Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Száraz György: A tábornok X. (életrajzi esszé)

kori nemzetiségek visszatérési hajlamáról. Segítették ezt a kialakult — kialakított — sztereotípiák. Érdemes megnézni, hogyan szolgálta, erősítette ezt a hiedelmet a már idézett honismereti tankönyv:

Íme, a szlovákság jellemzése: „A tót nép... rendkívül alázatos, meghunyászkodó, békeszerető, kevéssel is beérő nép. Szeret csöndesen elmélázni, lelke tele van fájdalommal, búsulással; még népdalai is ilyenek... Egészen más, mint a síksági eredetű, szinte fókezhetetlen magyar faj: a magyar a végtelen, szabad síkságok szülötte, a tót a szegény hegyvidék árva fia. De azért jól megfértek a magyarsággal egy ezredéven át... Csak a világháború után tudták a tótságot hűtlenségre bírni a csehek.. . Nem szabad azonban elhallgatnunk, hogy magát a tót népet meg sem kérdezték, csak néhány megvesztegetett vezetőjük vitte őket Csehország fojtogató karjaiba...” A rutének, Kárpátalja népe: természetesen ők is türelmesek, békeszeretők, „igen vallásosak”, de „rendkívül tudatlanok”. • A zsidóság „mindenükből kiforgatta” és „majdnem állati sorba süllyesztette” őket. És „amióta a csehek tették rá kezüket”, azóta még nagyobb a nyomorúság: „most már nem táplálja őket az Alföld, ahová ezelőtt aratni jártak”. „Nagy kár, hogy ez a derék nép ilyen szomorú sorsban él, mert mindig a leghűségesebb nemzetiségünk volt..A szerbek leírása még abból a szempontból is tanulságos, hogy a Klebelsberg kultuszminiszter előszavával ellátott — 1926-ban kiadott — könyv szerzője nyilvánvalóan külpolitikai célt is szolgálni kíván: ez az időszak, amikor a Bethlen-diplomácia Belgrád felé próbál „nyitni”, délszláv-magyar szövetségben reménykedik. Tehát: a szerbség „általában szép fájnák mondható”, a férfiak „szálas, izmos, edzett emberek”, az asszonyok szépek. Tulajdonságaik között „nagyon sok szép és a magyarok előtt rokonszenves vonást” találunk; így a szabadságszeretet, az ősi szokásokhoz való ragaszkodást, a vendégszeretetet. Épp olyan „fékezhetetlen természetű, lobbalékony nép, mint a magyar, szenvedélyesen tud szeretni is, gyűlölni is... és nem egy kiváló magyar szerb származású”. Egyébként: „hazánk pár évtized előtt még igen szíves, jó viszonyban élt Szerbiával, csaík az oroszok izgatásai támasztották ellenünk a különben megelégedett szerb népet.” Sinka István — aki aligha tekinthető „úri Magyarország” hangadójának — 1939-ben verset írt a szlovákokhoz. A címe: Kicsi nép nagy bánattal. Így kezdi:

Nézzetek erre... Ragyog a völgy!

Két út az utatok... Egyik a bánat

s fukar, régi kövek... A másik:

ott, ahol fák úsznak kék tükrin a Vágnak.

Üsznak, ringnak... s hazát lelve jöhettek rajta énekelve.

De Sinka, ha rabja is az illúziónak, csakugyan nem a hivatalos Magyarország költője. Így végzi versét:

... más népekért egymás baját ne kacagjuk ki bolondon.

Mert ha nekünk kacagni jobb, két táj bánata lesz nagyobb.

15