Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)

érdekében szókimondóan kiállt az elöljáróknál. Legénysége határozottan szerette. .. Történelmi ismereteit is most kezdi bővíteni, e téren szinte bibliája H. G. Wells Világtörténelme. Különböző nemzetgazdasági könyveket olvas, elmélkedik a Kapitalban foglaltakon... A ... nyomorúságos gazdasági és szociális helyzetet Szálasi érzékenyen felmérte — embereitől, azok hozzátartozóitól sokat hallott, a nép nyomoráról sókat tudott — és mint a fennálló rendszer éles .hangú bírálója, a rendszer szinte nyílt ellenségeként lépett fel... Egyszer hangoztatni kezdte, hogy neki nem elég a katonai pálya, ő született forradalmár, aki arra van hivatva, hogy megdöntse a poltronok, trehányok, panamisták, begyöpösödött fejűek uralmát...”

Ez eddig akár a fiatal Österreicher hadnagy jellemzése is lehetne — s ekképpen árulkodik korról, generációs tudatról, veszélyekről és lehetőségekről. De Kádár Gyula egyebet is mond: Szálasi „mindenkinél mindent jobban akart tudni, nemcsak katonai, hanem minden más téren is. Tudálékos volt, fölényes és nagyképű, minden ellenvéleményt személyes sértésnek fogott fel... önteltsége szokatlanul nagy és nem titkolt hatalomvággyal párosult... Egyszer parancs ellenére fekete saalonnadrágban vonult ki harcszerű éleslövészetre. A jelenlevő dandáxparanosnok ezért kihallgatásra rendelte. Utána Szálasi alacsonyabb rendfokozatú tisztek jelenlétében magából kikelve jelentette ki: ,Ennek a fráternek kitöröm a nyakát, ha az én időm eljön’.”

De van mondanivalója az emlékezőnek Szálasi stúdiumairól is: „Válogatás, irányítás és alapismeretek nélkül összeolvas mindent, ami a kezébe akad... prototípusává válik a felületes, rendszerezésre képtelen, mindenbe belebeszélö, de valójában semmit -nem tudó, félművelt embernek. Olvasmányaiból neki megtetszett részeket magyaráz tiszttársainak, akik ilyesmiket nem olvastak, tehát tudóst, csodát, kiemelkedő tehetséget látnak benne... Laza összevisszaságban keverte a német nemzetiszocializmus már hozzánk is elszivárgott elveit, a magyar sovén-nacionalizmus általánosan ismert szólamait... Már érezhető volt, hogy zavaros fejű ember, tulajdonképpen maga sem tudja konkretizálni, hogy mit akar, csak egy világos: hatalomra akar jutni, mindenki fölébe kerülni. .. Távozásakor — a szokásoknak megfelelően — búcsúvacsora volt a tiszti étkezdében. Szálasi beszédet mondott... a következőket mondta: ,Én most olyan útra térek, amelyik a csillagokba visz, és ha felérek, nem fogok megfeledkezni rólatok’.”

Igen: ez már a „vezér” portréja, együtt a helyzetben gyökerező „generációs veszedelemmel”, a demagógiával, amely az adott torz viszonyok között mind az osztálytudat, mind a nemzeti érzés iránytűjét képes volt eltéríteni.

Hallgassuk most ismét az alig három hónapot szolgáló Österreicher hadnagyot, aki így ír 1932. december 27-én: „Éppen tisztigyűlésről mentünk haza a villamos peronján. Undorító volt és egyben nevetséges, amint egy teljesen idegen tiszt és egy még idegenebb lány sorsa felett döntött egy csomó, magát most fontosnak képzelő ember. Vájjon a lány szeplőtelen hírneve megvan-e, a társadalmi állása; nyilatkozatokat olvastak fel, melyben a feleket ismerő tisztek tanúskodtak a szeplőtelen hírnév felett... Végül is nagyképű határozat, az igazolásokat elfogadtuk, nincs kifogásunk. Nem tudtuk, nevessünk essen a gyerekes, nagyképű játékon, vagy pedig — mert erre is éreztem ingert — felháborodva, ököllel vágjon az ember a sok hazug és képmutató gazembernek az arcába. Persze, egyiket sem tettük, és merev, tiszteletteljes arcunkon semmi sem látszott mindebből. Ügy ültünk ott, mint a fiatal és tapasztalatlan tiszti generációhoz illik, keményen és figyelmes szemekkel. Azt hiszem, ha egyetlenegyszer foelát139