Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Pósa Zoltán: Nemzedéki metszet a tavalyi elsőkötetes költőkről (tanulmány)

tuális” alkotók között is. A fiatalabb, harmincon éppen aluli „madárutas” alkotó műveinek centruma a költői én. Ám nyoma sincs nála Kodolányi romantikus attitűdjének. E költemények halkszavú, kesernyés, önirónikus monológok. Egyik kedvelt ritmikai megoldása a 14—16 soros, többé-kevésbé kötött, könnyed jambizált — vagy gördülékeny szonetté lekerekített, letisztult, parabolikus bölcsességgel telített egység. Nem ritika lírájában a megszakított, töredékgondolatokat egymásrafeszítő versegész (Eufória, Módosítás, Egy fordulat).

Másik favorizált versváltozata a novellisztikusan lineáris cselekményű, mozgóképeket rögzítő költeményegész. Az alig numerizált szöveg viszont nem azért vers, mert Ferencz Győző „strófákra tördeli” önkényesen, a gondolatok lüktetése kiköveteli ezt a „gépelési formát.”

Mindkét változat differencia speclfikója az erős kontúrú, pontos fogalmiság. Veszélyes terrénum látszólag, a fogalom apriorisztikus jellegénél fogva beszűkítheti az eleve polifóniára, nyelvi stílromantikára, metonímiára épülő költészetet. Ám Fe- rencz Győző aforisztikus tömörségű csattanókkal; töredékes, kihagyásos verstechnikával, a tárgyak monomániákus körülírásával vonja a jelenségeket, s a fogalmakat a titokzatosság ködébe — az első verstípusban: Pl. fogorvos, lakóibizottsági elnök egyaránt lehet az, aki így „szerepel” egy költeményében; rejtőzködő Godot-ként, s akihez: „aiki itt látszik túl erősnek ' vagy nem látszik: hátsó ajtón előbb megy be”. De ha úgy tetszik, létünk kafka-i oldala, sőt, egyenesen a HALáLVáRÁS enigma- tikus megfogalmazását olvashatjuk. A másik költeménycsoportban „partikuláris ese- mények-tények” szinte novellisztikus részletezésével érzékelteti: a huszadik századi ember létezésidejének zöme e lényegében apró epizódokkal telik. A „semmi” szubsztanciájának áttételes megragadása némileg Alain Robbe Grillet neo-impassibilitéjére emlékeztet.

HALKSZAVÜ STlLUSBÜVÉSZ. Lehelletfinom nüanszokból építkező intellektuális lírát ismerünk meg Zirkuli Péter A kép ketrecéből c. kötetében. Egy-egy pontos megfigyelésből, kidolgozott metafora villanásból épül föl nála a versegész. A kötet- keresztelés különös értelmet, jelentőséget nyer, fegyelmezett képekre zártan kristályosodik ki a rácsmögöttiség elemi feszültsége, „és tulajdonképpen ezzel a / fordulattal a kép az egy / ség edényeként jelenik m / eg illuzórikus képet adva mintha csak pillanatnyilag / nincsennék, á /m egyébként volt" — magyarázza Mintha csak pillanatnyilag c. prózaversében a költői fikció létének és nemlétének dialektikáját, valóságfölötti valóságteremtő erejét; a fiktív létezés ketrecébe zárt költő szorongásait. Maga a konkrét világ cizellált fogdáiban ül ideig-óráig, ám a „felejtés” mechanizmusa kegyetlenül eltűnteti. „Előbb a rétek tűnnek el belőled / Aztán a tűz / Kiszárad még a Szamos is”. Az eltűnt idő után nyomoz, hasztalanul verseiben, valójában megszerezve az egymásbajátszó, egymásban újjáéledő, pusztuló élményekből az intenzív totalitást. Nem véletlen, éppen a költészetről, a VERS születéséről szóló opuszban a Proust-utalás.

Zirkuli piano akkordfcezelésen belül virtuózán sokrétű. Haiku tömörség (Öt haiku), a vers és a novella határán egyensúlyozó numerikus próza (A 45. születésnap); magyaros, párosnímes strófaszerkezet (Szétpörgetés), szonett (Embléma) egyaránt szerepel pasztell-palettáján. Költészetéről elmondhatjuk, hogy a dekadens, szimbolista attitűd XX. századi magyar pendant-ja; a világegyetem, a természet, az emberi mikrokörnyezet láthatatlan kisugárzásaira határtalanul érzékeny életmű várományosa. Nyelvezetét még hajlékonyabbá teszi a vállalat transzilván örökség, Tamási Áron „tündéri szürrealista” játékosságának, Szilágyi Domokos egyetemes gondolatiságának egészen áttételes, szuverénné szublimált hatását konkrét vers-ajánlásai is tükröztetik.

AZ UNALOM APOKALIPSZISA. Két fiatal, intellektuális lírikusunk életműnyitányát a tömegemberré süllyedéstől; a tárgyi világ, a partikularitás végtelen elburjánzásától való félelem motiválja alapvetően. Csokonai Attila (Rastignac a szabadsághegyen) egészen eredeti módon ötvöz „népies”-folklorisztdkus és urbánus, par excellence városi létre utaló elemeket. A közmondások letisztult bölcsességének, ver1144