Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)

inának a merev alárendelt arcunk mögé — szörnyethalnának. .. Szóval igen jólesett hallani Aladár szenvedélyes kifakadásait a hazug, élmaradt, tartalmát vesztett rendszer ellen: de gondoltam, belőle most az elfogult ember beszél — hiszen beszéltem Neked a menyasszonyáról, és hogy nem akarnak beleegyezni, hogy elvegye. Gondoltam, csak egyes terrénumokon, ahol éppen a személye is érintve van, ilyen világos és tiszta a gondolkodása, de alapjában azért közös világnézeti alapon áll a többséggel. Jólesett rájönnöm, hogy csalódtam. Ma délelőtt egész véletlenül valami közömbös és akadozó diskurzus köbben elkezdi mesélni, hogy összekapott tegnap ebédnél a papunkkal — undorítóan nagyképű fráter, a .katonapapoknak a kétéltűekhez tartozó fajtájából... — a feudális egyház nagy holtkézi birtokai, antiszociális vagyona felett. Persze a pap tekintélyét dobta be végül a vitába... Így lassan beszélni kezdtünk a kapitalizmusról, a mai társadalmi rendünkről, a szociális bajokról. Ali egyre jobban tűzbe jött (meglehetősen foglalkozott nemzetgazdasággal is), és végül formális hitvallást tett a kommunista gazdasági és társadalmi rend mellett. Eleinte furcsán éreztem magam nem tagadom, pillanatig gyanakodtam, hogy talán csak a nyulat akarja kiugratni a bokorból, hátha gyanakszik rám; ugyanis múltkor Szentmiklóssy Pista előtt talán elszóltam magam, és jobb elővigyázatosnak lenni... de később be kellett látnom, hogy őszintén gondolja is, amit mond. Érdekes volna tudni, hányán lehetnek még ilyenek; azt hiszem, többen, mint az első elképzelésiben látszik. Ali azt mondja, szerencséje, hogy katona lett, mert különben a legvéresebb szájú forradalmár és demagóg lett volna belőle. Furcsa helyzet ez a miénk, beszéltünk is róla, ilyen kettősségben élni, és — például — tudni és érezni, hogy amit mondunk és oktatunk: nem igaz, magunk sem hisszük, népámítás... Persze Ali nem rendszeresen gondolkodik, azt hiszem, hiányzik nála az alap, amire világnézetet lehet felépíteni, inkább rapszodikusan és lelkesedésbe átcsapva, inkább az érzései, mint az esze után ítélve, de egyes részletekben meglepően helyes az ítélete...”

Nincs adatom „Aliról”, vezetéknevét sem tudom, további sorsát csak találgathatom. Talán forradalmár lett csakugyan, talán az ellenállás „szürke” hőse, halottja; talán elesett Voronyezsnél, talán ma is él nyugaton valahol; s az sem lehetetlen, hogy ő a kutyát sétáltató öregúr, akit reggelenként látni szoktam a Vérmező ösvényein. De bizony az is lehet, hogy csakugyan a demagógia jelezte útra tévedt, 1044-ben Árpád-sávos nyilas karszalagot húzott, és beállt a gyilkosok közé.

Persze, Österreicher hadnagy sem kommunista. Amit levelében ír, egyszerre útkeresés és kellemesen borzongató kacérkodás az új eszmékkel. Tetszik neki Emil Ludwig Mussolini-könyve, de ő is felfedezi magának ugyanakkor az „építő Oroszországot” — és érezhetően vigaszt, reménységet talán az újoncai között végzett „valóságffeltárás” komisz tényei ellenében. 1933. augusztus 24- én így ír menyasszonyának: „Szinte beleszerettem ebbe az Egon Erwin Kisch- be, már a harmadik könyvét olvastam ki ma. Ez a címe: Asien gründlich verändert, az ázsiai szovjet köztársaságokkal foglalkozik. Ha el is tekintek, mondjuk, egy bizonyos százalék elfogultságtól és tendenciától, mindenesetre még annyi marad, hogy a szó szoros értelmében csodálatosnak kell mondani a változást, ami ott pár éven belül történt. Szinte hihetetlen, ahol még tíz évvel ezelőtt megölték az asszonyt vagy lányt, aki lefátyolozatlanul mutatkozott idegen férfi előtt, ahol írni-olvasni nem a nők, de a férfiak kilencvenkilenc százaléka nem tudott, ahol nem az autó, de a lovas kocsi is szenzáció volt... ahol rablóbandák dúltak, tömegek éheztek és laktak sárkunyhókban, ahol faekével szán140