Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Czakó Gáborral
Azok kedvéért, akik még nem ismernék: 1942-ben született Deesen. 1966 óta publikál. 1970 óta kilenc kötete jelent meg: regények, novellák, tanulmányok, színművek. József Attila-díjas. A Mozgó Világ belső munkatársa. Megjelent művei a következők: A szoba (kisregény, 1970), Emberkert (novellák, 1971), Indulatos jelentések (szociográfia, .1973), Megváltó (regény, 1974), Csata minden áldott nap (regény, 1975), Iskolavár (regény, 1976), Várkonyi krónika (regény, 1979) Sorrendben (elbeszélések, drámák, 1981) sic! (regényes novellafüzér, 1982). A Mozgó Világ szerkesztőségében beszéljük meg a találkozót. Ott is maradunk. A titkárnő, tapintatosan a másik szobába cipeli az írógépet. A telefont sajnos nem tudja, így aztán ha telefonálnak (legtöbbször természetesen költők), Czakónak kell válaszolnia az ő kérdéseikre is. Azt viszont tudom, hogy Czakó remekül sakkozik, tehát az ilyen féle „szimultán” sem okozhat számára problémát. Megvárom amíg leteszi a telefonkagylót és megszólalok. Végzettséged szerint jogász vagy. Hogyan; és mikor kerültél szorosabb kapcsolatba az irodalOnvmßl? Hogyan kezdtél el írni? Egyetemista koromban kezdtem írni, pontosabban filozofálni. Ezt a szót a maga klasszikus értelmében használom, semmikép sem tudományos értelemben. Tehát egyszerűen azzal a jelenséggel találkoztam, hogy nem tudtam pontosan ki vagyok, mi vagyok, egyáltalán mit jelent az a világ, amely körülöttem van ... Az élet értelméről kezdtem el töprengeni, mint ahogy ezt mindenki megteszi a maga idejében. A nyelvből indultam ki és egyre inkább rájöttem, hogy a szavak nem egészen ugyanazt jelentik, amit jelenteni hivatottak. Olykor épp az ellenkezőjét. Én faluról kerültem az egyetemre naivan avítt elképzelésekkel — például — a professzor szó fogalmát illetően. Aztán hamarosan találkoztam az első olyan professzorral, aki előadás helyett a jegyzeteit olvasta, és amikor a jegyzet nem volt nála, kopogott a ceruzájával egészen addig, míg valamelyik gyerek lehozta a tanszékről, noha már tiz éve ugyanazt a szöveget olvasta... El kellett gondolkodnom, hogy vajon mitől professzor ő, és mit jelent a professzor.. . Planck, Einstein, Heisenberg után érdeklődve megjártam a tudományos világnézettel is, amikor kiderült, hogy a század legnagyobb fizikus géniuszainak a világnézete nem volt tudományos... A szocializmus szót többször kiszótáraztam, amikor vitaklub címen közösséget szerveztünk néhány barátommal, és emiatt problémáink támadtak ... Nos, ezeket —, ha úgy tetszik bölcseleti gondjaimat próbáltam megoldani különféle írásművekben, amelyeket nem közlésre szántam, hanem egyszerűen csak leírtam a gondolataim folyamatát. Ezek a szövegek mintegy szándéktala- nul csúsztak át irodalmi formákba. Harmadéves koromban írtam a „Tragikus játék egy hitvány mangalica sertésről, aki rútul visszaélve barátai jóindulatával, azok rovására különb-különb gonosztetteket követett el, mígnem elnyerte méltó büntetését” című darabomat, ami később Disznójáték címmel színre is került. Ebben a darabban a halálról és a forradalom értelméről elmélkedem, mert hát végül is ezekbe az elmélkedésekbe nem csak nyelvi, hanem etikai problémák is szerepeltek, és mert minden filozófia értelme és lényege a halálról való gondolkodás is. Ennek a darabnak az egyik fő gondolata a halál körül forog. Ebben a darabban elhangzik egy meglehetősen paradox mondat: „Egy államférfinak jobban kell ügyelnie arra, amit nem tesz, mint arra, amit tesz” . . . 405
