Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Vaderna József: Anyám szemébe zárva (vers)
megmászom magam, tériszony, undorodom, ágaikká rázkódik reszketésem, szelet fújok a szélben, gyümölccsel dobálom szívedet, fejsze alakú a sebem, roppan fejemben a Nap, megfogan, fájás szaggatja, sugaras, árnyékomban árnyék vacog, aihová nagyanyám elcsavargott, megfeszülnek a (gyökerek, koronában kötelek, átdőlök dőlésemen, elzuhanok a szemedben. .. Félrelöki nyelvem a bort, utolsó szökés helyét’ Korona didereg a kábulaton, abroncsa sötétlő vér. Belefagyva a bölcseletekbe, roncs csoda, töredék ítél. Köröznek gőgös kézfogások, tapogatnak vénámra verést. Hiába a puszta víz, zöldség, sóskalevél, húsomban hány szakadék halálra halálos menedék? özvegyek és árvák napvilágán szemem zuhan szememen át, húgom és anyám, édes éhezés, meséknek nehezék e lét. Folytatásos bűnügyi dráma. Dániel a gyilkosom, s vagyok Dániel én. Hétről hétre elfelejtem magam, s kitalálom. Kirepül a kézből állatok vacka: föld. Komor madarak lakhelye, ég. A látszat eggyé vegyül, levegővé, hol nem találja helyét a szél, szo'brosodik a csodák közepén, feje színarany, melle ezüst, oldala réz, lábszára vas és cserép, porrá omlik és temet, mint egy tévelygő elbeszélés, érintés nélkül szakad le a KŐ, törik állókép, zúzódik darabokra kézmozdulat, gondolat, mű.
