Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XIII. (életrajzi esszé)

nek védelmében Windischgrätz herceg — egyébként az 1849-iki osztrák hadvezér unokája — magára vállalta a kormány felelősségét. Ehhez mérten más a bánásmód is; Őry Károly asztalossegéd, az egyik vádlott a bíróság előtt szemébe mondja Schweinitzer rendőrkapitánynak: — ön azt mondta nekem: ha nem fogsz úgy vallani, ahogy én akarom, szenvedni fogsz, mint Jézus Krisztus. .. 103 ember áll a bíróság elé, közülük 55 letartóztatott, 48 szabadlábon védekezik, az elsőrendű vádlott Rákosi Mátyás „33 éves nőtlen magántisztviselő”, Í919-es népbiztos, Kun Béla munkatársa a Kominternben, a KMP központi bizottságának tagja, Öry Károllyal, Gőgös Ignáccal és a vegyipari munkásnő Hámán Katóval — vádlott-társaival — együtt. Valódi monstre-per készül, hiszen a nyilvánvalóan kommunista Rákosi-csoport ügyét összecsapták a .Magyarországi Szocialista Munkáspárt — Vági István és társai — ügyével. Ehhez igazodik a védekezés kettős taktikája is: míg Rákosi és csoportja — nekik nincs miért titkolózni — kommunistának vallja magát és bátran támadja a rendszert, addig Vági — noha maga is tagja a KMP Központi Bizottságának — a legális MSZMP-t a szociáldemokrata II. Internacionáléhoz tartozó pártnak vallja, amely — a peyerista SZDP-vel szemben — vállalja az együttműködést a kommunistákkal.

Eszerint alakult a Szemák-tanács ítélete is: az „illegálisok” kapják a legnagyobb büntetéseket, Rákosi nyolc és fél évet, Vas Zoltán, a KIMSZ 22 éves titkára nyolc évet, Öry Károly négy évet, Gőgös Ignác három és fél évet, Hámán Kató két év és nyolc hónapot. Vági István büntetése „mindössze” egy év, társainak egy része kisebb büntetést kap „osztályellenes izgatásért”, összesen 30 embert ítélnek el, közülük öt azonnal szabadlábra kerül. Nyilvánvaló a hatalom kudarca: az eljárás során nem sikerült bebizonyítani az MSZMP kommunista voltát, így még a párt betiltására sem kerülhetett sor. Közrejátszott az is, hogy a perre odafigyelt a nemzetközi közvélemény, s ez csöppet sem volt kellemes a frankhamisítási botrányból éppen csak kivergődött Bethlen-kor- mánynak.

(A kommunista taktikai siker tragikus utó játéka, hogy a Rákosi-éra idején Vági István — és általában az MSZMP — szerepe elhalványul, szinte el is tűnik a párttörténetből. Ennek önmagában soványka magyarázata lenne, hogy a „taktikázó” Vági a bíróság előtt — magasabb pártérdekből — nem produkálhatott hősi magatartást. Fontosabb ennél, hogy Rákosi a maga vitathatatlan akkori helytállását — és 1945 utáni helyzetét! — arra használta fel, hogy „monopolizálja” a hősiességet, nemcsak Vágiék, de saját sorstársai rovására is. Megkönnyítette a dolgot az, hogy Vági István — a Bártfát elfoglaló 1919-es MÉMOSZ-zászlóalj egykori politikai biztosa, aki maga is összesen hét évet töltött Horthy börtöneiben — Kun Bélával csaknem egyidőben ugyancsak áldozatul esik a sztálini „tisztogatásoknak”.)

A Kúria 1926 októberében meghozza a végső ítéletet Windischgrätz és társai ügyében. Bethlen a forma kedvéért benyújtja lemondását, a kormányzó természetesen nem fogadja el, ezzel lezárul a frankhamisítási válság. November 11-én a nemzetgyűlés elfogadja a kétkamarás parlamenti rendszerhez való visszatérésre vonatkozó törvényjavaslatot: az alsó kamara, csakúgy, mint a forradalmak előtt, a választott tagokból álló képviselőház; a másik pedig a hajdani főrendiház modernizált változata, a felsőház. Feladata — csakúgy, mint elődjéé — fékezni és ellensúlyozni az „izgága” képviselőház tevékenységét. Születési jogon tagjai a Habsburg királyi hercegek és a főnemesi családok maguk közül választott képviselői; itt foglalnak helyet bizonyos egyházi és hivatali

314