Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Tóth Emőke: Kettősségből teremtett szintézis, Gondolatok Bartók Cantata Profana című művének zenéjéről és szövegéről
A XX. században épp a világváltozások fő irányától távoleső vidékeken, ahol még élő volt a népművészet, kikerülhetetlenné vált megismerése, felkutatása, s a művészi életbe emelése. A népművészet elemeit már nem lehetett a XIX. századi módon leegyszerűsítve beépíteni a XX. század gondolatait, érzelmeit kifejező művekbe. A népművészet szellemét, lelkét megértve, és azt ötvözve a művészetek további eredményeivel lehetett csak modern műveket alkotni. Bartók úttörője volt a népzene újfajta felhasználásának: az ősit ötvözte a XIX. század végéig teremtett zenei hagyományokkal — s új zenei rendszert hozott létre. A Cantata szövegében nemcsak a fordítás színvonalában lép túl az eredetin, hanem ezzel a verssel — épp az úttörő zenei megoldást követve — előfutára lett a XX. századi irodalmi népiességnek. Bár nem volt költő, mégis a kort jobban kifejező művet alkotott, mint a 20-as, 30-as években meginduló magyar irodalmi népies mozgalom legtöbb képviselője, akik a népköltészet megismertetésének igényével léptek fel, hangsúlyozottan közérthetőségre törekedve, de erősen ragaszkodtak a megszokott népi formákhoz, s nem voltak képesek a népköltészet látásmódját megőrizve egy bonyolultabb világlátást kifejezni, s általa újrateremteni a magyar lírát. Bartók törekvéseinek útján József Attila haladt, aki a nemzeti hagyományokkal az avantgárd szellemét úgy tudta egybekapcsolni, hogy általa a modern életérzések egységes formanyelven fejeződtek ki. A bartóki és józsefattilai megoldások folytatói az 1945 után induló fiatalok: Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor, akik tudatosan építették tovább ezt a formai lehetőséget. Mindegyikük a maga egyénisége szerint merített az ősi és újabb hagyományokból, s mindegyikük a rá jellemző sajátos formát alakította ki ezen az úton. * Bartók zeneszerzői munkássága során többször fordult a klasszikus magyar irodalomhoz példákért. Ez az érzékenység már korai korszakának jelentős művén, a Kossuth szimfónián is érzékelhető, melynek tételeiben Arany és Vörösmarty szavaira utal. Művészetében az adaptáció azonban nemcsak idézetek beépítéséig terjed; a népzene szellemének felhasználásáról vallott nézeteit az irodalmi művek feldolgozásánál is megtartja, hiszen a befogadás olyan szintjén éli ezeket a műveket, hogy formai sajátosságaik is vérévé váltak. A Cantata profanában a formai jegyek mellett azonban egyes magyar irodalmi művek gondolkodási és szellemi elemeit is felfedezhetjük. Magyarországon a szarvassá válás csodáját megörökítő ének hatását növeli, hogy tudatunkban, ismereteink között ott él az ősi pogány terészetimádat; a magyar törzseknél is totemállat volt a szarvas. Erről a sírokból előkerült tarsolylemezek és egyéb régészeti leletek is tanúskodnak. László Gyula régészeti és történeti elméletének egyik bizonyítékát épp a szarvasábrázolások jelentik. De a csodaszarvas mondája krónikáinkban is szerepel, s a csodaszarvashoz fűződő történetet eredetmondáknak tekintjük. A Cantata fordítása utalásszerűén hordozza az eredetmonda totemisztikus töltését. De a keresztény vallás egyik irodalmi alkotásának kezdőképe is felötlik tudatunkban: Szenczi Molnár Albert XLII. zsoltáráé. „Mint a szép híves patakra / A szarvas kívánkozik...” A keresztény tudat gyakran beépíti az ősi hitvilág elemeit, így Magyarországon természetes kapcsot jelentett a pogány hitvilág és a keresztény vallás között, s jelentőségét még a XX. századra is megtartotta. Bartók szövege a cím ellenére is vallásos jelleget hordoz. A konkrét utalásokon túl emelkedettsége és ismétlései által is. Az ismétlések tehát nemcsak az ősi formákra, de az imákra is emlékeztetnek. Bartók fordítása csak néhány szóban tér el az eredetitől, de ezek legtöbbje gondolati jelentőségű. Két szava: híd és csoda bartóki lelemény, s a mű zenéjének és szövegének kulcsát adja. Kötetre szóló vita zajlott a híd szó szövegbe kerüléséről. László Ferenc és Fodor András is a feltevések összefoglalását adja. „Kinek van hát igaza?” — teszi fel 182
