Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Száraz György: A tábornok X. (életrajzi esszé)
A szomorú valóságot — magyar légvárak és foenesi álmok ellenében — Alexander Madhnak, a Hlinka-gárda parancsnokának 1939. szeptember 8-i napiparancsa tükrözi: „Legyünk tisztában azzal, hogy csak egy barátunk van: a német! Lengyelek és magyarok, amit lehetett, mindent elvették tőlünk, s nem segítettek soha a talpraállásban... Vannak itt még csehek jócskán, s jól fizetett állásokban. Ki velük! Vannak itt úgynevezett csehszlovákok és szabadkőművesek is. Ezek árulók, koncentrációs táborban a helyük... Ki tehát a csehekkel, a csehszlovákokkal és a szlovák-német szövetség többi ellenségével.. * Itt van egy cikk 1930-ból, Károlyi Mihály amerikai útját kommentálja: „.. .egyéniségével is, szerepével is teljesen tisztában vagyunk idehaza. Jogerős bírói ítélet hazaárulónak nyilvánította, vagyonát elkobozták, tíz éve külföldön él... Tehetségtelen, degenerált, zülött erkölcsű, zavaros fejű, tanulatlan, hiú, szerepvágyó, befolyásolható, rossz hatások alá, hitvány környezetbe került, léha, gyáva, tehetetlen báb volt. A világközvélemény is szerencsére réges-régen napirendre tért fölötte és emlékiratai felett... Károlyi és emigráns társai tíz év óta mocskolják, gyalázzák nemzetüket, csehekkel, oláhokkal paktálnak... Tönkretette a függetlenné lett országot, és feladta ezeréves területe hétharmad részét! Jászival és társaival együtt...” Ez a halmozott gyalázkodás nem a hivatalos kormánysajtóban jelent meg, nem is a szélsőjobb valamelyik orgánumában. Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjából, az EZőréből való. De hallgassuk meg most a visszatekintő Károlyi Mihályt: „A fehérterror idején a magyarországi lapok nap mint nap a leggonoszabb vádaskodásokat közölték ellenem... Tehetetlen voltam, mert egyetlen szerkesztő sem mert tőlem bármit is közölni. A szociáldemokraták számára a bűnbak szerepét töltöttem be. Mint outsider, én lehettem az a teher, amelyet a legkönnyebben kidobhattak hajójukból, miután az a párt magyarország presztízsvesztesége következtében erősen megrongálódott. így aztán... sehol se tudtam elmondani az igazságot. Én lettem tehát az első számú bűnbak... Bírálóim minduntalan gyengeségemet hányják a szememre. Elismerem a vád jogosságát. Vádolom magam, gyenge voltam, de nem a baloldallal, hanem az uralkodó osztályokkal szemben; neveltetésem következtében megengedtem, hogy soviniszta előítéletek befolyásoljanak a határok és demarkációs vonalak kérdésében, holott ezeknek közömbösnek kell lenniük az olyan ember számára, akinek végső célja a dunai konföderáció...” A két idézet keservesen kiegészíti egymást. Bajcsy-Zsilinszky 1930-ban még messze van tíz évvel későbbi önmagától — és elég közel a „szegedi” fajvédelemhez —, és „neveltetése következtében” hisz Károlyi bűnösségében, különben — ezt jelleme ismeretében állíthatjuk — ilyen mocskolódást nem engedett volna megjelenni a lapjában. Károlyi szavaiból pedig előtűnik az egész emigráns magyar progresszióra érvényes szomorú igazság: hogy képviselői mind a múltjukra vonatkozó önvédelem, mind a jövőre irányuló közgondolkodás befolyásolásának lehetőségétől teljesen megfosztattak. Ami ebből következett, azt Illyés Gyula mondja ki a Beatrice apródjaiban: végzetes hibának bizonyult „a radikális polgári ellenzéknek az a hiedelme, hogy Trianon lesz az a hurok, amely a valóban tántorgó bikacsökös pesti rezsimet lerántja a lábáról”, s ezért „vak kényszerből vagy hiszékeny számításból” a nemzeti ügy védelmét átengedte a Horthy-rezsimnek, s így „az emberi 16
