Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XI. (életrajzi esszé)

évvel később, az 1942-es nagy letartóztatások idején PáWyékhoz viszi az illegalitásba kényszerült KMP-funkdonáriust, Orbán Lászlót.

Itt meg egy feljegyzés Pálffy György első „civil” szilveszterestjéről — az 1939-esről —, ugyancsak Reitzer Béla lakásán. A vendégek között a „szegedi fiatalok”: Erdei, Ortutay, Hont Ferenc, Tolnai Gábor. Most még csak ismerősök; nemsokára együtt szervezik az antifasiszta értelmiséget a Kisgazda Párt polgári tagozatában. Szilveszter után pár héttel Pálffy György már az Egyesült Izzó tisztviselője; hamarosan kollégája lesz Sólyom László, az ugyancsak „volt” vezérkari százados. 1940-ben még csak kollégák; 1944-ben pedig már Fehér Lajossal együtt a Kommunista Párt katonai bizottságát alkotják. Felettesük a Központi Bizottság részéről előbb Horváth Márton, aztán Rajk László, majd Kádár János.

Két nappal ezelőtt történt, hogy üzenetet kaptam az Egyesült Izzó egykori személyzeti főnökétől: szívesen segít, ha adatokra van szükségem Pálffy György hivatalnok-éveivel kapcsolatban. Üzentem én is: köszönöm, és ha eljutok a 40-es évekig, élni fogok az engedelemmel. Aznap, munka után Vas István frissen megjelent önéletrajzi kötetét — Mért vijjog a saskeselyű? — vettem kézbe éjszakai olvasmánynak; így bukkantam rá a passzusra, amelyben az emlékező elmondja, hogyan próbál — 1939-ben vagyunk, már érvényben a második zsidótörvény! — elhelyezkedni az Egyesült Izzóban. Idézem: „Jártam is Újpesten, és tárgyaltam a gyár új titkárával, egy jóképű, jó modorú, okos, minden jel szerint szép jövőjű fiatalemberrel — aminthogy a háború után olyan sokra vitte a Külügyminisztériumban, hogy még le is csukták a Rajk-pör kapcsán. Méghozzá irodalomkedvelő és Nyugat-olvasó volt... Néhány nap múlva azonban. .. sajnálkozva közölte velem, hogy a vállalat vezetősége — éppen mert az Izzóban igen rossz a számarány — ragaszkodik hozzá, hogy... ^keresztényekkel’ frissítse föl a hivatalnoki kart.” És még egy mondát: „Gyöngyössy István (mert így hívták a titkárt) különben Tolnai Gábor barátja volt — ő beszélt vele az érdekemben.”

Ott vagyunk megint a „szegedieknél”: Pálffyt, majd Sólyom Lászlót Gyöngyössy vette föl az Izzó export-osztályára 1940 elején.

Oly sok a véletlen, hogy már-már törvényszerűségre gondolhatnánk. Nem is egészen oktalanul: egy generáción belüli politikai nemzedék szerveződését, egymás-keresését látjuk. Viszonylag sokat tudunk erről a nemzedékről — szándékaikról, vitáikról, tévelygéseikről, sikereikről és kudarcaikról —, de igazából csak részleteket: külön az ifjúmunkás mozgalomról, a diák- és értelmiségi csoportokról, jobboldali egyesületek gyorsan izmosodó — és nem egyszer függetlenné való — „balszárnyáról”, rövidebb-hosszahb időn át megjelenő folyóiratok szerkesztő- és szerző-gárdájáról. De a mozaikdaraibkáfcat igazából még nem illesztettük össze, pedig megérné a fáradságot: a belső progressziónak hihetetlenül tarka, bonyolult, de bizonyos értelemben egységes képe rajzolódnék ki előttünk.

Az 1925-ben alakult Bartha Miklós Társaság, amely kezdetben az egyetemi hallgatók nacionalista — sőt: „turánista” —, és ugyanakkor ellenzéki csoportját fogta össze, így hirdeti meg programját: „.. .a társaságot az a többünkben élő érzés hozta létre, hogy a háborút járt, a diáksorból kinőtt s a múlt nemzedék súlyos örökségét átveendő ifjú nemzedék minden tehetséges tagját együvé hozzuk, kiválasszuk egy most életbe lépő generáció szellemi munkásait, s évek hosszú, meddő pályatévesztettsége után beindítsuk az őáltaluk, a miáltalunk kiválasztott úton.” Egyértelmű nemzedéki egységprogram, s a tár131