Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)

tottak, hogy a termés nagyrészét a bejék és papok — akik szintén analfabéták voltak, csak a Koránt tudták kívülről, és persze a tizedet beszedni, de azt viszont kitűnően — kezébe adják, ahol még szokásos volt a bejnek minden asz- szonyt az esküvő után, minden lányt a tizenegyedik évében egy éjszakára átszolgáltatni, dacára hat-hét feleségének (a szegényebb rétegnek, amelyiknek nem volt tevéje vagy más értéke, amivel asszonyt vehetett volna, nem maradt más hátra, mint a homoszexualitás, bár ezt az urak is kultiválták), szóval egy brutalitással, babonával és primitívséggel teld, vad és kultúrálatlan vidéken... tíz év alatt vasútvonallal, rendszeres repülő- és autóbuszjárattal összekötött falvak és városok keletkeztek, traktorral művelt gyapotföldek között; városok, amelyekben színház, iskola, egyetem, nyomda, könyvtár, fürdő, klubok és gyárak keletkeztek, ahol a nemrég lefátyolozott asszonyok gépeket kezelnek, és este tanfolyamra járnak, ahol saját honfitársaik tanítják őket, ahol bennszülött a sofőr, a pilóta, az orvos, a mérnök és a különböző kémiai kutatóintézetek vezetői is, amelyek egykori mos ék és mecsetekben találnak szállást — Allah nagyobb örömére.”

A kapkodva, egy lélegzetre leírt hosszú, közbevetésekkel, gondolat- és zárójelekkel szaggatott mondatok árulkodnak: mekkora hatása van egy ilyen olvasmánynak valakire aki — ha csak a csapatszolgálat nyitotta szűk ablakon át is — napról-napra látni kényszerül a honi nyomorúság „ázsiai” mélységeit; a kontraszt később még élesebbé válik, amikor majd olvasni fogja a tudósítást a magyar puszták népéről.

De jó mégis, ha van mibe kapaszkodni keserves tények ellenében: akár olyan tényszerű megfigyelésekbe is, amelyekből kisarjadhat akár a „fajbiológiai” illúzió: mégiscsak különleges fajta a magyar, mégiscsak „katonanemzet” fiai azok, akiket egyszer talán harcba kell vinni a „magyar jövendőért”... Ez a levélrészlet már Kecskeméten került papírra, 1934 májusában: „.. .Ezen a gyakorlaton láttam csak tulajdonképpen, milyen nagyszerű legénységünk van. Eddig azt hittem, hogy az alföldi népség korántsem- oly fegyelmezett, intelligens, mint volt a dunántúli, de most rájöttem, hogy csak a szememben volt a hiba. Egészen másként kell elbírálni ezt a meglehetősen keveredett alföldi magyart, aki talán még a legtöbbet őrizte meg a faji sajátosságokból, mint amihez — az akadémián belénk nevelt és már a származásomnál fogva is nekem jobban tetsző, inkább poroszos, merevebb fegyelemhez — eddig szokva voltam. Volt az újonckiképzés alatt idő, amikor kétségbe voltam esve, hogy ezekből az emberekből sohasem fogok tudni katonákat faragni. Nagyot tévedtem. Ha nem is olyan merev és kívülről nem is olyan mutatós: értékben van olyan fegyelmezett ez a társaság, mint akármilyen másik...”

A következő évben találkozik majd Reitzer Bélával, és általa a Szegedi Fiatalokkal.

*

A régi és „új” — s még „újabb” csomagolásba burkolt régi — ideológiáktól, frázisoktól bódult nemzedéken belül egy politikai generáció tagjai — szocialisták, kommunisták', polgári és népi radikálisok, és sokan, akik maguk sem tudják, micsodák is valójában, de osztály-tudat, nemzeti érzés, aggodalom, lelkesedés, segíteni kész felelősségérzet hajtja őket — keresik egymást, botorkálva. Itt is, ott is összefogózik néhány: kisebb csoportok alakulnak, szétválnak, tagjaik újra összeverődnek más alakzatban, keresik a kapcsolatot más csoportokkal. Egyesek — főként a legalitás más lehetőségeitől megfosztott kom141