Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XV. (életrajzi esszé)

szén 1919 kora tavaszáig, amikor a fejek nyugatról keletnek fordulnak, s a wil- sonizmus helyett a proletár Világiforradalom eszméje válik történelmi hajtóerővé. Mindehhez tudnunk kell, hogy miiként a wilsoni elvekben sem kizárólag a nyugati demokrácia őszinte hívei reménykedtek, úgy egy történelmi pillanatra bár, de a világforradalom — vagy ha tetszik: a „keleti orientáció” — sem csak a marxista-leninista forradalmárok ügye volt. S ez önmagában is olyan ellentmondásokra vezetett, amelyek következtében egyszerre keserű és dicsőséges örökség maradt az utókorra.

1918 január: ez tehát a wilsonizmus születésének dátuma. Ezután következik az antant felülkerekedése a frontokon, az amerikai „vérátömlesztés”, s a Monarchia mind nyilvánvalóbb belső bomlása, ami még közelebb hozza a „bolsevizmus rémét” a riadozó antant-politikusok szeméhez. Mégiscsak szükség lehet a wilsoni gúnnyal illetett „erők egyensúlyának nagy játékára” — s ebben a játékban még legyőzöttként sem alkalmas partner Ausztria—Magyar- ország. 1918 júniusában a versaillesni haditanács már kimondja: hadicélnak tekinti a csehszlovák, jugoszláv, lengyel állam felállítását. Nem sokkal utána pedig hadviselő félnek ismeri el az emigránsokból alakult párizsi Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Hogy ez mit jelent, azt mintha fölfogni sem akarná Burián, a Monarchia külügyminisztere, aki 1918. szeptember közepén béketárgyalásokat indítványoz, de még azt a 14 pontot sem fogadja el tárgyalási alapul, amelyen az antant — sőt: maga Wilson! — rég túl van. Két hétre rá összeomlik a Balkán-front, Bulgária kilép a háborúból. Október elején mind Berlin, mind Bécs tárgyalni akar — természetesen a 14 pont alapján. Wilson gyorsan válaszol a németeknek, s csöppet sem a wilsonizmus stílusában: csak olyan megállapodás lehetséges, amely „biztosítja az antant katonai felsőb'bséges helyzetét”. A Monarchia egyelőre nem kap választ.

Október 5-én Zágrábban megalakul a horvát—szerb—szlovén Nemzeti Tanács, 11-én Krakkóban a lengyelek tanácsa. 12-én a Román Nemzeti Párt nagyváradi gyűlése követeli az önrendelkezési jogot a román nemzetiségnek. 14-én általános politikai sztrájk Csehországban. És 16-án az uralkodó kiáltványt intéz ,,ihű ausztriai népeihez”: alakítsák meg nemzeti tanácsaikat, formálják át szövetségi államá a birodalom osztrák felét az önrendelkezési jog — és természetesen a wilsoni tizedik pont — szellemében; elismeri Lengyelország különállását — és a „magyar korona országainak” területi integritását. Csupán a külügyeket és a frontokon harcoló hadsereget kívánja továbbra is egy kézben tartani.

Ahogy BécSben, úgy Budaipesten is reménykednek a „tizedik pontban”: hisz az nemcsak a Monarchia fennmaradását teszi lehetővé, de nem mond ellent az integritás elvének sem! A magyar kormány nem mozdul az „ezeréves alapról”. Wekerle miniszterelnök 16-án — a császári manifesztum napján — leszögezi a képviselőháziban: miután Ausztria föderatív állammá lesz, így minket ezután csak az uralkodó személye köt a birodalom másik feléhez, tehát visszanyertük a független cselekvés jogát; ígér is tüstént: a nemzetiségeknek „egyéni jogokat”, a horvátoknak pedig — noha képviselőik már el sem jöttek Budapestre — az 1868-as magyar—horvát kiegyezés felülvizsgálását...

De még Károlyi Mihály, az „antantbarát” ellenzék vezére is rabja az illúziónak: az integer Magyarország megmenthető, a perszonálundó adja a lehetőséget, csak cselekedni keli, gyorsan, gyorsan, mielőtt a közeledő balkáni antant-seregek elérnék a déli határt, mielőtt a nyugati front összeomlanék: szakítani a németekkel, átállni az antant oldalára, pacifista alapra helyezkedni,

509