Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Bán Zsuzsa: Oké, főnök! (novella)

Állítólag minden villanyszerelési munlkát maga végzett az új házukban. Igaz?

— Nem tudom, konkrétan kiről beszél, de munkaidő után, ha rendes időben leléphetek — ez utóbbit jól megnyomta, és rápillantott a főnőkére, azonban ő egyáltalán nem reagált a célzásra. — Szóval amikor van egy kis időm délután, szoktam fusizgatni, az igaz — fejezte be Dömötör.

— Volna nálunk is egy kis munka. Tudja, a feleségem félévenként1 átrendezi a szobát, és most egy falilámpát kellene átszerelni máshová. Ugyan nem örülök ennek az egésznek, de hát...

— Mikor? — kérdezte Dömötör és eszébe jutott a főnök gusztusos fiatal felesége.

— Nem is tudom... Most két napig nem megyünk sehová, esetleg a városba valamiért. Nagyon zokon venné, ha munkaidőben kellene hazaugomi emiatt ?

— Miért venném zokon. Lényegében mindegy, mit csinálok a nyolc óra alatt. Ha nincs valami program, akár ma délután is megcsinálhatom.

Közben arra gondolt, hogy elég bugyuta főnöke van őneki, ha erre sem fog gyanút. Az asszony nyilván az alkalmat teremti, hogy újra találkozhassanak, ennék meg véletlenül sem tűnik fel semmi.

Mialatt a kocsit mosta, azon járt az esze, hogy az életben azért minden kiegyenlítődik. így, vagy úgy.

*

Ebéd után bekopogott az irodába, hogy akkor megy, megnézi a munkát, s ha lehet meg is csinálja délután. A főnök barátságosan integetett, meg kicsit szorongva is, mert éppen vendége volt és nem akarta, hogy az is megtudja, milyen munkáról beszélgetnek.

— Persze, menjen csak! — és intett kicsit a kezével, hogy nem kell sokat beszélni róla, rendben van.

Dömötör tehát ismét becsengetett a kétszobás, első emeleti lakásba. Az asszony most még csinosabb volt, mint a múltkor. A vállig érő szőke haja fényesre kefélve, az arca kifestve kicsit.

Alighogy az ajtó becsukódott Dömötör mögött, a nő belecsókolf a szájába az előszobában.

— Nem is örülsz, hogy újra találkozunk? — kérdezte kaoéran.

— Az attól függ — felelte Dömötör, bár maga sem egészen tudta, mit akart ezzel mondani.

Valahogy zavarba jött ettől a megrendezett viszontlátástól és amikor a kitakarított, átrendezett szobát meglátta, azon kapta magát, hogy megpróbálja elképzelni, milyen élete lehet ebben a lakásban és emellett a nő mellett a főnökének.

— Hol van az a lámpa?

— Mit törődsz a lámpával? — csimpaszkodott rá az asszony. — Jól tudod, hogy ez csak fal! Majd átrakosgatod azután.

Dömötör addig forgolódott, amíg megpillantotta a lámpát, aztán a helyet is megtalálta, ahová valószínűleg átkerül. Elment a bosszúálló kedve valahogyan, távolabb húzódott a széles franciaágytól. Egy fotelba ült a szoba másik végében.

— Mi van veled? Haragszol valamiért? — A nő Dömötör ölébe ült és azon mesterkedett, hogy belenézhessen a szemébe.

124