Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: "Flagellum dei!" (esszé)
sége örök, kedves eszméje. Itt is ezt találjuk: a saját értékek meg az egyetemes emberiség értékeinek szervesítése. Ebből kapjuk a falak alkotóelemeinek egyik felét. A másik fele az anyagi: Az ország gazdagodása, a polgárok gyarapodása (a kettő szintén nem ellentétek nélküli, mégis, egymást föltételezők) a mező- gazdaság, az ipar, a bányászat, a kereskedelem, a közlekedés fejlesztése révén. Hanem, itt jutunk el az építés kulcsmozzanatához: noha van bizonyos szakaszosság, noha hol az egyik, hol a másik fontosabb, aktuálisabb, de általában, de a folyamat egészét tekintve a szellemi anyagi nélkül, az anyagi szellemi nélkül egy percig sem épülhet. A kettő csak együtt, egymást csiszolva, formálva teljes egész. — így, ilyen taszításokon és vonzásokon keresztül szervesülhetnek a falak a két főelemből, de nem egyedül azokból. Kell még hozzá „másokat nem sértő, de önvérét csorbítni nem hagyó” nemzeti öntudat, érzelmi egység, értelmi összefogás, azaz, közös akarat (koncentráció). Ezek a főelemekkel együtt, azokkal egy időben, kölcsönhatásban készülnek. A TETŐ egy mondatban: a korszerű berendezkedésű, azaz, jól funkcionáló társadalom. Részletesebben: A fejlett gazdaság egészséges működését biztosító „játékszabályok”. A társadalmi osztályok, csoportok ellentétes és azonos érdekeit jól kiegyensúlyozó „rendelések”. Az ország gazdaságát és az állampolgárok tehetősségét harmonizáló „regulátorok”. A nemzet minden tagjának, de az ország minden polgárának egyenlő jogait, lehetőségeit, és kötelességeit biztosító „normalizálások”. Végül a gazdaság és társadalom, a szellem és anyag mozgékonyságát, állandó továbbfejlődését garantáló „intézetek”. — Idézőjeleket azért raktam, hogy jelezhessem: ezek nem csupán paragrafusokat jelentenek, mert szerinte azok önmagukban nem sokat érnek, hanem azokkal összhangban lévő társadalmi közfelfogást és közerkölcsöt. Ahogyan ő kifejezi: a normák, melyek a modern társadalom életműködését szabályozzák, egyaránt legyenek „morálisak, politicaiak és törvényiek”. Körülbelül így, ilyen fölosztásban, ilyen szerkezettel áll élőnkbe az „épület” — melynek szimbolikája azonban rögtön fogyatékot szenved, ha tekintetbe vesszük, hogy építési fázisait nem szabad valóságos egymásutánban felfognunk. És Ugyanebből következik, hogy ez épület nem merev, nem változtathatatlan. Legalsó alapkövétől legfelső csúcsáig mozog, alakul — együtt az élet módosulásaival. S ettől lesz igazán szilárd, időtálló. Ha egyszer elkészült. Hanem, ezt a stádiumot csak az eszmealkotás folyamatában lehet meghatározni, a valóságban szinte lehetetlen. Ezért, ha majd valamikor arra eszmélkedünk, hogy új, művelt, gazdag nemzettel erősítettük az egyetemes emberiséget, akkor fokozatosan arra is rájövünk, hogy ez is csak egy szükséges magaslat, kiindulási pont a még nagyobb távlatok meghódításához, ami nem más, mint a nemzetek egyesülése. Egyesülés, társulás, kölcsönös kompromisszumok útján kötött becsületes alku? __Sohasem körvonalazta, csak a nnyi bizonyos, hogy ez a rajongó patrióta egyben tántoríthatatlan nemzetközi. S ebben Petőfihez hasonlítanám, aki, tudjuk, a magyar szuverenitás megvalósításán keresztül látta haladni a világszabadsághoz vezető utat. — Azaz, Széchenyi eszméjében egy bizonyos ponton túl a nemzet is csak eszköz az emberi nem harmonikus funkcionálásának megteremtéséhez. A megoldás formai részén nem töprengett, realistább volt ő annál, semmint ilyen álmodozásokba merüljön — állandóan foglalkoztatta viszont e majdani Harmónia tartalma. S ezt kell végül szemügyre vennünk, hogy eszméjének váza valamennyire is előderengjen. 197
