadását. A Károlyi-kormány 'kifelé teljesen elszigetelt. Most bosszulja meg magát a külügyek közös vitele: Budapestnek sohasem voltak külképviseletei, nincsenek külön diplomáciai csatornái. A zavaros közjogi helyzetben funkcionáló^-kormányt sem a győztesek, sem a semleges államok nem ismerik el. De mind a vezetőkben, mind a közvéleményben uralkodik a tévhit, hogy a Károlyi-kormány számíthat az antant rokonszenvére. Bíznak a paeifizmusban, nem sejtik, hogy a witsonizmus helyett a bosz- szú és büntetés elve került előtérbe. A hadügyminisztériumban Linder egyik államtitkára a szociáldemokrata Böhm Vilmos — a Vörös Hadsereg későbbi parancsnoka —, a másik Friedrich István, a majdani ellenforradalmi miniszterelnök. Egymást követik a rendeletek a fegyverek beszolgáltatásáról, a frontokról érkező csapatok leszereléséről. Fogadó bizottságok működnek, karhatalom vonul kd a pályaudvarokra, december közepéig majd mintegy másfél millió katonát fognak leszerelni. Ezzel párhuzamosan folyik a rendfenntartó alakulatok szervezése: kiegészítik a esend- és rendőrség létszámát, nemzet- és védőrséget szerveznek tisztekből és továbbszolgáló altisztekből. A karhatalom gerince: a szervezett munkásokból álló — tehát szociáldemokrata kézben levő — civil ruhás népőrség. Vidéken folyik a rendcsinálás; és megesik, hogy munkás-karhatalom lép fel a földet követelő parasztok ellen. S ami kikerülhetetlen: nemzetiségi vidékeken a szociális feszültséget nacionalista indulatok is fokozzák. A balkáni antant-hadsereg már ott van a déli határok közelében. Parancsnoka, Franchet d’Esperey tábornok a Száva és Duna vonalán lévő magyar csapatok fegyverletételét követeli. Nyilvánvaló, hogy az országon át készül továbbnyomulni a még mindig hadban álló Németország felé, s az is, hogy a pa- dovai fegyverszünetet nem tekinti érvényesnek a Balkán-arcvonalra. A kormány szeretné megállítani az előnyomulást, s mert úgy véli, hogy egy — immár csak Magyarország és az antant közötti — külön megállapodás egyben az önálló államiság elismerése is: magas szintű delegáció indul Belgrádba, Károlyi Mihály vezetésével. A november 7-i belgrádi találkozó sokmindent világossá tesz. Franchet d’Esperey, amikor Károlyi a Katonatanács képviselőjét mutatja be neki, el- szörnyűlködik: „Ilyen mélyre süllyedtek?” Ez nyilván nemcsak a hivatásos tiszt viszolygása: a francia tábornok fülének a „katonatanács” szó úgy hangzik: bolsevizmus... De ennél is árulkodóbb a megvető kézlegyintés, amikor a ma515
