Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Tóth Emőke: Kettősségből teremtett szintézis, Gondolatok Bartók Cantata Profana című művének zenéjéről és szövegéről

megváltozhatatlan. A szép és embertelen összekapcsolását a szöveg nagyon jól érzékelteti. A megszólítások mindig szeretettel teliek: „Kedves édes apánk”, „mi édes jó anyánk...” Az otthon képe is szép szavakkal megjelenített, ünnepélyességei teli. De a szeretet mellett ott a fenyegetés: „Mert téged mi tűzünk / A szarvunk hegyére / És úgy hajigálunk / Téged rétről-rétre...” Így van egyszerre jelen fájdalom, szépség, szeretet és kegyetlenség.

A XX. század bonyolult világában egy új és szebb világ reményét megszólaltatni csakis így, ilyen fájdalmas-szépen lehet. A szarvasok világa kifejezheti Bartók panteisztikus hitét a civilizáció által megrontott világgal szemben. Lehet a szabadság szimbóluma akkor, amikor érezhetően a rabság, elnyomás, embertelenség felé sodródik a világ. De bárminek „fordítjuk” is a csoda által születő világot, jellemzője a szépségbe vetett hit, de annak a tudatával, hogy mindez fájdalmakkal terhes. S az a legcsodálatosabb ebben a műben, hogy mindez egyetemes érvényűén hangzik el a XX. század harmincas éveinek indulásakor. Bartók a veszélyt megérezve, mégis hittel télién tudott egy új világot ábrázolni. S ennek a sokirányba húzó, vibráló, ellentétekkel teli érzésvilágnak meg tudta teremteni azt a zenei és irodalmi formanyelvét, mely egységes, s mégis kifejezi ezt a zaklatottságot, fájdalmat és hitet.

184