Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)
nyi diéta színe előtt. És Károlyi — nem a függetlenségi politikus, hanem az úr, a magyar főnemes — csakhogy rá nem kiáltja a Vitám et sanguinem!~et... Egy nappal később pedig a tömeg már mint jövendő köztársasági elnököt él- jenzi, és október 30-ának éjjelén tudnia kell, hogy — hacsak nem jön Lu- kachich — ő kapja majd a számlát mindenért: 67-es dualizmusért, nemzetiségpolitikáért, díszmagyaros mámorokért és vesztett háborúért. A Wekerle-konmány makacssága és kapkodása, Károlyi „kiugrási tervének” elgáncsolása a háború utolsó heteiben — önkéntelenül is elébünk veti a párhuzamot, ami igazából nem párhuzam, hanem az 1867-es politika következményeinek következménye: az 1944-es október. 1945 előtt sokszor és gúnyosan idézték föl, utána pedig egy kicsit elhallgatták, egy kicsit idealizálták azt az október 30-ról 31-re virradó éjszakát ott az Astoriában. Pedig szimbólum is az az éjszaka, a megkésett forradalomé: Baljóslatú, bús nép a magyar. Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok. Hallgassuk Károlyi Mihályt: „Fent az emeleten a Nemzeti Tanács ott maradt tagjai csüggedten ülitek, de el voltak szánva, hogy a végsőkig kitartanak. Jászi professzor, Hatvani Lajos és Kéri Pál elveszettnek tekintették a csatát. Szakadatlanul esett az eső — és ami kis őrségünk volt, az is egyre inkább szétszéledt, elszállingózott. Hallgatagon ültünk, várva a hajnalt, október 31- ének hajnalát...” Igen, ez nem a Pilvax 1948. március 14-én este, és nem is a Szmolnij 1917 októberében. Az eső, az elszállingózó őrség ... Ez inkább Robespierre éjszakája a párizsi városházán, thermidor 9-én. Ö is így várhatta társaival a konvent csendőreit. De Lukachách nem jön a bosnyákokkal. „ ... Egyszer csak szólt a telefon. A miniszterelnök közölte, tárgyalni szeretne velem, kérte, keressem fel. Fellélegeztünk.” És október 31-nek reggelén Károlyi Mihály IV. Károly telefonon kinevezett miniszterelnökeként távozik József főherceg várbeli palotájából. „Nem tárgyalás volt ez” — írja — „hanem teljes és feltétel nélküli kapituláció”. * A koalíciós kormány — liberálisok, radikálisok, szociáldemokraták — még aznap leteszik az esküt a királynak. A bukott rendszer polgári és katonai hatóságai tehetetlenek, az egyetlen rendfenntartó erő: a szervezett munkásság. Az utcákon, üzemekben tömegek követelik a köztársaságot; elég egyetlen nap, hogy bebizonyosodjék: bel- és külpolitikai képtelenség a Monarchia egyetlen „királyi” kormányaként vinni az ügyeket. Üjabb telefonbeszélgetés IV. Károllyal, aki felhatalmazza József főherceget, hogy nevében aláírja a kormány feloldását a neki tett eskü alól. November 1-én a kormány ismét esküszik, ezúttal a Nemzeti Tanácsnak. Nincs még köztársaság, de az aktus a perszonáluniós megoldás feladását jelenti, lemondást a Monarchia bármiféle átmentéséről. Linder ezredes, a hadügyminiszter ezen a napon rendeli el a magyar frontcsapatok azonnali fegyverletételét. A parancs egyik célja: rábírni a közös hadseregfőparancsnokságot 513
