Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK - Pósa Zoltán: Nemzedéki metszet a tavalyi elsőkötetes költőkről (tanulmány)

a műfordító, a filológus-mesterség lírai alapélményeként. Ez rokonítható attitűd Gáli er István és Kodolányi Gyula költészetének domináns jellemzőivel.

Parancs János, Tandori Dezső, Eörsi István neve tolul önkéntelenül emlékezetünkbe, amikor kritikus olvasóként szembesülünk Géher István paradoxonokkal tarkított világával. A verssorok szándékos megtörése; latin, angol költemény és mondattöredékek asszimiilálása azonnal elárulja e líra alapvető sajátosságát: groteszk iránti fogékonyság, filosz élmények burjánzása, aforisztikus tömörségigény. A mondom, szerencséd c. költői élményműnyitány versanyaga egy opusz kivételével harminc éven felüli ember alkotása (aki Mterátorként; műfordítóként, filológusként már komoly elismeréseket vívott ki).

„Ha nem az én édes gyermekeim élték / volna át mindezeket, bizony irigyelném, de így igen boldog vagyok”, hogy / nektek volt benne részetek — ez a kötet szó szerinti, s ironikusan is értelmezhető mottója. Életkorából következtethetően Géher átélte gyermekként a II. világháborút, a személyi kultusz éppen kamaszéveire esett. Ám konkrét eseményeknek legfeljebb áttételes, árnyalatnyi lenyomatait érzékelhetjük arcom verejtékét törölni / életed adtad: ott maradt a folt: kivehetetlen (Passió). Erezhető a költeményeken a már nem egészen ifjú intellektuell kesernyés tétova- sága, bizonytalansága — enyhe cinizmusa. Lírájának legjellemzőbb sajátsága, amivel a rokonpalettá jú alkotók fölsorolásával is utaltunk: Kultúrélmények primer anyaggá lényegesítése, s partikuláris „tárgy-képzetek” szublimálása. Híven visszaadja a par excellence bölcsész szétszórt figyelmét a mindennapokban, amelyet egy- egy kultúrasszocdáció bekattanása pillanatok alatt felvillanyoz. Géher lírájában szinte vegytisztán tanulmányozhatjuk a folyamatot, ami Zalabai Zsigmond Tűnődés a trópusokon c. korszakalkotó tanulmányában kitűnően megfogalmaz: A trópusok primer jelentése élhományosul, s a szekunder-hétköznapi konstellációban mellékesnek számító jelentéstöbblet válik dominánssá.

A másik „tanárköltő” Kodolányi Gyula szintén rangos kötetében a rokon magatartás fölfedezése után lényegbevágó különbségként azonnal a szemünkbe ötlik, hogy A tenger és a szél szüntelen c. verseskönyv szerzője patetdkusabb, romantikusabb entihuziazmussal lényegi ti-hevíti át az intellektuális élményeket. Ha az ő magatartásával keresünk rokon archetípust, Weöres Sándor szemérmesen abszolút föl- tárulkozását kell megjelölnünk. Kodolányi Gyula is más költőkkel azonosul, nála is érvényesül a reinkarnáció kétarcúságának törvénye: az idegen maszk bizonyos mértékig eltakar, a védelme alatt viszont sokkal kendőzetlenebfoül énekli ki rejtett érzéseit az alkotó. Az én-rekonstrukció bonyolult áttételein keresztül revelációerejűvé nemesül az anakronisztikusnak tűnő hangnem is. Paradox fogalmazással élve, a kétszeres „korszerűtlenség”, a megidézett „régi” alkotóé, s a „túl primer” tónusé a lehető legizgalmasabb avantgarde kísérletként egyesül. Kodolányi a „Dalok” ciklus- címmel XIX. századias attitűdre utal. A költői én határtalanná duzzad, az univerzum befogadásához izmosodik. A létezés misztikumának ilyetén közvetlen föltárásához a huszadik század embere, William Carlos Williams, a görögök, a vadnyugat megidé- zésén át juthat el. Szintén Weöres Sándor Psychéjére „rímel” áttételesen a két Noah Webster prózavers, pontosabban numerikus prózaciklus. Az „amerikai Czuczor—Fo- garasi értelmező szótár” alkotójának lélektani habitusát rekonstruálva burkolt auto- pszichográfiát alkot.

Imponálóan sokrétű Kodolányi prozódiai érzéke. Magyaros-hangsúlyos, klasszi- kus-nyugateurópai formák sajátos kombinációján kívül eredetiek a par excellence prózaversek, s az impresszionisztikus novellává szublimált esszéköltemények (Tervek egy tájjal ciklus). Nem beszélve a vers és a műfordítás határán álló Álköltések stílromantikai bravúrjairól.

MONOLÓG, VERS ÉS PRÓZA HATÁRÁN. A prózaszerű diikciót alapul véve akár erőltethetnénk is valamiféle rokonságot Ferencz Győző (Ha nem lenne semmi nyom), a szélesebb értelemben vett nemzedéktárs, Kodolányi, vagy a nesztorok korosztályához sorolható Kálnoky László műveivel, ám a „határátlépés” jóval általánosabb tendencia napjainkban annál, hogy összekötő kapocsként erőltessük akár „intellek1143