Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Kompország katonái. Simonffy András kollázsregényéről beszélget Béládi Miklós, Cseres Tibor, Erényi Tibor, Juhász Gyula és a szerző

JUHÁSZ GYULA: De hát ha már a diplomáciánál tartottunk, mégis elsősorban mint diplomácia-történész szólnék hozzá ehhez a témához, mert igaz az, amit Erényi Tibor most elmond, de azért a nemzetközá meghatározottságot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mert nemcsak azért nem tudott volna más valamit csinálni más országban, ha hasonló a belső struktúrája (mert hiszen nagyon hasonló volt egyébként is, a Dunamedenoében, Délkeleteurópában), hanem itt arról is van szó, hogy nemzetközileg Magyarországnak nagyon kevés volt a lehetősége. Azért azt ne felejtsük el, és ezért nem akarok én senkit elmarasztalni, mert egyáltalán a politikában ez az elmarasztalás meg morális kérdésfelvetés amúgy sem érvényes. Amikor én megfogalmaztam ezt a mondatomat annakidején, hogy t. i. a nemzeti érzés itt nem volt elég, itt arra is gondoltam, hogy mondjuk egy csehnek vagy szlováknak elég volt esetleg az ellenállásban résztvenni azért, mert tudta, hogy a fasizmus vereségével Csehszlovákia helyre fog állni, vagy egy lengyelnek meggyőződése lehetett, hogy Lengyelország visz- szanyeri a függetlenségét, vagy egy románnak is 1944 augusztus 23-án elég lehetett azt tudni, hogy Erdély nagyrésze, vagy az egész Erdély Romániához fog kerülni. Más országban tehát nem kellett mondjuk tudatosan, világnézetileg is tudatosan végiggondolni mindazt, ami jöhet, amit tenni kell és ami majd ebből következhet. Magyarországon azonban a trianoni békeszerződéstől kezdve a területi kérdés alapvető dolog volt, és nagyon jól tudjuk, mert már for- rásszerűen is bizonyított, hogy a területi korrekció lehetőségei a trianoni határokhoz képest már 1943-ban nagyjából lezárultak és a területi kérdés már nem játszhatott ösztönző szerepet. Ez persze csak az egyik dolog, én azonban — visszamenve a történelemben egy kicsit — még egy kérdést föltennék, ami behatárolta Magyarországon a cselekvést. Azt hiszem, hogy nem lényegtelen a magyar történelemben, ebben a két világháború közötti történelemben az, hogy a történet végénél a történet elejét is számbavegyük, mert valamikor Magyar- ország nagyon is az élen járt, 1918—19Jben a forradalomban. Nem kell ezt elhallgatni, amikor erről az időszakról beszélünk. Azt, hogy a Horthy-rendszer egy ellenforradalmi rendszer volt, amely a forradalom bukása eredményeként jött létre, méghozzá egy proletárforradalom bukásának következményeként. E rendszer történetének a végén, amikor a cselekvésről szó volt, vagy szó lehetett volna, azért ez nagyon is erősen belejátszott főleg azoknál, akiknek a kezében a döntés lehetősége volt. Mert ez nem az egyszerű embertől, sőt még nem is az egyszerű értelmiségtől függött. Nagyon fontos volt az ő cselekvése és a tette, de valamilyen fordulat azért a hadseregparancsnokon múlott, vagy a kormányzón múlott, vagy a miniszterelnökön múlott, aki tudta, hogy ezt a fordulatot neki most olyan irányba kell végrehajtani, amely szembenállott a rendszer genezisének a lényegével, hogy a Szovjetunióval kell fegyverszünetet kötni. Úgyhogy én nem önmagában tenném felelőssé a magyar társadalmat a kudarcért. A társadalmi fejlődés az egy adott dolog volt, amihez hozzákapcsolnám a nemzetközi meghatározottságot és a történeti meghatározottságot is, hogy ennek a történetnek a végét meg tudjuk érteni, s ez az, amit szerintem Simonfify könyvében nagyon jól érzékelhetünk.

CSERES TIBOR: A magam tézisének a némi védelmében visszahátrálnék 1917- be, amikor Genfben már a békéről tárgyaltak, és az Osztrák-Magyar Monarchiának ott voltak a képviselői, mégpedig Benesék. A magyar diplomácia tehetetlensége és kiscserkész jellege abból látszik, hogy nem tudtak produkálni olyan féllegális jellegű diplomáciád képződményt, amely ott jelen lehetett volna a tárgyalásokon. Tehát a Tisza Istvánék kitartottak amellett, hogy ők a monarchiával együtt vesznek, vagy győznek, ugyanakkor 1919-ben Károlyi Mihályéknál nem volt esélyes jelölt egy genfi tárgyalásra, annak ellenére, hogy már demokraták voltak. Ezért mondom, hogy a magyar diplomáciának van egy olyan hiánya, amelyet, amelyet, már t. i. a hiányos lehetőséget végig fel kellene fejteni valamiképpen, mert ez a magyar társadalomból fakad persze, a ma38