Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - "Költészet és valóság" Szobotka Tiborral Megbízható úriember című könyvéről beszélget Kabdebó Lóránt
klubba, ahol nemigen játszottam — néha tettem ugyan vörösre, feketére, párosra, páratlanra —, de nem ez volt számomra az érdekes, hanem az, hogy figyelhettem az ott jelenlevők izgalmát, arcát, magatartását, hiszen Monte Car- lóban nem jártam sem akkor, sem később, nekem az a Bucsinszky-féle rulettklub jelentette a hazardírozás élményét, a hazardírozok megfigyelésének lehetőségét. Eljártam a Conti utcai rosszhírű házakba is, ezeknek az intézményeknek a földszintjén a lányok szendén táncoltak, egy zongorista zongorázott, fekete mellett el lehetett velük beszélgetni mindenről, életükről, problémáikról. Valószínű, hogy üzleti szempontból nem voltam a legideálisabb vendég, mert másféle, költekezőbb és nagyvonalúbb vendégre tartottak e házak igényt, de bepillantást nyertem egy olyan életformába, amelyik a saját tudományos érdeklődésemen túl és kívül mindvégig lekötött, és amelynek a figyelemmel kísérését egyfajta feladatomnak tartottam a tudományos pálya túlságos egyoldalúságának ellensúlyozására. Ez, ismétlem, mindig így volt, tehát amikor a katonaságnál a tényleges szolgálatom alatt, már az iskola elvégzése utáni csapatszolgálatom során megismerkedtem egy tizedessel, akinek rendkívül érde- des élményei voltak, ezeket az élményeket parancshirdetés után a kantinban, egy fröccs mellett igen nagy érdeklődéssel hallgattam, nem egy közülük mélyen az emlékezetembe vésődött. Ezt azért mondom, mert Gontran Alfréd, a Megbízható úriember hősének modellje voltaképpen itt született, itt bontakozott ki. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Gontran Alfréd élete teljes mértékben nyomon követi azokat az elbeszéléseket és azokat az élményeket, amelyekről ez a tizedes barátom mesélt, de mindenesetre ő és történetei megint csak az elmondottakhoz kapcsolódóan egy olyan életpályát, egy olyan világot tártak fel előttem, a bölcsész, a filozopter előtt, amelynek egyébként nem voltam részese. Mikor leszereltünk, ezt a kapcsolatot tovább tartottam, később is találkoztam új barátommal, aki változatlanul beszámolt a társadalmon kívül állók életének eseményeiről, és ezeket a történeteket elraktároztam az emlékezetemben, nem nagyon gondolva arra, hogy felhasználásukra majd valamikor sor kerül. De nem kétséges, hogy ez a figura szolgált Gontran Alfrédnak, a kétes értelmezésű megbízható úriembernek a modelljeként. Hadd kérdezzem meg, hogyha Gontran Alfréd alakjának van egy modellje, Lolának van-e, és általában a többi nőnek? Igen, mindjárt azt is elmondom. A Lola kapcsolat az én személyes kapcsolatom volt, tehát a valóságos Gontran a valóságos Lolát soha életében nem látta, nem találkozott vele, következésképpen semmiféle közös vállalkozásuk nem lehetett. Lolát én ismertem meg, mégpedig a regényben leírt módon, a Margitszigeten, egy szép nyári estébe hajló délutánon. Egy barátom barátnője mutatott be neki, táncoltunk. A valóságos Lola nem volt olyan értelemben prostituált, mint amilyennek a regényben ábrázoltam, Lola egyszerűen egy gazdag ember kitartottja volt. akinek a földbirtokos szeretője az Üjlipótvárosban, amely akkor még, a 30-as években új volt, lakást bérelt, és akihez a hétvégeken feljárt, hogy Lolával együtt töltse napjait, illetve estéit. Hétközben én jártam vele, és élveztem azt a bájt és kedvességet, ami Lolából áradt, áradt mindaddig, amíg nem ivott túl sokat. Sajnos erre a kilengésre hajlama volt, az ágya mellett ott állt a csatos üveg, és már reggel egy jót húzott belőle, aztán amikor túl sokat ivott, kötekedő lett, kellemetlenné vált a társasága, a környezete számára. Ennek ellenére azt kell mondanom, fiatalos üdesége ezeket a rossz tulajdonságait « 363
