Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)
„amelynek földjövedelme egy öttagú család önálló eltartására elegendő, de annak négyszeresét meg nem haladja”, vagy „egyéb méltánylást érdemlő változás állna be” gazdasági helyzetében: kérheti a honvédségtől való elbocsátását. De elbocsátható akkor is, ha a tizenkét év alatt alkalmatlanná válnék a katonai szolgálatra; amennyiben ez „a katonai szolgálat teljesítéséből kifolyólag állna elő”, jogosulttá válik „a katonai nyugdíjtörvény szerinti nyugellátásra”. Az okmány formális voltáról árulkodik, hogy a feltételek 10. pontja — amelyben a jelentkezőnek arról kéne nyilatkoznia, tart-e igényt a szolgálat tartalma alatt valamiféle szakképzésre, s hogy összegyűjtött „pénzbeli illetékeiből” földbirtokot és a gazdálkodáshoz szükséges tőkeösszeget kíván-e szerezni, netán átlépni a csendőrség, rendőrség, folyam-, vám- vagy pénzügyőrség kötelékébe — válaszolatlanul marad. Az ív alján a jelentkező aláírása mellett — „írni nem tudó egyéneknél aláírás helyett a jobb kéz hüvelykujjának ujjlenyomata” lenne alkalmazandó — ott van a főváros körpecsétje, két tanú, valamint a kormány képviselőjének ellenjegyzése. Túloldalt pedig egy novemberi keltezésű gépelt „Pótnyilatkozat” a budapesti 1. honvéd tüzér osztály pecsétjével és a parancsnok szignójával: az október 3-án elkezdett próbaszolgálat lejártával az aláíró a tizenkét évi össz-szolgálati időre — 1939. október 3-ig — végleg kötelezetté vált. Valódi „trianoni” okmány. A honvédség a békeszerződés katonai cikkelyei alapján hozott 1921. évi véderőtörvény értelmében: kötött létszámú zsoldos hadsereg — legalábbis papíroson. A toborzottak ilyen „Kötelezőt” írnak alá; az ugyancsak fényképes másodpéldányokat az alakulat parancsnoksága a véglegesítéskor — ezért van Österreicher György a képen már egyenruhában — felküldi a Hadügyminisztériumba, s az antant Szövetségközi Bizottsága ezek alapján ellenőrzi — és ellenőrizheti bármikor — a csapatok létszámát. Az ellenőrzés kijátszására természetesen volt lehetőség. Így a két oldalról is biztosított tartós szabadságolási jog az állomány bizonyos mértékű cserélhetőségét, frissítését szolgálta, a más fegyveres testületekhez való átlépés pedig lehetővé tette a már kiképzett legénység egy részének megmaradását a rejtett katonai alakulatoknál. Voltak azért behívások is, egy éves vagy hat hónapos időtartamra. Ám a sorozott legénységet „rejteni és fedni” kellett: az „antant-riadó” a kiképzés része volt: a létszámfölöttieknek gyakorolni kellett a polgári ruhában történő gyors „felszívódást” az Ellenőrző Bizottság kiszállásának esetén. Magától értetődik hogy velük nem írattak alá „Kötelező”-t, és nem szerepeltek semmiféle „nyílt” névsorban. Amiből az következik, hogy Österreicher György nem „egyévi önkéntesként” — a monarchia hadseregéből örökölt ügyetlen kifejezés az egyéves szolgálatra behívott, érettségizett, tehát tartalékos tiszti rendfokozat megszerzésére jogosult fiatalemberek megjelölésére szolgált, s tartotta magát, noha a hivatalos elnevezés már „karpaszomány viselésére jogosult egyén” volt —, hanem tizenkét évre „szegődött” valódi önkéntesként öltötte magára az egyenruhát. Tehát már a Ludovikára való jelentkezés előtt választotta a katonai hivatást. önkéntesként — a Horthy-egyenruhát! Elképzelhető, hogy ennek a ténynek ugyancsak megörültek volna az 1949- es per forgatókönyvének összeállítói. * Nézzünk meg egyet-kettőt a Pálffy altábornagyról írott emlékező cikkek közül. Az egyikben ez áll a fiatal Österreicher Györgyről: „Szülei tanári pályára szánták, de ő egyetemi tanulmányai után a tiszti pályát választotta.” Íme, egy 326
