Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XIV. (életrajzi esszé)
dolog, hogy a mellékesen megfigyelt — és távolról még ellenszenv nélkül figyelt — olasz fasizmus közeli valósága elriasztja és gondolkodásra készteti. Említettem már, de az imént láthattuk is, hogy Pálffy mondvacsinált „Achilles-sarka” a kérdés: személyes vagy elvi okok késztették a hadseregből való kilépésre? Az 1947-es Határőr csak elvi okokról hajlandó tudomást venni; az 1949-es vádiratban az indok csak személyes, azonkívül kényszerítő, nincs is választási lehetőség; 1956-ban megint eltűnik a személyes motiváció. 1979- ben végre együtt van a kettős indók, hozzá nem is vagylagosan, a cikkírók közelíteni mernek a valósághoz. Közelíteni, mondom, mert a hangsúly azért az elviségen van, a másik szemérmes, félénken odasuttyantott közbevetés. A zavar érezhető: jó, jó, mondjuk ki a teljes igazságot, de nincs-e ebben valami szégyenletes? nem lesz-e kisebb tőle a hős személye? Nézzük: „A harmincas évek végén Pálffy mind messzebb sodródott a horthysta hadsereg szellemétől, mind tűrhetetlenebbnek érezte fojtogató légkörét... Erősödött németellenes, antifasiszta meggyőződése. 1939-ben — tervezett házassága miatt is — szolgálaton kívüli állományba helyezését kérte...” Hogy a tervezett házasság a „nem állásszerű ara” származása miatt sietteti a döntést, arról nem esik szó: a fölösleges tapintat ezzel teszi a „magán- természetű okot” valóban magántermészetűvé. Csakúgy, mint ebben a másik cikkben: „Tűrhetetlennek érezte a hadsereg fojtogató légkörét, és megérlelődött benne a gondolat, hogy kiválik a hadsereg kötelékéből. Ezt az elhatározást tervezett házassága is siettette.” Egy harmadik cikkíró a mesebeli Okos Kata módjára viselkedik: „hoz is, meg nem is”: finoman céloz csupán Pálffy „nem állásszerű” házassági tervére; aki nem tudja, miről van szó, azt hiheti: kizárólag elvi ügy a fiatal tiszt viszonya az antiszemitizmushoz: „Szembefordulása... abban is kifejezésre jutott, hogy igyekezett tüntetőén láthatóvá tenni rokonszenvét az üldözöttek iránt... Tehetséges tiszt volt, mindenáron »jobb belátásra« akarták bírni, de hogy ez nem kecsegtetett sikerrel, a felsőbb katonai hatóságok ellenszenve és rossz- indulata már lépten-nyomon megmutatkozott iránta... 1940-ben lemondott tiszti rangjáról.. A dátum hibás, éppúgy, mint a másik szerzőnél, akinek viszont érdeme, hogy végre nevén nevezi a gyereket: „Amikor... tervezett házasságát fasiszta és antiszemita elöljárói nem engedélyezték — szolgálaton kívüli állományba helyezését kérte... Pálffy ekkor már nem volt hajlandó közösséget vállalni a Horthy-hadsereggel, és 1940-ben, századosi kinevezése előtt lemondott katonai rangjáról...” És végül egy cikk, amelyben egyáltalán nem szerepel a személyes ok: „... Jómódú polgári család gyermeke volt, a hivatásos tiszti pályára lépett. Kivételes tehetsége csakhamar megmutatkozik; 1932-ben kitüntetéssel avatják tisztté a Ludovika Akadémián. Ám a fiatal tüzérhadnagytól a hivatalos Magyarország soviniszta, nacionalista politikája kezdettől fogva idegen maradt. Állandóan olvas, tanul, politikai látóköre egyre tágább, ítélőképessége mind szilárdabbá válik. Amikor 1936-ban egyéves szolgálatra Olaszországba vezénylik, közvetlen közelről van alkalma a fasizmus államgépezetével, gyilkos céljaival megismerkedni... Kitör a há&orú. Pálffy... riadtan figyeli az ország és a hadsereg gyorsuló fasizálódását. Mit tegyen? Vállalja a nyílt szakítást: 1942-ben lemond századosi rangjáról...” A szerző kitünteti az egyébként „csak” kiváló minősítéssel avatott hadnagyot, és valóságos könyvmolyt csinál belőle, akin természetesen már kez440
