Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - "Költészet és valóság" Szobotka Tiborral Megbízható úriember című könyvéről beszélget Kabdebó Lóránt
„Költészet és valóság” SZOBOTKA TIBORRAL MEGBÍZHATÓ ÚRIEMBER CÍMŰ REGÉNYÉRŐL BESZÉLGET KABDEBÓ LÓRÁNT* Már nyomdában volt kéziratunk, amikor március 9-én temettük. Regényíró, kritikus, irodalomtörténész és műfordító, Szobotka Tibor egyike a magyar irodalom rejtélyes egyéniségeinek. Galsworthy és Joyce fordítója, annyi érdekes, elmélyült irodalmi tanulmány szerzője, akinek egyetemi óráin nemzedékek nőttek fel, eltakarta a szépírót, akinek rejtekező értékei még felfedezésre várnak. Szokatlan könyv jelent meg 1959-ben, Szobotka Tibor Megbízható úriember című regénye. Akkor a kritika nem tudott mit kezdeni vele, egykét megértő szó foglalt állást mellette, elemezte, jelezte azt, amit ma már mi, későbbi olvasói tudunk, hogy az elmúlt korszak történelmi világát, veszélyes tendenciáit a frivol hangnemmel, egy kalandor életének bemutatásával is lehet, sőt, így lehet sokszor élesebben, világosabban bemutatni, mint más módszerekkel. Hadd kérdezzem meg, hogyan született ez az ötlet, hogy a háborút közvetlen megelőző, a jobboldal előretörését jelző-jelentő korszakot ilyen görbe tükörben, egy negatív hős életútjának a bemutatásával ábrázoltad? Hadd menjek itt egy kissé vissza a háttér és a körülmények magyarázatában a saját életem történetét illetően, és hadd mondjam meg azt, hogy amikor ez a regény, mint mondottad, 1959-ben megjelent, ez a regény, amelynek első mondata így hangzik: hogy lesz az emberből strici, meglehetős megütközést keltett abban a kis körben, amelyben a nevemet egyáltalán ismerték. Én tudniillik akkor a budapesti egyetem bölcsészkarának a világirodalmi tanszékén működtem, mint adjunktus, és ha egyáltalán volt valami nevem, címem és rangom, az így hangzott: tanár úr. Az első olvasók, akik egyben esetleg hallgatóim is voltak, nem tudták összeegyeztetni a filológus oktató tanár személyét annak az alvilági környezetnek az ismerőjével, akinek a regény írója megmutatkozott. S most még messzebb kell mennem a múltba, egészen a gimnazista évekig. Jóllehet színjeles tanuló voltam, nem a jó tanulókkal tartottam barátságot, akiknek a társaságát unalmasnak, szürkének, érdektelennek éreztem, hanem a verekedőkkel, kocsmázókkal, a szerelmi kalandjaikkal diesek- vőkkel, mert ők tárták fel előttem már akkor azt az érdekes világot, amelynek én tulajdonképpen mindvégig szemlélője maradtam, de amely sokkal vonzóbb volt számomra, mint a jótanulók szürkesége és érdektelensége. Ezt, az érdeklődő kívülállásomat később, amikor a bölcsészkaron német-angol szakos hallgató lettem, megőriztem, vagyis szorgalmasan hallgattam az irodalmi, nyelvészeti, filozófiai, művészettörténeti, pedagógiai előadásokat, jártam az Egyetemi Könyvtárba, az angol és német szemináriumba, rengeteget olvastam, mihelyt azonban a megszabott vagy magam választotta órák végére értem, s este lett vagy éjjel, eljártam az olyan eléggé kétes lokálokba, mint például a Dohány utcában a Denevér című lebuj volt egy pincében, ez még lokálnak is alig volt nevezhető, és nagyon örültem, amikor ott egy másik bölcsész társammal ta- lálkozfam, akinek ezek szerint ugyancsak volt egy ilyen titkos, rejtett második élete, mint nekem. Eljártam a Wesselényi utca és Körút sarkán lévő Bucsinszky kávéház épületének második emeletén csak beavatottaknak megnyíló rulett* A Magyar Rádióban 1981. október 14-én elhangzott beszélgetés átdolgozott változata. Szerkesztő: Dénes István. 362
