Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)
a fiatal értelmiség igen nagy hányada is —• részben eszmei-politilkai, részben egzisztenciális reményekkel. Lelkes vagy habozó híved később majd kétfelé indulnák : egy részűik Szállásihoz és egyéb szélsőj óbb-,,vezérekhez’’, mások a lassan bontakozó baloldali összefogás irányába. Jól példázza az akkori zűrzavart két mostanában megjelent emlékirat. Mindkét szerző elmondja feltehetően ugyanazt az eseményt, érezhető jóhiszeműséggel, de merőben más-más szemszögből. Kádár Gyula az egyik emlékező — 1937-iben a Ludoviika Akadémia akkori parancsnokának, Szombathelyi Ferencnek a segédtisztje —, ő ezeket írja: „Sajnos ekkortájt már az akadémia hallgatói között is egyre jobban, észlelhetően jelentkezik a ,korszerű politizálás’ — értsd: a nyilas eszmék hódítása. Terjesztői... újabban odakerült tisztek, akik előadásaikba beleszőtték politikai mondanivalójukat, odavetett és a fogékony fiatalokra hatással levő megjegyzésekkel szították a zsidógyűlöletet, propagálták a német nemzeti-szocializmus sikereit. Jelentést kaptunk, hogy este, vacsora után, a hallgatók egy része a kaszinóhelyiségben gyülekezik, és ott közülük kikerülő szónokok szélsőjobboldali politikai beszédeket tartanaik. Szombathelyivei együtt meglepetésszerűen elmentünk és végighallgattuk a szónokot, összehordta mindazt a zöldséget, ami a nyilas propagandából közismert volt. Az előadás után Szombathelyi keményen lehordta őket, szigorúan megtiltotta az ilyen összejöveteleket: egy katonaiskola hallgatói beszéljenek katonai témákról. A katonaerényeket hangsúlyozta, mint minden lehető alkalommal, köztük említette a katona kitartását is a harcban. Másnap véletlenül találkoztam az egyik fiú apjával. Nagyszerű ember ez a Szombathelyi — mondta. — Hallom, hogy milyen keményen lehordta tegnap a gyerekeket, persze nem is tehetett mást. De a végén azt is mondta: kitartás. Ebből mindent megérthettek.” Most hallgassuk a másik emlékezőt, Bárczy Istvánt, az akkori akadémikust: „... az Irodalmi Kör egy szép napon mozgolódni kezdett. Ügy értem ezt, hogy... színes grafikonok, diagrammok, rövid, tömör fogalmazású ténymegállapítások jelentek meg az éttermi folyosók falán... Természetesen... elolvastuk, megnézegettük a merőben szokatlan tartalmú és hangú plakátokat, és parázs viták alakultak ki közöttünk a társadalmi változások, a gazdasági szerkezet reformja, a radikális földbirtokrendezés stb. szükségessége vagy épp a jelenleg uralkodó állapotok megszilárdítása, konzerválása tekintetében... Ezen a .faliújságon’... hívott meg minden érdeklődőt az Irodalmi Kör a tárggyal foglalkozó nyilvános vitára, melyet vasárnap délelőttre tűztek ki... Szükséges azonban megállapítani azt is, hogy ebben az időben — 1936—37-ben — szó sem volt antiszemita izgatásról, nemzetiszocialista felforgató tevékenységről... Megkezdődött Tortmássy Tibor... kitűnő rangsorolású akadémikus... vitaindító előadása, ha jól emlékszem, arról, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló terület hány százaléka van a maroknyi mágnás, illetve az egyház kezén, és milyen elenyésző darabkán kell osztozni a milliónyi parasztnak... Ekkor... a tömeg középen kettévált, rést hagyott. Az így megnyílt keskeny folyosón Szombathelyi vágtatott végig, egyenesen előre, fel az emelvényre... — Mi folyik itt?... Lázadás, zendülés? Uszítás a fennálló társadalom erőszakos megdöntésére?... Aligha tudnám szóról szóra felidézni Szombathelyi akkor elhangzott szenvedélyes, roppant indulattól izzó dörgedelmét. Olyasmit mondott, hogy az ország pajzsa az egységes, erős hadsereg... De a hadsereg a belső béke, a fennálló társadalmi rend biztosítéka is kell hogy legyen. Ezt a kettős feladatát csak akkor képes ellátni, ha független a napi politika szeszélyes ingadozásaitól... 133
