Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)

hiába a 40 pengős, viszonylag magas zsold, a legszegényebbek között sem igen akadt ember, aki aláírta volna a tizenkét évi szolgálatot. A keservesen össze- toborzott legénység afféle „légiós” emberanyag: elzüllött egzisztenciák, félbemaradt diákok, csalódott szerelmesek, primitív kalandorok; és igen sok cigány, analfabéta — gondoljunk csak a „Kötelező” szövegére az „írni nem tudó egyénekről”. Ráadásul ideológia is született a toborzások kudarcainak magyarázatául: a „sajátos magyar katonai pszichétől idegen a zsoldos mentalitás”.

Nem volt hát nagy dicsőség önkéntes közlegényként szolgálni ebben a hadseregben, hisz nemcsak a felsőbb rétegek, de — különböző okokból — az egész társadalom, sőt még saját tisztikaruk is több-kevesebb lenézéssel viseltettek a zsoldos katonák iránt. Elképzelhető — s érthető is — hogy Österreicher György később esetleg nem szívesen emlegette az 1927-ben aláírt „Kötelező”-!

Dehát nem is akart ő „légiós közlegény” lenni; iskolai végzettsége, eredményei és a családi körülmények egyaránt kizárják ezt a lehetőséget. Miért írta alá mégis a tizenkét évre elkötelező okmányt? Nyilván azért, mert valóban eldöntötte: a katonai hivatást választja. Csakhogy nem lehetett biztos abban, hogy sikeres lesz egy évvel később a felvételi vizsga a Ludovikán! Ám éppen ez az, ami az elhatározás komolyságát bizonyítja: visszaút nincs, a felvételi megismételhető egészen addig, amíg az erőfeszítést siker koronázza. Könnyelműség, gyerekes meggondolatlanság? Az is, persze, hisz mindössze tizennyolc éves. De van az egésznek nyilvánvalóan komoly alapja is: az ország — és benne a hadsereg — helyzetének alakulása.

Az antant-ellenőrzés az évek során — és persze a nagypolitika függvényében — mindegyre csökken, a bizottság létszámában is folyvást fogyatkozik. Bethlen már 1926 szeptemberében ezt írja Horthynak: „A következő lépés a katonai kontroll lerázása és katonai fegyverzetünk kiépítése kell legyen...” 1927 pedig a magyar-olasz paktum esztendeje — és a felfokozott revíziós reményeké. A Nagykövetek Tanácsa pedig március 28-án — pár nappal a paktum aláírása előtt — értesíti a magyar kormányt, hogy az antant Ellenőrző Bizottsága március 31-i hatállyal megszünteti működését, funkcióját átadja a Nép- szövetségnek. Amikor Österreicher György aláírja a „Kötelező”-! már az új, jóval lazább ellenőrzési rendszer van érvényben: bizonyos „játékszabályok” betartása mellett alig van már akadálya az óvatos — és egyelőre korlátozott — fegyverkezésnek.

Az egykori matrózgalléros kisfiú, a tegnapi óbudai gimnazista sorsába most akad bele először a történelem.

Nyilvánvaló, hogy a fejlődő hadseregnek új tiszti keretekre lesz szüksége. Igaz, a monarchiától megörökölt tisztikar nagyobbik része kívül rekedt a honvédségen; de mi köze ennek egy fiatal ember lehetőségeihez? Hisz amilyen nagy gond a reaktiválásra váró idősebbek tömege, legalább oly nagy — és az már a jövő ügye! — a friss utánpótlás hiánya. Bizonyos, hogy egy szellemileg- testileg alkalmas érettségizett fiatalembernek — különösen ha máris elkötelezte magát tizenkét évre a hadseregben — nem kell sokáig várni a lehetőségre.

Mi vonzotta ennyire Österreicher Györgyöt a tiszti pálya felé?

Említhetném az értelmiségi pályák zsúfoltságát, az öldöklő kenyérharcot, az állástalan diplomások tömegét — mindazt, ami alaposan lecsökkentette az egyetemi padsorok vonzását. Beszélhetnék a díjazás nélküli díjnokokról az irodákban és hivatalokban, a majdani „havi fix” reményében végzett ingyen- munlkáról, a csak kaucióval — a munkaadónak átadott pénzbeli óvadékkal — elnyerhető állásokról, címírásról, hómunkáról, egzisztenciális bizonytalanság328