Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)

volt, egy jómódban élő világnak hű képe, ahol megelégedett, kövér, korpulens, jókedélyű úriemberek zsúfolt tömege fűzte a törvényt... A mai parlament?... Talán ez is jó képe ennek az elárvult, szegény, szomorú kis országnak. A mai parlament üres, s akik bent vannak, azok is szegények, soványak, mindenki elsiklik, hogy ne legyen előtérben... Az a régi, kövér, adomázó világ megszűnt. Ma egy fanyar, kedvetlen, gyötrött világ van itt..

Az 1927-es év sajtója — itt és egész Európában — tele van cikkekkel „a jövő háborújáról”. Ez egyértelműen a „gépek háborúja” lesz, a technikai fejlődés következtében hihetetlenül gyors lefolyású, hadüzenet nélkül, gáz- és gyújtóbombák bevetésével. A titkos hadianyagraktárakban az előző háború zöld-, sárga- és kékkeresztes gázai mellett ott van már a „rejtélyes levizit”, amely minden hasadékon át beszivárog, megmérgezi a kutakat, elöl minden vegetációt, s tizenkét levizit-boomba elegendő arra, hogy Párizsban néhány perc alatt kipusztítson minden szerves életet. De vannak másféle gázok is, angol, szovjet, amerikai raktárakban, színtelenek és szagtalanok, őrületet okozók, a gázálarcokon is átszivárgók... A háború első perceiben roppant ködfejlesztő fúvóállomások lépnek majd működésbe, áthatolhatatlan felhőbe burkolják a városok és hadiipari centrumok körül a tájat, miközben a határok vonalán elkezdődik a gépek nagy mérkőzése. A gáz- és romboló lövedékekkel való tüzérségi előkészítés után előretörnek a nehéz páncélkocsik, „tömör gumiból való hernyóláncaikon”; a monstrumok mögött kisebb harckocsik száguldanak, ezek mögött — az egykori gyalogságot helyettesítve — széles fronton nyomulnak előre a géppuskával felszerelt egyszemélyes, törpe páncélosok. Vízi tankok úsznak át a folyókon, a túlsó parton repülőgépek rakják le az apró harci járműveket. A mozgó „géparcvonal” mögött gépek ássák a lövészárkokat, fedezékeket, szállítják a lőszert, üzemanyagot. A lovasság és gyalogság számára már csak az marad, hogy birtokba vegye az elfoglalt vidékeket. A támadás pedig megállíthatatlan — hacsak az ellenség nem tudja bevetni a „láthatatlan sugarat”, amely megolvasztja az előremozgó harcigépeket.

Ez az esztendő, amikor Österreicher György először ölti magára a m. kir. honvédség egyenruháját.

*

Itt van előttem a „Kötelező”: a „m. kir. honvédség legénységi tagjai számára” rendszeresített nyomtatvány. Rajta a tizennyolc éves fiatalember személyleírása: „szeme szürke, álla ovális, arca kerekded, orra rendes, szája rendes, haja szőke, testmagassága 169, különös ismertetőjele nincs.” Az okmányra ragasztott fényképről puha gyermekarc néz rám a Bocskai-sapka alól, úgy tűnik, a síma, feszülő bőrt még nem érintette borotva. A zubbony állógallérján a fehér nyakszegély alatt őrvezetői csontcsillag a tüzérparolira varrva — úgy látszik, a képet utólag ragasztották ide, az újoncidő leteltével. Mert a nyomtatványt Budapest székesfőváros tanácsának avatóbizottsága állította ki 1927. évi augusztus hó 4-i dátummal.

Az aláíró kötelezi magát, hogy egy havi próbaszolgálat után — amelynek végén ő maga is kérheti elbocsátását — „a m. kir. honvédségben” bevonulása napjától számítva „12 éven át megszakítás nélkül” szolgálati kötelezettséget teljesít. Tudomásul veszi azt is, hogy hat évi szolgálat teljesítése után kérheti „tartós szabadságolását”, de azt is, hogy „a m. kir. honvédelmi minister úrnak” joga van őt „közérdekből, elvállalt szolgálati kötelezettségének letelte előtt is”, tartósan szabadságolni. Amennyiben családja oly helyzetbe jutna, hogy annak fenntartása egyedül őrá hárulnék, vagy olyan „mezei gazdaságot” örökölne,

325