Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)

köztársaság elnöke jelenti ki: „Sohasem titkoltam, hogy a béke-egyezmények és különösen Európa új fölosztásának a műve nem minden részletében tökéletes. Bizonyos korrektúra részleteiről lehet tárgyalni, de ennek tárgyilagosan és igazságosan, nem agitációszerűen kell történnie, és a tárgyalásokat állam és állam között kell folytatni.”

(Masaryk elnök és Benes között nem volt teljes az egyetértés. Nem érdektelen ezzel kapcsolatban felidézni Károlyi Mihály jellemzését: „Masarykban megvolt a nagy ember egyszerűsége... Egyszerű származását, kocsis apját ő maga és fia, Jan is gyakran és büszkén emlegette. A lélek és a szellem arisztokratája volt ő, akit semmiféle magas társadalmi állás nem változtathatott meg. Ez a nagy européer, ellentétben a legtöbb modern politikussal, népszerűsége érdekében nem hízelgett a nép primitív ösztöneinek. Amikor még ismeretlen egyetemi tanár volt, megdöntötte azt az elméletet, amely szerint a tizenharmadik századi cseh irodalmi nyelv azonos volt a maival. Mint meggyő- ződéses liberális és demokrata, ellenezte, hogy a tisztán magyar népességű területeket a lakosság hozzájárulása nélkül Csehszlovákiához csatolják. Bevallotta nekem, a magyarlakta Csallóközt és Komáromot az antant kéretlenül adományozta Csehszlovákiának. A csehek ezt természetesen nem utasították vissza, Masaryk azonban kijelentette nekem: .Ezeket a területeket egyszer majd vissza kell adnunk Magyarországnak, de nem adjuk egy olyan reakciós rezsimnek, amely a Habsburgok visszahozatalára törekszik.’ Nem éreztem azt, amit Benes- nél, aki ugyancsak elismételte ugyanezt előttem, de nála pusztán ürügy volt.”)

November 18-án MacDonald, a brit munkáspárti ellenzék vezére nyilatkozik a cseh szociáldemokrata Pravo Lidunak: „Egyetlen angol párt sem támogatja lord Rothermere-t ebben a kampányban.” A magyar diplomácia nyugtat, a kisantant-sajtó már inkább csak csúfolódik „Don Quijote de la Daily Mail” hadjáratán. A lord nem tágít a protektor-szereptől, leghívebb fegyvertársa a „lángoló tollú zseniális aggastyán”, Rákosi Jenő, a „harmincmilliós magyar imperializmus” századeleji apostola, és Légrády Ottó, a Pesti Hírlap főszerkesztője, aki a „magyar feltámadás” legbiztosabb zálogának a „lord-protektor” fiának, Esmond Harmsworthnak magyar trónra emelését tartaná.

De — függetlenül a ricsajtól és frázispuffogtatástól — most már kétségtelen, hogy a kormány bevallott célja: Trianon revíziója. Alapul szolgál a nemzetközi helyzet alakulása, a kisantant bomlása, a magyar-olasz szerződés. Bethlen külpolitikai vonalvezetése kétségkívül ravasz és nagyvonalú; de azon túl, hogy az anakronisztikus alapokon restaurált rendszer belül rothadt, s vezetői képtelenek a sokat emlegetett „nemzeti összefogás” megvalósítására, az irreális cél — a teljes revízió a „történelmi jogok” és a területi integritás elve alapján — valójában előre meghatározza nemcsak a kudarcot, de az elkövetkező újabb nemzeti tragédiát is.

1927 végén Móricz Zsigmond riportsorozatot ír Az Estben a parlamenti ülésszakról; tudatosan is felidézi az előd, Mikszáth Kálmán egykori ország- gyűlési karcolatait: „Huszonöt éve használja a Duna-parti palotát az Ország- gyűlés, de soha nem volt olyan üres, mint most. Ez a legfontosabb karakter- vonása a mai Háznak, hogy a képviselők nem tartják kötelességüknek, hogy bemenjenek az ülésekre... Tegnap a büntetőtörvénykönyv, tehát az egyik legérdekesebb törvény tárgyalásánál pont tizenkét órakor, tizennégyen voltak jelen. Kétszáznegyvenöt képviselőből tizennégy... Minek akkor ez az egész t. Ház? Tizennégy és huszonöt úrnak elég egy szoba.’ Fölösleges ekkora parlamentet fűteni és világítani. A régi parlament? Igen, az az ország első kaszinója

324