Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Vasy Géza: Az elbeszélő Szabó István (tanulmány)
csillagmesszi távolságra sodródott tulajdon gyermekétől. Egy ugyancsak posztumusz megjelent interjúban viszont ezt olvashatjuk: „A gyermekkor iszonyatos nyomokat hagy. Mindezt azonban egy tizennégy éves gyerek megpróbálja megmásítani. Számomra tizennégy-tizenöt éves fejjel világosodott meg minden. Ez a fény visszafelé is vetődött. Szinte a bölcsőmig, ha egyáltalán volt bölcsőm. Jó néhány írásomban valóban át- meg átszűrődik a gyerekkor; a megfélemlített gyerek, a gátlásos gyerek, a jóra törekvő gyerek, aki többnyire elbukik. Pedig nem volt szerencsétlen gyermekkorom. Ama kevesek közé tartozom, akiknek szülei szépen éltek. Édesanyám így szólt apámhoz: te Józsi! Édesapám meg így szólt anyámhoz: te Anna! Soha haragos szó, verekedés vagy dobálódzás a házunkban. Amit úgyis eleget láthattam a szomszédban, s ami eliszonyított. Apám és anyám jól voltak hozzám. Mégis elégedetlen voltam... Miért? Próbálom megírni új ciklusomban. Mjndig irigyeltem azokat a pajtásaimat, akiknek több testvérük volt. Nővérük, bátyjuk, kishuguk. Én meg otthon játszottam magamban. Persze voltak barátaim, de csak ideig-óráig. Gyakran én küldtem el őket. Talán gőgből. Magam akartam lenni. Aztán ott maradtam egyedül. Nem volt még az sem, akivel összevesszek az ételen. Mikor ért véget a magányom? Amikor elkezdtem udvarolni.” (Szé- mann Béla: Utolsó beszélgetés Szabó Istvánnal, Üj Tükör, 1976. 21. sz.) E vallomás igazát támasztja alá az, hogy a kései gyerektörténetekben egészen más a családi légkör (Hajnalok hajnala ciklus). Az édesapa figurája máskor is pozitív volt (a Régi vasárnap kivételével), de most az édesanya is ilyenné válik, s az igazi és az íróilag megformált édesanya A másfelé bámuló Isten c. műben válik azonossá, itt lesz valóban önéletrajzivá a történet. Paradoxonnak látszik, de igaz, a közvetlenebb önéletrajziság Szabó Istvánnál a pálya második felében erősödik fel. Egyrészt az otthontalanul lézengő városi értelmiségit megörökítő Fábián-történetek példázzák ezt, másrészt a Hajnalok hajnala ciklus. S említendő néhány, többnyire töredékesen fennmaradt önéletrajzi jellegű írása is (Mese nélküli világban ciklus). Az a hegyközségi élet, amely őt gyermekkorában körülvette, önéletrajzi hitelességgel inkább itt jelenik meg. S már nem háromszemélyesre stilizált világban (apa—anya— fiú). Megörökítődik a nagymama, a keresztapa, a falubeli ismerősök, a jövő-menő emberek sora, s az első szerelem is. „Tizenöt éves koromban kezdtem írni, először verseket, de közben apró novellákat is. Bírálóim — keszthelyi tanárok — azt mondták, hogy a versek igen rossz utánzatok, de a prózában felfedezhető némi megfigyelőkészség és drámai hajlam. A versírás egy-két év múlva el is maradt, tizennyolc éves koromban már csak elbeszéléseket írtam. Arra nem gondoltam, hogy valahol megjelenjek.” (önéletrajz, I.) Versei közül Vajkai Aurél őrzött meg néhányat. Kettőt közölt is az Élet és Irodalom 1976/29. számában. Az 1947-ben írott versek közül a Fenyőerdőt négy sarkánál címűt érdemes idézni. Nem költői erényei, hanem szemlélete miatt. A lírai hős felgyújtja az erdőt, s leégnek a falvak. Az emberek ellene támadnak, de ő leinti őket: „Emberek! örüljetek!” / Űj házat kell építeni / s ültetni nagy-nagy új erdőt, / új nótát fújjatok majd / s feledjétek a temetőt. / örüljetek! Minden új lesz. / Életetek, az erdő és a házak.” Ekkori elbeszéléseiről Jankovich Ferenc ír, amikor 1954-ben bemutatja az Új Hangban: „...olvasás közben jut eszembe megint; mi szerény külsejű és modorú fiatalember, beszédje halk, tömör, mint ahogy írásaiban is helyén van minden pont, vesz- sző... Ohó! Pontosság, műgond, stílusigény... Sőt drámai szerkesztés! Ami sokkal meglepőbb egy parasztfiúnál, mint a velejáró egyszerűség, természetesség. Mert ez is benne van ugyanakkor. És semmi népi ízeskedés, fröcsögés, alig valami kis provincializmus. Keresetlen, őszinte, kerek mondatok, világos, tiszta szavak. Semmi ábrándozás. Egyenes, férfias szembenézés a problémákkal. Elámulok. Micsoda kezdő író, ahol nyoma sincs a modorosságnak? Minden írás után ott a pontos dátum is. 16—17 éves fővel írt próbálkozások; a sturm und drang véres, sötét, hánytorgó témái. Nyomor, öldöklés, gyilkosság halomra... De nem rabja a témáinak. Évről évre 161
