Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 2. szám - Bán Zsuzsa: Oké, főnök! (novella)
BÁN ZSUZSA Oké, főnök! Mielőtt hazaindult vodma, bekopogott az Íródéba. — Hát ékkor... ha nincs még valami, én lelépnék, .főnök! — Maga az? Jó, hogy jött. Holnap reggel Pestre megyünk! Az értekezlet tízkor kezdődik, nem szeretnék elkésni! Erőfeszítésébe került, hogy ne káromkodjon egy nagyot. Egészen biztos, hogy arról az értekezletről legalább egy hete tudott már, de őneki nem szól, csak az utolsó pillanatban. Nem arról van szó, hogy a kocsi ne 'lenne rendben. Erre mindig kényes volt. A munkaidejéből kitelt, hogy rendbentartsa. Nem azért. Hanem éppen másnap délutánra beszélt meg egy találkát, amire napok óta készült már. Nehezen jutott idáig a lánnyal, eléggé fent hordta az orrát. Csinos persze, módjában állt kéretni magát. — Oké, főnök — nyögte iká nagy nehezen és (kiikotródott az irodából. Estefelé felhívta a lányt és meg akarta magyarázni; hogy miért nem alkalmas a másnap randevúra. A főnök ilyen alkalmakkor szeret késő délutánig fent maradni, vásárolgat, nézelődik, őt meg a nyavalya töri már sokszor. — Minek beszélsz meg te bármit, ha ennyire nem vagy a magad ura! — vágta oda a telefonba a lány. — Mi biztosítékod van arra, hogy holnapután nem jársz ugyanígy? Ogy ugrálsz, ahogy a főnököd fütyül. Nem igaz? — Ne balhézz, Jutka! Nem szép, hogy ezt mondod. Másnak is van főnöke, ő is csak azt csinálja, amit mondanak neki. — Komolyan .beszélek — hallotta a lány hangját. — Jobb lesz, ha a főnököddel randizok, neki nem mondja senki, hogy ide menjen, meg oda menjen! Letette a kagylót. * Másnap rosszkedvűen ült a volánnál, várt, hogy indulhassanak. — Egy kis baj van — szólt ki a főnök nemsokára. — Le kell gépeltetnem valamit sürgősen, ráadásul otthon felejtettem az irattáskámat. Ugorjon már haza érte, mondja meg a feleségemnek, hogy a szekrénysor felső polcán hagytam a táskát, adja oda magának! De siessen, mert utána rögtön indulunk! — Hogyne! Persze! Ügy sietek, hogy összetöröm magam! — morogta abban a biztos tudatban, hogy a főnök úgysem hallja. Dühösen indított, aztán már lehiggadva kapcsolt hármasba. Azért csak nem fog fejreál'lni egy ilyen hülye miatt! Kétszer is csöngetett, mire valami motoszkálás hallatszott az ajtó túloldalán. — Ki az? — Dömötör Jóska. A főnök küldött, itthon felejtette az irattáskáját... Az ajtó végre kinyílt, ott állt az asszony kócosán, ahogy az ágyból kilépett. úgy-ahogy magára tekert világoskék, hosszú köntösben. 122
