Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)
Felkapta az asztalról a magával hozott Szolgálati Szabályzatot, két karjával... magasan a feje fölé emelte. — Ez a mi törvényünk... Ez a mi bibliánk... aki ettől csak pár szóval1, betűvel is eltér: lázadóvá válik, aki szétzülleszti a hadsereget. .. Foglalkozzunk a ,nagy kapitány ókkal’ — mondta —, tanulmányozzuk Nagy Sándor, Hannibál, Savoyai Jenő, Napóleon... hadműveleteit...” A történet érezhetően egy-ugyanaz. Hogy egyikük szerint este, másikuk szerint délelőtt volt a gyűlés: a csalóka emlékezet játéka. De az egy-ugyanaz história mégiscsak kettő. Szombathelyi itt is, ott is a „műit embere”; Kádár Gyula — maga is közelebb van az idősebb nemzedékhez — jobban megérti, néki sem tetszik az akadémikusok politizálgatása, s emlékirata egészéből kiderül: tragikusnak tartja 1944 szemszögéből. A fiatal Bárczy „vaskalapot” lát parancsnoka fején, s alább azt panaszolja: súlyos hiba volt a „politikamentesség” a 44-es tragédia szempontjából. Az igazság persze az, hogy a tisztikart semmiképpen sem engedték balra politizálni, de kényszeredetten eltűrték, hogy jobbra politizáljon. De mindkettejüknek igaza van abban, hogy ez a tény alaposan belejátszott háborús sorsunk alakulásába. Kádár Gyula egyértelműen nyilas beszivárgást emleget, Bárczy még az idézet előtt kifejezetten utal a szociográfiai irodalom és a népi írók hatására, név szerint is említve Féja, Kódolányi mellett az egyértelműen baloldali Erdeit, Darvast, Veres Pétert. Aligha képzelhető, hogy a Ludoviikán — a rendszer egyik kulcsintézményében — bármiféle baloldali mozgolódást eltűrtek volna, tehát bizonyára Kádár Gyula jár közelebb az igazsághoz. De Bárczyt sem feltétlenül csalja meg az emlékezete. A szociográfiai irodalom feltárta tényeket a nyilasok felhasználták a szociális demagógia, bizonyos gondolati elemeket pedig a náoi mintájú „talajgyökeres népiség” megtámogatására. Féja munkája, a Viharsarok — a szerző szándéka ellenére is — épp tényanyagával lehetett fegyver a jobboldali ellenzék kezében is, megfejelve persze a „zsidó tőke”, a „zsidó birtok” különválasztott és kétszeresen aláhúzott adataival. És volt kifejezetten jobboldali oélzatú „tényirodalom”, voltak a népiek között is zavaros nézetek, voltak jobb- és baloldal között ingadozók, és nemcsak olyanok, akik balra mentek, de olyanok is, akik elsodródtak egészen a szélső jobboldalra. Ahogy igaz, hogy a parasztság felé fordulás elvezetett egy erőteljes népinemzeti irányzat kialakulásához, a falusi szegénység szociális hajainak megismerése — mint a Sarló vagy a Szegedi Fiatalok esetében — a proletariátussal, sőt: a munkásmozgalommal való találkozáshoz, úgy igaz, hogy ugyanabból a kiindulási pontból másik út is vezetett: az „úri” nacionalizmussal ugyan szemben álló, de ugyancsak káros „népi” nacionalizmus, annak német mintájú vagy épp németellenes változatai felé. A „paraszti megváltás” gondolata talán Petőfi verséig vezethető; fenyegető, forradalmas üzenet ez, az önmegváltás üzenete az izzó vastrónon megégetett „paraszt-Messiás” Dózsa nevével. Ádhim András sorsa is őt idézi, s ő üzen a „népért síró, bús, bocskoros nemes” Adywal: „A Nyár heves s a kasza egyenes!” De Ady nagybetűs Nyara nem mindig perzselő, fenyegető; van úgy, hogy nyugalmat, vigaszt adó „lomha, szép paraszt”: ... nem álmodik, Kaszál, dalol és nem rohan, Erősen, biztosan arat, Forrón és boldogan... 134
