Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)

Smith főbiztos utolsó jelentését Magyarország újjáépítéséről és megelégedéssel veszi tudomásul a jó eredményt, a jugoszláv delegátus ugyancsak örömét fejezi ki és Belgrád—Budapest javuló viszonyáról beszél. Ezzel megszűnik Magyarország népszövetségi ellenőrzése. Ugyanekkor történik Németország felvétele; szeptember 10-én az elnöklő szerb Nincic kihirdeti az ülés határozatát: „Németország megfelel a Népszövet­ség egységokmánya követelményeinek, részt vehet tehát az ülésen,” Stresemann és delegátusai elfoglalják kijelölt helyüket a teremben, aztán Briand áll a szó­noki emelvényre; boldog, csaknem extatikus: „Tűnjenek el az ágyúk, a puskák és gépfegyverek!... Tűnjenek el az özvegyi fátylak!... Lépjen helyükre a dön­tőbíráskodás, a biztonság, a béke!” Aztán Stresemann következik minden pá­tosz nélkül, csaknem közömbösen: „A Birodalomnak a Népszövetségbe való fel­vételéhez vezetőink azzal a reménnyel járultak hozzá, hogy egy új, Istentől fogant földi rend eljövetele elébe néznek.” A folyosón pedig megjegyzi az egyik német delegátus: „Briand kitűnő szó­nok. De annak jobban örülnénk, ha a franciáknak tízezerrel kevesebb katoná­juk lenne a Ruhrnál.” Este pedig maga Stresemann jelenti ki a Gambrinus sö­rözőben összegyűlt német kolónia előtt: „...minthogy a Népszövetség egy­ségokmányának nyolcadik szakasza előirányozza a győztes nagyhatalmak le­fegyverzését, ha a legyőzőiteket már lefegyverezték: amennyiben ezek a hatal­mak nem fegyverkeznek le — Németország újrafegyverkezik.” Pár nappal ké­sőbb pedig már nehéz helyzetét ecseteli Briandnak: egyedül azzal tudta rá­venni Hindenburg elnököt a locarnói szerződés aláírására, hogy ez a „jóakara- tú német gesztus” végét veti majd a rajnai megszállásnak, a jóvátételi fizeté­seknek és meghozza a győztesek lefegyverzését. Ha mindez elmarad, ő kép­telen lesz tovább vinni azt a politikát, amely „némi reményt nyújt Németor­szágnak, hogy őszintén együttműködjék a győztes hatalmakkal”, s elkerülhe­tetlenné válik, hogy „a weimári köztársaság fölfegyverkezzók a szövetségesek színvonalára”. Briand viszont tehetetlen: Poincaré miniszterelnök nyomatéko­san figyelmeztette, semmiféle újabb engedményt nem tehet a németeknek. Legszívesebben lemondana, de kitart mégis: tudja, hogy utóda visszatérne az erő politikájához — ez pedig Stresemann bukását hozná. Vagyis: a német na­cionalisták diadalát. Ügy tűnik, a brit—olasz együttműködés zavartalan: szeptember végén Mus­solini és Chamberlain egy angol jacht fedélzetén, Livorno előtt tárgyalásokat folytat a Földközi-tenger védelméről. Októberben pedig az olaszok szövetséget kínálnak Magyarországnak, vállalva még a románoktól való eltávolodást is. Az ár: lemondás a jugoszláv—magyar megegyezésről. December 13-án pedig a Népszövetség tanácsa határozatot hoz Németor­szág katonai ellenőrzésének megszűntetéséről. A nyolcadikos Österreicher György alaposan rákapcsol az 1926127-es tan­évben. Már nemcsak németből, történelemből, tornából jeles, de magyarból, hit­tanból, görögpótló rajzból is. Természettan és az egyetlen új tárgy: bölcsészet — jó. De az „örök elégséges” tárgyakból is kiérdemli a jó osztályzatot, sőt, gö­rögpótló irodalomból a jelest. Magaviseleté jó, külalak-jegye — ez bizony vál­tozatlan! — hanyag. Ebben az iskolaévben alig betegeskedik: az első félévben 14, a másodikban 33 a mulasztott órák száma. A most lezárt iskolai indexből kiolvashatjuk akár a 20-as évek gazdasági­pénzügyi fejlődéstörténetét is. 1920-ban az I. osztályos bizonyítványon az ille­tékbélyeg még 20 filléres címletű. 1921-ben már 1 korona 50 fillér bélyeg kell 318

Next

/
Thumbnails
Contents